Duna népe, 1938 (4. évfolyam, 1. szám)

1938 / 1. szám - A negyvenéves férfiú

A NEGYVENÉVES FÉRFIÚ Alig tiz éve, hogy kontinensszerte s így nálunk is, megindult egy társadalmi megmozdulás, amelyet altkor a harmincévesek mozgalmának neveztek. Lehetett ezt a mozgalmat annakidején felbecsülni vagy aláértékelni, annyi bizonyos, hogy ez napjainkig is fennmaradt. Ezek szerint tehát van értelme és jelentősége annak, hogy napjainkban a negyvenéves férfiúról elmélkedjünk! És az alkalom szemlátomást a segítségre siet, mert a napokban lesz negyvenesztendős egy olyan férfiú, akit messze, szűkebb hazáján túl is jól ismernek, szavára és cselekedeteire egyaránt felfigyelnek, alakját pedig az igazi tekintélynek kijáró tisztelettel veszik barátai és még az ellenfelei is körül. Megnehezíti feladatomat az a körülmény, hogy a megrajzolandót, Schuschnigg osztrák kancellárt személyesen ismerem s ő, a róla szóló megemlékezésnél csak azt venné még rosszabb néven tőlem, ha pusztán a magasztalás babérleveleiből fonnám homloka köré a koszorút. Ha megemlítettem, hogy van a magamra vállalt feladatnak egy nehezebb, úgy nem hallgathatom el azt sem, hogy van egy könnyebb része is. Schuschnigg kancellár roppant szerénységére vall, hogy még Ausztriában is nehezen található egy-egy, alig néhány oldalra terjeuu életrajza. Kormányzattörténetének évenként összefoglalt leírásából és összegyűjtött beszédeiből is jóformán teljesen hiányzik az én, vagyis az a személyi elem, amelyet főleg az összeomlás óta mi itthon nagyon is megszoktunk. S hogy bizonyos tekintetben feladatomat az elmondott nehézségek után mégis könnyebbnek mertem jelezni, az onnan van, hogy Schuschnigg kancellár az egész közelmúltban meglepte a kulturvilágot egy nagyszabású munkával, amelyhez hasonlóval kormányfők ritkán szokták megajándékozni az értelmiségnek mind egyre szélesbülő rétegeit. Nyomban le kell szögezni azonban, hogy ez a testes kötet nem memoár, hanem — mint azt a szerző előszavában említi: hitvallás és számadástétel (Bekenntniss und Rechenschaítsbericht). Ezeknek segítségével mégis csak közelebb juthatunk szemérmesen palástolt egyéniségéhez. Schuschnigg kancellár születésének ideje még a fin de siecle utolsó évei egyikére esi*.- Magyarországon akkor a millenium káprázatos pompája bontakozott ki s közel sem engedte úgy érvényre juttatni a fénnyel mindig együttjáró árnyat, mint ahogy az Ausztriában érvényesült ugyanakkor, amikor a Badeni kormány híres nyelvrendelete majdnem teljesen kiszabadította az addig többé-kevésbbé zsákbaszorított szeleket. A hely, ahol világrajött, a szépséges Garda tó melletti Riva városa- Oberdank már nem és Battisti még nem szerepelt Déltirolban, de azért az olasz irredenta mozgalom szünetlenül működött. Kedvezőtlen az időpont, amikor és nyugtalan a hely, ahol megpillantotta Schuschnigg a világot, ősei — eddig úgy tudtam szlovén eredetű — egyszerű iparosemberek voltak. Nagyatyja emelkedett a középosztály felsőbb régióiba azáltal, hogy katonai pályájának bevégeztével, egy évvel unokájának születése előtt, nemességet kapott. A címerpajzsnak egyfelől fekete-sárga, másfelöl kék-fehér színei az osztrák-bajor szerencsés összeházasodásra emlékeztetnek. A következő nemzedék is követte az előzőt, ízig-vérig katona volt s hetven évet túlhaladva, ma is az. Schuschnigg atyja