Bűnügyi szemle, 1917-1918 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1917 / 1. szám - A visszaható erő az anyagi büntetőjogban

3 folyó jogi derivativumokat íélre kellene tennünk, mert néha nagyon ís kétséges, hogy azokat jogilag meg lehet-e „alapozni". Meg kell tehát nyugodnunk. Bizonyos bevett igazságok nélkül, legyenek azok logikailag bizonyíthatók vagy nem, legyenek azok tüzetes jogi formába öntve vagy csak altalánosságban elfogadva, állami rendűket fönmaradhatónak nem tekintjük. Megtörténhetik, hogy ezen, természetüknél fogva stationarius szabályok valamelyikének alkalmazhatósági feltételei időnként hiányoznak vagy kétségesek; ilyenkor persze el kell tünniök a törvényekből. De azért nem lehet őket irrationálisoknak tekinteni; mert valamely szabálynak szünefelését néha csak az alkalom ieszi szükr ségessé vagy tűrhetővé. Ezeket a tételeket egy nevezetes német doctrina, a jogrend normáinak nevezi. Az iskola alapítója Bindig, így jellemzi őket: ,,Gerade die wichtigsten bedürfen solcher Formulirung nicht mehr, weil sie als Erbschaften von Jahrhunderten jedermann geláuiig sind'V Vannak azután szabályok, a melyek már eredeti fogalmazásukban képletiek: példák az Isten kegyelméből való királyság, nemkülönben a népfenség eszméi. De éppen nem képleti, hanem erkölcsi és jogi alapból számtalanszor [evezetett, egészen reális norma az, hogy büntetni csak azt lehet, a ki jogszabály ellen vét és hogy a szerint a jogszabály szerint kell büntetni, a mely ellen vétett. Ez az értelme annak a maximának, hogy a törvény nem hat vissza, vagyis hogy a bűncselekményre az elkövetése idején érvényben volt törvényt kell alkalmazni akkor is, ha elbírálása idején az a törvény megváltozott.1 E szabály természetes és igazságos voltában csak kevesen kételkednek; néhány évvel ezelőtt nálunk még minden gyakorlati jogász vagy törvényhozó ellenmondást nem tűrő axiómának tartotta, mely alól csak egy kivétel van: az enyhébb büntető szabály visszahatása. Ilyennek nézte a kódex előtti magyar büntetőjog is. Szlemenics, a törvényváltozás hatásáról szólva, így ír: „Úgy látszik, hogy a gonosztetí szerzőjét mindig a lágyabbik büntetés alá kell vetni; mert a keményebbikkel élni azon esetben ugyan, ha a gonosztett elköveHandbuch des Straírechts, I. k. (1885.) 159. 1. • Heffter, Lehrbuch des £em. deutschen Sirafrechls (1854.) 26. 1. Marezolí, Das gem. dcutschc Criminalrccht (1856.) 75. 1. . )