Duna népe, 1937 (3. évfolyam, 4, 6, 10, 11. szám)

1937 / 6. szám - Kulturális közeledés a dunai népek között

X Kulturális közeledés a dunai népek között A Duna nientén elterülő államokat a politikai és gazdasági ellentetek teljesen elválasztották egymástól s mindegyik utódállam gazdasági és szellemi tekintetben teljesen attUirckikussa vau. Amióta a monaicma megszűnt, megszűnt minden öszetarto tényező s az egyes népek nem szomszédaikkal, akikkel Trianon és öi. Germain óta ellenséges viszonyban vannak, hanem a nyugati népekkei kerestek baráti kapcsolatokat. A kunuralis fejlődés teljesen követte a politikai irányt. A kisantant államok szellemi vezetői mondvacsinált kapcsolatokat próbálnak felújítani politikai szövetségesükkel, Franciaországgal és elhanyagolják a közvetlen közelben levő osztrák és magyar kuturát, amelyekkel évszázadok óta szoros kapcsolatban voltak s amelyeknek igen sokat köszönhettek. A fejlődés ezen a téren annyira autarchikussá vált, hogy szinte minden kulturkapcsolat megszűnt s ez a teljés ismeretlenség még csak erősíti] az ellenségeskedést, amit a politikai és gazdasági ellentétek amúgy is eléggé kiéleztek. Azt elhisszük, hogy hu a Dunamedencét gazdasági egységnek lehet tartani, akkor bizonyos szempontból kulturális egységről is lehet beszélni, tíok különböző nép művelődése éreztette itt hatását s a dunai népek művelődése mindig hatással volt egymásra; egyik nép kultúráját a másik ismerete nélkül, alig, vagy csak hézagosan lehet megérteni- Ezért különleges és természetellenes az a helyzet, amelyben aiz összeomlás óta vagyunk. Mindegyik önálló állami életre vergődött kis nép idegenkedik attól, hogy egykori „leigázóival" való szellemi rokonságát elismerje és holdvilágos rokonságot keres a francia kultúrával. Hasonlít ez a száz év előtti helyzethez, amikor minden nép akkori politikai álmainak megfelelően alakította ki mitológiáját és próbálta fejleszteni szellemi kapcsolatait. Kérdés az, hogy a fönnálló ellentétek mellett el lehet-e képzelni szellemi közeledést. Másképp megfogalmazva, lehető-e az, hogy az egykori osztrák-magyar kulturftienilet "'észéi ismét közeledjenek egymáshoz. Hogy ennek lehetőségét bizonyítsuk, azt hisszük, elég 'Németországnak és Franciaországnak a háború előtti és utáni szellemi kapcsolatára hivatkozni. A politikai ellentétek ott talán még jobban ki voltak élezve, a háború hajszálon függött, de ez nem vonatkozott a szellemi élet terültéére. A kulturális élet cseréje mindig termékenyen hatott az európai szellemi életre. A dunai államok ellenségeskedése sem nagyobb mértékű, mint a német-francia ellentét, de a mi közeledésünk semmiképpen sem akar bekövetkezni. Okát ennek legfőképpen a revíziótól váló ideges félelemben kereshetjük a kisantantállamoknál. nálunk vedia az utódállamok kulturális értékeinek lebecsülése akadályozza meg a szorosabb kapcsolatokat. Addig mig a háború után Magyarország egészen gyönge volt s a revízióról beszélni sem mert, a közeledés kis mértékben megindult. Azóta azonban mióta a revizió a magyar kormányprogrammban helyetfoglal, minden magyar szellemi terméktől és a szellemi élet minden képviselőjétől egyformán irtóznak az utódállamokban- így tehát a hibát nem annyira bennük kell keresni. A magyar közvélemény hibája azonban az, hogy teljesen elzárkózik az utódállamok nem-magyar megnyilatkozásaitól, amit szintén a faji gyűlöletre lehet visszavezetni. El sem képzelhető