Tirolból házasodott s mint a fiú mondja emlékezéseiben „ szüleim házában a fényűzés ismeretlen fogalom volt. Köszönöm szüleimnek a napsugaras, békés és gondmentes gyermekséget, a spártai fegyelem és egyszerűség, valamint az igazi és boldog családi életnek a mintaképét." Az időpont, a hely és a környezet közül, csak az utóbbi volt, ami Schuschniggra nézve kedvezően hathatottSchuschnigg atyjának, mint a legtöbb régi katonatisztnek az élete a vándorlókéhez hasonló voltS miután nem akarta a magáéhoz hasonló sorsban részesíteni a serdülő fiát, kivonta a szülői ház meghitt környezetéből s a német jezsuitáknak vezetése alatt álló híres feldkirchi nevelőintézet gondjaira bízta rá- A feldkirchi „stella matutina" kontinensszerte híres s nincs azon semmi meglepő, ha az egykori növendékek ma is szívvel-lélekkel húznak volt nevelőikhez. „Nem tudom tagadni — ügymond Schuschnigg — és minél inkább idősebb leszek, annál inkább meggyőződésemmé válik, hogy éppen ez az iskola gyakorolt felfogásomra és egész életem berendezésére nézve maradandó benyomást; különösen pedig azokban a kérdésekben, amelyek az új Ausztriáért folytatott küzdelemben a legelsőrangú fontossággal bírnak." Ezekben a legfogékonyabb években rendkívül sokat tanult. Idejét úgy az iskolai, mint az életre szóló tanulás céljából alaposan felhasználta. Megtanulta többek között azt is, hogy „az életben még képzelt, vagy valódi jó cél érdekében sem szabad hazudni és annak, t. i. a célnak gyors és biztos eléréséről inkább le kell mondani, mint jogtalanul, vagy lelkiismeretlen eszközök révén hozzájutni." De megtanult még ezen kívül sok mást is. A feldkirchi jezsuita intézet igen különböző nemzetiségű növendékekből tevődött öósze; a vezetőelem egyfelől osztrák, másfelől birodalmi német volt- Tudatosan és szándékosan — úgymond a kora ifjúságától kezdve vezetett naplófeljegyzósei nyomán — nemes verseny keletkezett osztrákok és birodalmi német bajtársaim között, amlyből igazi barátság fejlődött közöttünk. „A katolicizmusról elsajátították, hogy bár nemzetekfeletti, de nem szükségképen nemzetközi s hogy tisztult nemzeti gondolkodás a valódi katolikus meggyőződéssel összeegyeztethető." „Az osztrák növendékeknek pedig a birodalmi német pátereik révén jutott tudomására, hogy államhűség és néphűség nincsenek ellentétben, hanem épen kiegészítik egymást." A világháború kitörése Schuschniggot még a középiskola utolsó évfolyamában találta. Ez a hadiesztendő gyorsan repült el s nemsokára a régi közös hadseregnek tüzér uniformisával cserélte fel a jezsuita intézeti egyenruhát. A férfiúvá átalakuló ifjú katonai minősítésében is változatlanul azt olvashatni, hogy az életet komolyan íogta fel, kötelességeit, mint ami a legtermészetesebb, száz százalékig teljesíti. Még a legveszélyesebbb helyre is bátran ki lehetett állítani. Theodor Csokornak, a híres osztrák írónak Bécsben és Budapesten is egyaránt előadott színdarabjában: az „1918. november 3.-án" a különböző nemzetiségekből rekrutálódott alantas tisztek nemzetiségük szerint boldogan hazatérnek, míg a cs. és kir. ezredes, valamennyiük között a rangidős, akinek a hazája a hadsereg (Die Armee) volt, saját puskájának golyójával oltja ki életét. Ez lett sokak közül azoknak a sorsa, akik máról-holnapra arra ébreatek, hogy csak volt és már nincs többé hazájuk. 6