Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 11-12. szám - A kisebbség lélektana

ben megtörténik az összekeveredés. így Déleurópa alacsonykultúrájú íoldműves népei, a spanyolok és portugálok összeházasodtak Délamerika indiánjaival és létrehozták az ott ma már jellegzetes keverék népességet. A messzire elvetődött kisebbség esetében a végletes elhanyagoltság, egyedüllét érzete szintén a bennszülöttekkel való promiszkuitásra csábít. Ez a leverő érzés legyőzi az Európából hozott önérzetet és a magasabb értékűség tudatát. Ez késztette a Délafrikába vándorolt, mindenkitől üldözött hollandokat, a búrok őseit, hogy az ottani négerekkel összekeveredjenek. Európában, a kisebbségi kérdés tulajdonképpeni hazájában, már csak azonos kultúrfokon élő népeket lehet találni: mind túljutottak a fejlett földművelés fokozatain és a technicizmushoz érkeztek. De még ilyen körülmények között is elsősorban a társadalmi helyzet határozza meg a kisebbség lelki konzisztenciáját. Ez a főtényező, ami mellett a többi (települési viszonyok, kultúra, származás stb.) csupán másodrangú erőként szerepelhet. Az utóbbiak csak esetleges járulékok, amelyek minden egyes népcsoportnál változnak. De összesített hatásuk sem elég erős ahhoz, hogy lerontsa azt a törvényszerűséget, amit a társadalmi helyzet determinál. A mai Európában az iparos kisebbségek száma immár kicsiny. Pedig valamikor sokkal nagyobb volt. A gazdaságtörténelem felkutatta, hogy az európai államok iaz iparosoknak milyen hatalmas tömegét telepítették a maguk területére. Nagyarányú népvándorlások zajlottak le a gazdasági élet keretein belül. A merkantilizmus korszaka a lakosok, de különösen az iparosok számát értékelte nagyra az állam vagyonosodása szempontjából. Ezért tiltották meg az egyes országok a mesteremberek kivándorlását, viszont idegen területről minél több iparost igyekeztek a maguk földjére csábítani. Colbert gazdasági reformpolitikája során minden új iparág meggyökereztetése Franciaország területén egyet jelentett idegen származású mesteremberek betelepítésével. A 11—18. század folyamán állandóan holland és flamand posztókészítők vándoroltak Angliába, csipkekészítők Franciaországba. A merkantilizmus korának legnagyobb arányú népmozgalma a hugenották kivándorlása volt, amikor, rövid időn belül, majdnem 100.000 lélek hagyta el Franciaországot. Ez a nyugati mozgalom, a későbbi századokban tovább folytatódott kelet felé. Keleteurópa iparát is azok a. bevándorlók vetették meg, akik a magasabb ipari technikájú területekről kerültek oda. A telepítő hatalmat az a cél veszette, hogy ilymódon tökéletesítse ia maga ipari termelését; a bevándorlók pedig a maguk egyéni érvényesülését tudták az új területen biztosítani. A keleti államok szempontjából főként a közeli, német iparosodás volt nagyjelentőségű, innen importálták iparosaikat. Mintegy 1 millióra lehet tenni azoknak a. németeknek a számát, akik a 19. század folyamán, hasonló okokból Magyarország területére költöztek. Ezek a hatalmas iparostömegek mindazokkal a feltételekkel rendelkeztek, amelyek szükségesek kisebbségi fennmaradásukhoz. Egységes volt a vallásuk, foglalkozásuk, nyelvük (mindmegannyi erős összekötőkapocs a társadalmasodás folyamatában) és egységes tömbökben laktak az új államok városaiban. Mégis, csupán kis töredékük őrizte meg kisebbségi mivoltát. Túlnyomó többségük asszimilálódott, eltűnt, felolvadt a köröttük élő népek tengerében. Ezt a folyamatot csak a pszichológia tudja megmagyarázni. Ezek az iparosok a többértékűség érzetével lépték át új lakóhelyük határát. Ugy érezték, hogy