Bűnügyi szemle, 1915-1916 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 2. szám - Az alszállító büntetőjogi felelőssége. 1915:XIX. t.-c. 6.§

44 történik a fegyveres erő részére, mert ez a fogalom elválaszthatatlan az állam védelmére s annak lehetővé tételére irányuló közvetlen vagy közvetett tevékenységtől s intézkedéstől. Az 1. §-ban használt „fegyveres erő" tehát azonos az állam védelmére rendelt erővel. A katonai erő érdeke rendszerint a fegyveres erő érdekét jelenti, mert ennek szükségletei legnagyobb részben a honvédelemmel kapcsolatosak; azok az érdekek azonban, melyek e körön kívül esnek, a katonaság magánügyei, melyek nem lévén kapcsolatban a honvédelemmel, a katonaság magánérdekeit szolgálják, tehát a H. v. T. védelme alá nem eshetnek. Ezeket szem előtt tartva, midőn az 1. §-'ban meghatározott törzsdeliktum a fegyveres erő érdekét védi, lényegileg az államot s államérdekét, s pedig annak önfentartási, tehát legfontosabb érdekét, védi; épugy mint a felségsértés, lázadás, hűtlenség; csakhogy más közjogi vonatkozásban, mert a bűnös tevékenység más életidegét, más életfentartó szervét támadja meg az államnak; de azért kétségtelen, hogy a H. v. m.-ben meghatározott bűncselekményekben nincs magánosokat és magánérdeket védő elem, s azok épugy állam elleni bűncselekmények, mint a felségsértés, hűtlenség s lázadás. Következik ebből az, hogy a cselekmény poenalisalásával a törvény az egyes polgárok jogi érdekeit nem védvén, itt sértett a BP. 13. §-a értelmében nincs, tehát a BP. 42. §-ára tekintettel pótmagánvádló sincs; s a vádat, miután csakis állami jogi érdekről van szó, az 1871:XXXIII. t.-c. 1. §-a és a BP. 33. §-a alapján egyedül a közvádló képviseli. Ezek szerint tisztába jöttünk e bűncselekmények jGgi természetével. Még csak azt emelem ki, hogy ezek a bűncselekmények a veszélyeztető bűncselekmények körébe tartoznak. Ámbár csak némely helyen emeli ezt ki a törvény, nem nehéz e jelleg általános érvényű voltát kimutatni. Irányadó ennél a kérdésnél ismét a H. v. m. 1. §-a. Ez a szerződés szándékos nem vagy nem megfelelő teljesítését bünteti, s a veszélyt, — mint a 2. §. 3. p. s a 11. §. — nem említi ugyan, de azért kétségtelen, hogy ezek a deliktumok veszélyeztető bűncselekmények. A szerződés nem teljesítése ugyanis mindig magában foglalja a magánjogi kárt, vagyis a jogsérelmet; vagy legalább is a jogsérelem lehetőségének veszélyét. A veszélyeztetés fogalma azonban nem ebből, hanem a bűncselekmény