Erdélyi jogélet, 1943 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1943 / 1. szám - A perújításról
Abban a vonatkozásban, hogy perújításnak — ideértve a részitéletet is — csak jogerős végitélet (Pp. 563. §. első bek.)/ bírói egyesség (idézett §. utolsó bekezdése) és fizetési meghagyás (volt Pp# 598, §. jelenleg Te. 52. §. első bekezdése és Pp. 614. §) ellen van helye, a polgári perrendtartás rendszere semmit nem változott s a kir, Kúria sem ad az idevágó tételes rendelkezéseknek kiterjesztő magyarázatot. Ez kitűnik a Polgárijogí Határozatok Tárába VI. k. 876. szám alatt felvett és az 1929. évi március hó 16. napján hozott 37. számú jogegységi döntvények az indokolásából is. Ez a döntvény azt a kérdést szabályozta, hogy a követelés alapja és mennyisége szerint elkülöníthető vitánál az alap fennállását megállapító közbenszóló ítélet ellen a jogalap kérdésére vonatkozó perújitási ok alapján van-e helye külön perújításnak. E kérdés vizsgálatánál a kir. Kúria elvi éllel mutatott rá arra, hogy a „végítélet" kifejezést a törvény tudatosan és szándékosan használja, amiből nyilvánvaló, hogy a közbenszóló ítélet ellen nem akart önálló perújítást engedni. A kir. Kúria döntése ennek megfelelően az volt, hogy perújitási keresettel a közbenszóló ítélet önállóan nem támadható meg, hanem a Pp. 565. §. szerint a végitélet (részitéletj ellen érvényesített perújítás keretében kell azt megtámadni. A döntvényben hivatkozott 556. §. akként rendelkezik, hogy a jogerőre emelkedett végítélet azon az alapon is megtámadható, hogy a perújitási okok valamelyike az ügyben előbb hozott határozat ellen forog fenn, feltéve, hogy a végitélet ezen a határozaton alapszik. Ebből következik, hogy a közbenszóló ítélet ellen fennforgó perújitási ok a végitélet elleni perújítás kapcsán ís csak akkor érvényesüket©, ha az ujitó fél a közbenszóló ítélet alapján lett pervesztes. Egy a marosvásárhelyi kir. ítélőtábla által közelebbről elbírált konkrét ügyből ís kitünöleg, a felek nem egyszer szem elől tévesztik, hogy á Pp. 565. §-alkalmazási körében „az ügyben előbb hozott határozat" alatt az alsóbiróságoknak perújítással külön megtámadásra