Duna népe, 1938 (4. évfolyam, 1. szám)

1938 / 1. szám - A Gyulai Diéta

X A Gyulai Diéta Minél inkább elhatalmasodnak a pártszempontok a sajtóban és a közéletben, az ország társadalmának egy tekintélyes részénél annál elevenebben él és támad fel a vágy arra, hogy a világ és a magyar nemzet legnagyobb problémáiról megbízható és objektív tájékoztatást kapjanak. Ezt a felvilágosító munkát azonban nem elég tudományos és előkelő folyóiratok hasábjain folytatni, mert ezek áruknál és szakszerűségüknél fogva nem juthatnak el szélesebb néprétegekhez, hanem az élőszó közvetlen eszközével kell eljuttatni azokhoz a csoportokhoz, amelyek tájékoztatást várnak és követelnek a nemzet szellemi értelemben vett vezető rétegétől. Pár évvel ezelőtt Debrecenben látta meg ennek szükségét néhány főiskolai hallgató s ennek a felismerésnek hatása alatt rendezték meg az első „debreceni diétát." Ennek nagy sikere vezetett az 1936-os második debreceni diéta megrendezéséhez, majd 1937 december havában a három napon át tartott „Gyulai diéta"-hoz. Kik rendezték és mi célból ezt a nagysikerű és vidéki viszonylatban igazán páratlanul álló előadássorozatot? A kezdeményezés egy fiatal gyulai tanártól indult ki, aki főiskolai hallgató korában maga is egyik rendezője volt a második debreceni diétának. Kinevezése után új állomáshelyén is kötelességének érezte, hogy közvetítője legyen azoknak a haladó nemzetpolitikai eszméknek, amelyeket a debreceni diétán megismert és amelyeknek hívévé szegődött. De munkájában máris segítőtársakra talált. A színvonalneu>.un politikai harcokból és mozgalmakból kiábrándult gyulai intelligencia új nemzedékének legértékesebb tagjai álltak mellé, hogy támogassák őt szándékai megvalósításában. S rövid pár hónapi előkészítő munka után munkájukat siker koronázta. A „Gyulai Urak Mária Kongregációjának", a „Gyulai Kálvin János Társaságnak" és a „Gyula Vezér Bajtársi Egyesületnek" rendezésében 1937. évi december hó 5—7. napjaira kitűzetett a „gyulai diéta" — a budapesti Magyar Nemzetpolitikai Társaság és a Külügyi Társaság előadóinak részvételével. A rendezőség maga határozta meg a helyi kívánalmaknak megfelelően az előadások tárgyát s így már maga a műsor beszédes dokumentumát képezi annak, hogy vidéki intelligenciánk mennyire lépést tart szellemileg a korral s mennyire nyomon követi érdeklődésével századunk haladását. Dr. János Áron a Nemzetpolitikai Társaság elnöke „Föld, nép és kenyér" címmel a magyar földbirtokpolitikai törekvésekről s a magyar iparosítási programm kapcsolatáról beszélt s ugyancsak agrártémáról szólt dr. Kiss István tanársegéd is „Rendiség és az új agráréletforma" címmel tartott előadásában. Ezeket a szakszerű, valóban instruktív jellegű, de mégis progresszív szellemű előadásokat érdekesen egészítette ki a ma már országoshírű parasztíró, Veres Péter előadása „Közösségi szellem a mai parasztságban" címmel, amelyben életének közvetlen tapasztalatai alapján mondott bírálatot népünk túlzott individualista karaktere felett, amelyet a szövetkezeti mozgalom magyar munkásai is már annyi esetben megróttak s amely így közvetett oka lett agrárnépünkkel szemben annyi ipari és kereskedelmi visszaélésnek. Az agrár előadásokat minden esetben igen nagy érdeklődés kisérte. Az intelligencia talán nem is volt a hallgatóságban olyan tekintélyes számmal képviselve, mint a helybeli gazdatársadalom és kisiparosság, ami már magában komoly bizonyítéka annak, hogy népi rétegeink kultúrérdeklődése fokozódik, ezek kíváncsiságát a pártpolitika annyi kiábrándító gesztusa után komoly szakelőadásokkal is fel lehet ébreszteni s egy melleKcéloktól mentes nemes felvilágosító nemzeti munka körébe kapcsolni. A gyulai diéta meglepetése azonban csak ezután következett. Az agrártémákkal kapcsolatban megnyilvánult igen nagy érdeklődés ugyanis akkor sem csappant, mikor az előadók az aktuális kisebbségi, külpolitikai és külkereskedelmi problémák ismertetésére s tárgyalására tértek át. Dr. Drucker György „Külpolitika és közvélemény" címen társadalmunk külpolitikai megszervezésének