ők műveltebbek, az életért folytatott harc fegyvereivel jobban felszereltek, többet érnek, mint új hazájuk lakói. Hiszen ezért telepítették át és ezért kapták azt a sok kedvezményt (iparszabadság, ingyen telek, adómentesség stb.), amellyel odacsalogatták őket. Ezt várakozást a későbbi évek beváltották: a betelepülők előtt, amint azt a gazdaságtörténet már kimutatta, hatalmas gazdasági érvényesülés lehetősége nyilt meg. Kifinomodott ipar-kereskedelmi szaktudásuk, intellektuális képzettségük, a kapitalizmus formái iránt való nagyobb érzékenységük megalapozta sikerüket és az idegen ország gazdasági életében hamarosan kiváló helyet foglaltak el. Nem egyesek sora lett ez, amit egyéni kvalitások határoztak meg; hanem tömegeké, amely a társadalom bonyolult általános körülményeitől függött. Közismert, hogy a porosz gazdasági élet fellendülése milyen szorosan összefügg a hugonottákkal, vagy hogy a magyarországi iparéletben mekkora szerepet játszanak a német bevándorlók leszármazottai. Ezek a sikerek az egyéni biztonság érzetét keltették fel a. telepesekben. A hagyományok, amelyek az anyaországhoz és nyelvtársaikhoz fűzték őket, egyre jobban meggyengültek. Ha külső körülmények össze is kötötték a kisebbség tagjait, a legfontosabb asszociáló erő, a közösségi érzés hiányzott belőlük. Mindnyájan egyénenként indultak az érvényesülés útjára és sikerrel járták azt be. Ehhez járult még több más körülmény. Az egyéni érvényesülés (az ubi bene, ibi patria örökérvényű elve alapján) egyre több érzelmi szállal fűzte őket az új környezethez. Az ipar-kereskedelmi foglalkozás a maga gyors élettemípójával, gyakori helyváltoztatásával, racionalizmusával nem alkalmas a régi hagyományok ápolására, így tehát a kisebbség tagjai lassankint kioldódnak minden régi közösségből, helyette az új miliő egyre erősebben fűzi őket új hazájukhoz. Ma már pontosan ismerjük azt a folyamatot, amelynek a során a magyarországi németség megmagyarosodott. Ennek határozott szkémáját lehet megfigyelni. Egyéni sikereikkel egyenes arányban egyre több érzelmi szál kötötte őket a magyar földhöz, így kezdték először német nyelven a haza dicséletét zengeni, értvén a „haza" alatt Magyarországot és sokat dicsőített érzelmüket, a hazafiságot a háborúk alatt tettleg is bebizonyították. Második fokon a magyar nyelv fokozatosan kiszorította a németet és két emberöltő során a családi nyelv is magyarrá változott. Ehhez járult harmadik fokon a közösségi öntudat, amikor is átvették a magyar nemzet nacionalizmusát, magukává tették az egész nacionálideológiát és magukat tudatosan magyaroknak vallották. Hasonló fokozatokon keresztülhaladva tünt el a többi iparos kisebbség is, úgy, hogy ezeknek a nyomát ma már fel sem lehet találni. Tehát az iparos életforma és a városban lakás nem kedvez a kisebbség fennmaradásának. Együtt jár vele a többértékűség érzete, a biztonságérzet és mindez lehetetlenné teszi, hogy a minoritáson belül az összetartó közösségérzés kialakuljon. Ezekután nem csodálatos, hogy kisebbségi mivoltukat a földmívelő, vagy pontosabban meghatározva, az őstermelő népek őrizték meg. Ha. manapság európai minoritásokról beszélünk, jóformán kizárólag ezeket emlegetjük: Angliában az íreket, Franciaországban a bretonokat, Spanyolországban a baszkokat. Még szembetűnőbb a helyzet a gyengén iparosodott Közép- és Keleteurópában: az itteni orosz, rutén, délszláv stb. kisebbségek földművelő népek és a mai Magyarország németsége és tótsága szintén rusztikus életet folytat. Ipart, jelentéktelen kivételtől eltekintve, csak az államilag kedvezményezett és a 4