aiz, hogy Magyarországon román vagy szerb irodalmi előadásokat lehessen tartani. De ha ilyenekre nem is számíthatunk* kisebb mértékben arra kellene törekedni, hogy a szomszédom uunai népek szellemi törekvéseit megismerjük. A magyar társadalom a szomszéd népeket szellemileg alacsonynak tartja s éppen ennélfogva egyáltalán nem ertníkiouik irántuk. Kérdés az, hogy a kulturális csere közelebb Jipzná-e a magyarságot az utódallamok népeihez 'í bátran ieielnetjük erre, nogy igen. Egészen bizonyos az, hogy sokszor kapcsolatban voltunk a dunai népekkei s azc Ls megállapíthatjuk, hogy, szellemi szempontból mindegyik dunai nep sokat Köszönhet egymásnak. A magyarság a közvetítő szerepét játszotta az Aiduua népeivel szemben, közvetítette a nyugati kultúrát, amelyet ő viszont Ausztria közvetítésevei kapott meg. Addig míg a műit század erőszakos nacionalizmusa meg nem akadályozta, meg is volt a.szellemi kapcsolat a magyarság és a Duna többi népei között. Felismertek a szomszédság jelentőségét és azt, hogy az egyes népek történelmünk folyamán mit jelentettek egymásnak- De amikor a faji gondolat került előtérbe, minden oszeköttetés meglazult. A szlávok a szvatopluki álmokhoz tértek vissza, a románok pedig a latin őseikre kezdtek büszkék lenni. A magyarságot elnyomónak kezdték tartani és szellemi szempontból fajrokonaikhoz akartak csatlakozni. Hibás volt természetesen a magyarság is, mert nem próbálta magához kapcsolni a nemzetiségeket, hanem sokszor drasztikus eszközökkel figyelmeztette a maga vezető szerepére. Trianon után a helyzet megváltozott. Most mint egyenrangú népeket keli kezelnünk őket s nekik is mjnket. Nem lehet többé elzárkóznunk kultúrájuk elől, mely sajnos most már kezdi elveszteni a mi hatásunkat és egyre inkább nyugateurópai hatást mutat. A magyarság régi közvetítő szerepe a Balkán felé megszűnt, de mindazonáltal jó szolgálatot tenne az, ha ismét kapcsolatba kerülhetnénk s nem mint kulturális terra incognitát tekintenénk a hozzánk közelesö területeket. Nem kakarjuk azt mondani, hogy a Dunamedence kulturális egység lenne. Ezt megakadályozza faji és vallási széttagolódása is. Azt azonban az évszázados együttélés tanúsága képpen levonhatjuk, hogy jkulturáink között van némi hasonlóság s egyelőre ezen az alapon sokkal könyebb érintkezési területet találhatnánk, mint a politikai kérdések feszegetésével. Ez természetesen nem érintené a revizió problémáját, amelyről nem mondhatunk le, de szolgálná a Dunamenti megértést. A kulturális csere több úton valósulhatott volna meg. Legfőképpen irodalmi, tudományos és művészeti szempont az, amit figyelembe kell venni- Ezeknek a segítségével lehetett volna közelebb hozni egymáshoz a dunai népeket, amelyek szakítva minden történelmi bázissal, Párizsba mentek rögtön, ahelyett hogy először Bécset és Budapestet nézték volna meg. A közvetítés elég gyatrán az uj államalakulok első éveiben meg is indult. Nem egy román és tótnyelvü könyv tanúskodik arról, hogy a magyar szerzőket szívesen olvasták s ezzel szemben román költők művei megjelentek magyarul is. A közvetítők utódállamokban élő magyarok voltak, akik az impériumváltozás óta közeledni igyekeztek szellemi szempontból az idegen néphez. Mindez azonban csak pár évig tartott. Az uj nacionalista, hullám elsöpörte ezt. Pedig ennek a folyamatnak mintájára kellene a jövőben is a kulturális közeledésnek bekövetkezni. Az lenne a cél, hogy az utódállamok 19