szükségét tárta a hallgatóság elé, míg dr. Kürthy Sándor „Világpolitikai helyzetkép" címen áttekintést nyújtott forrongó világunk nagyhatalmi versengéseiről. Valóban felemelő volt látni, hogy a nagyrészt egyszerű emberekből és asszonyokból álló hallgatóság, milyen szomjas lélekkel fogadta ezeket a komoly előadásokat, milyen türelmet és megértést tanúsított az előadók hosszas fejtegetéseivel szemben s milyen hálás volt, hogy oly szempontokkal és adatokkal is megismerkedhetett, amelyről eddig pártsajtójában nem olvashatott. De igen komoly figyelmet érdemel az a körülmény is, hogy — eltekintve pár nagyon fiatal vagy pártpolitikától elfogult hozzászólótól — igazi és komoly érdeklődés főleg azokkal a témákkal kapcsolatban nyilvánult meg, amelyek tetszetős jelszavaktól függetlenül valóban a nemzet politikájának központi problémáit képezik. Dr. Váli Ferenc „Magyar többség — magyar kisebbség" címen megtartott kisebbségi előadását a hallgatóság olyan megértéssel és lelkesedéssel fogadta, hogy Dávid István hozzászóló javaslatára elhatározta, hogy országos aicciót indít egy magyar kisebbségi intézet felállítása érdekében s ennek megvalósítására — mint kezdő tőkét — anyagi hozzájárulást is szavazott meg a lelkesült hallgatóság. Ez az indítvány s az a lelkesedés amellyel ezt az indítványt fogadták, élénk bizonysága annak, hogy parasztságunk nemzeti, népi ösztöne és öntudata friss, életképes, hogy ezért áldozatot is tud hozni, ha — nagy és hangzatos frázisok nélkül rámutatnak előtte azokra a reális megoldási módokra, amelyek egyedül alkalmasok arra, hogy nemzeti törekvéseink esélyeit emeljék. De hasonló odaadó érdeklődés fogadta dr. Pongrácz Kálmán előadását is, amelyet befejezésképen „A magyarság szerepe a Dunavolgyben" címmel tartott meg. A magyar külpolitika dunavölgyi kilátásait és törekvéseit ismertette az előadó, de ezzel kapcsolatban kitért azoknak a gazdasági meggondolásoknak fejtegetésére is, amelyek különösen jelentőssé és sürgőssé teszik háború utáni vámpolitikánk revízióját. Az előadás alapján kialakult vitában néhányan kísérletet tettek arra, hogy a vitát pártpolitikai és világnézeti síkra tereljék, azonban a józan többség imponáló fegyelme ezt a kísérletet meghiúsította s lehetővé tette, hogy a diéta — a himnusz eléneklése után — valóban a legharmonikusabb s tegyük hozzá; legemelkedettebb hangulatban oszoljék szét előadókban és hallgatókban egyaránt a legkellemesebb benyomásokat és emlékeket hagyva. A gyulai diéta nyereségszámlája a következő; bebizonyította, hogy egy vidéki magyar kisvárosban is teremthető intenzív szellemi élet, ha — páran veszik maguknak a fáradságot, hogy az érdeklődő rétegeket megszervezzék; ha a pártpolitika kikapcsolásával valóban tanító és baráti szándékkal közeledünk a magyar nép felé; ha az előadók a szaknagyképűség álarcának levetésével nemcsak eldarálják mondanivalóikat, de ezzel kapcsolatban alkalmat is nyújtanak arra, hogy azt mindenki saját nézete szerint is megvitathassa; ha „hivatalos jelleg" nélkül, de mégis tárgyilagosan aktuális problémákat viszünk tanulni és tájékozódni vágyó népünk elé; ha a felekezetieskedés negatív szempontjainak kikapcsolásával a pozitívumok iránt akarjuk az érdeklődést felkelteni; ha parasztságunkkal nemcsak a hordó tetejéről és a kibírhatatlan fenhéjázó pesti fölénnyel érintkezünk, hanem valódi jellegüket és értéküket felismerve, mint az komoly és egyenrangú felnőtt emberekhez illik, inkább az őszinte meggyőzés és komoly tájékoztatás módszeréhez folyamodunk... Ezzel szemben a diéta hiányait a következőkben látjuk: népünk és intelligenciánk egy jelentős része még mindig nem tudott szabadulni a politika problémák teljes mértékben érzelmi megítélésétől; sokan hajlamosak arra, hogy a nagyon is komplex problémákat irreálisan leegyszerűsítsék s így azok megoldhatósága iránt tévedésbe essenek; felületes és hangzatos jelszavak ma még mindig mértéken túl képesek hódítani s az egyéni tanulatlanság vagy felelőtlenség nem részesül rögtön a megérdemelt kritikában; sokan még mindig nem 24