Erdélyi jogélet, 1942 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1942 / 1-2. szám - Az osztrák polgári törvénykönyv sírhantjánál

ié Kormányrendelet önmagában véve csakugyan nem lehet magánjog forrása, de azzá válik, ha. törvényes felhatalmazása körét túl nem lépi. Az 1940. évi XXVI. t. c. 3. §-a pedig a kormánynak a rendeleti uton való egységesítésre a felhatalmazást megadta. A magyar magánjog legnagyobb részében szokásjog lévén, nyilvánvaló, hogy a törvényhozás a felhatalmazást nemcsak az irott, hanem a nem irott jog hatályba léptetésére is egyaránt megadta. Ilyen értelemben lett végrehajtva a jogegységesítés már a Felvidéken, a Kárpátalján, sőt a magánjognak a személyi, családi, dologi és a kötelmi jogkörébe eső túlnyomó részére nézve az ország keleti és erdélyi részében is anélkül, hogy ez a felszabadult területek jogéletében bárminő zökkenéssel járt volna. A jogi rendezésnek ez a módja, hazánkban nem is újkeletű. Az Országbirói Értekezlet szintén a „jogszabályok komplexumát" magában foglaló egész magyar magánjog irott és nem irott szabályát az Ideiglenes törvénykezési szabályok 1 §-ával „máról-holnapra" egy tollvonással lép tette életbe. A szokásjognak rendelettel való életbeléptetése ellen felhozott aggályoknak eszerint sem jogelméleti, sem gyakorlati alapja nincsen. De benső indoka sincsen. Erdély joga évszázadok állami közösségének megszűnte (1526.) után az alakilag különálló jogfejlődés idején szellemében és alapelveiben a házassági vagyonjog és az öröklési jog szabályait illetően sem tért el az anyaország magánjogától és amennyiben eltért ez is csak a közös törzs hajtása volt. És, ha arra tekintünk, hogy a magyar jog az Optk. soraiban 1918-ig milyen rendeket vágott, azt kell állitanunk, hogy hiányzik a ténybeli alapja annak a kérdésnek, hogy „az erdélyi székely fajú nép történelmi hagyományaival, vagyoni és gazdasági berendezkedésével és megoszlásával összeegyeztethetők-e a magyar magánjog családi, vagyonjogi és örökösödési jogi szokás jogai elveihez felépült jogszabályok?"