Bűnügyi szemle, 1917-1918 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A tett-azonosságról

44 nése és vétséggé minősülése sem nem igazságos, sem nem célravezető. Ez inkább az éhezők és a fázók bűncselekménye, a kiknek elsőrendű életszükségletük jogtalan úton való momentán kielégítése a célja. Az általuk idegen birtokból elvett dolog többnyire nem érzékeny kár, a jogrendet sem veszélyezteti imminensen, s a közfelfogás is könnyebben szemet hunyt felette. A KBTK. alkotásakor 4 korona értéknek megfelelő életszükségleti, vagy élvezeti cikknek a BN. idejében valóban inkább 10 korona értékű felelt meg s az életviszonyok gondosabb vizsgálata helyesen eredményezte a kiterjesztést a tüzelőszerek s egyéb életszükségleti tárgyakra. Azonban ma egy darab szalonna, 4—5 hasáb fa, egy fél rúd szalámi, egy kosár hagyma vagy burgonya, egy süveg cukor, egy sonka, egy zsák szén, egy kilónál valamivel több zsir, vagy vaj, mind 10 koronánál nagyobb értéket képvisel, nem is szólva az élvezeti cikkek horribilis árairól! Ha a háború előtt valaki a most ötlet szerüleg elsorolt cikkeket, illetve tárgyakat eltulajdonította, ezek összes értéke nem haladta túl a 10 koronát, ma majdnem bűntetté minősül. Igaz, hogy ma nagyobb érdek is fűződik ezen cikkekhez, nemcsak a viszonyok felszöktette árnál fogva, hanem ritkaságuk folytán is. De ez még mindig nem teszi megokolttá súlyos büntetőjogi minősítésüket, sőt éppen hiányuk leggyakrabban oka a bűncselekmény elkövetésének. A tettes az esetek legtöbbjében cselekményét nem követte volna el, ha az eltulajdonított cikket egyáltalán meg tudta volna szerezni, még csak nem is alkalmi bűnös, mint inkább az emberiségre nehezedő egyetemes csapás áldozata. Ugy gondolom, nem lehet teljesen elzárkózni a háború általi előidézett nyomorúság mérlegelése elől, méltányolni kell büntetőjogilag is az emberiségre nehezedő kényszerhelyzetet. Akárhányszor hallottam méltatlan kifakadásokat a lopás vétségében bűnösnek kimondott vádlottak, sőt érdektelen hallgatók szájából is, átkozódó siránkozásokat, melyekkel az egész mindenséget szidalmazták, asszonyok, kiknek férjeik hadbavonultak és a szokatlan hideg télen szenet loptak, hogy némileg felmelegítsék gémberedett gyermekeiket, mert tüzelőanyagot semmi áron sem lehetett kapni. És a biró nem segíthet a törvény szigorán, a legméltánylandóbb esetekben is pénzbüntetésre correctionalisálhat, de kihágásra nem szállhat le s büntetnie kell akkor is, ha a sértett nem kívánja. A bűnösség vétségben s nem kihágásban állapíttatik meg, holott ez sem törvényalkotási, sem törvényalkalmazási szempontból nem cél. A míg a törvény értékhatára fenmarad, a bírónak az esetek legtöbbjében correctionalisálni kell, ezzel azonban a kivétel szabály lesz s ennek ilyen formában fentartása nemcsak a törvény szellemébe ütközik, de helyes büntetőpolitikai szempontoknak sem felel meg, miért is a helyzeten vagy törvénynyel, vagy legalább ideiglenesen a háborús felhatalmazás alapján rendeleti úton kellene változtatni. Dr. Pintér Ernő, váczi kir. járásbirósági jegyző. Wessely és Horváth könyvipari műintézetéből Pécsett, Munkácsy M.-utca 9.