Bűnügyi szemle, 1915-1916 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1. szám - A rablás és zsarolás elhatárolása

23 jektiv elemekre nagyobb súlyt helyező uj • büntetötörvénykönyvekben is és legfölebb ott fog veszíteni jelentőségéből, ahol — mint a fiatalkorúak, megrögzöttek stb. büntetőjogában — a cselekmény valóban másodrangú, illetőleg szimptomatikus j ©Illeget ölt. A halmazat probélmáinak ismertetése során levont következtetéseket mind elfogadom és igazat adok szerzőnk ama megállapításának, hogy a folytatólagos delíktum fogalmának kialakításánál az általam előtérbe vitt méltányossági szempont melleit a kriminálpolitikai tekintet is hatóerőként szerepelt. A munka második főrészének Kriminálpolitika ciánért ad szerző s itt tárgyalja a kriminálpolitika fogalmát, a represszió, prevenció kérdéseit, a közveszélyeseik problémáját, a rehabilitáció intézményét és záradékul a bűncselekmény keletkezésén alapuló kriminálpolitika kiépítésének vázlatát adja. Helyesen állapítja meg szerző, hogy a kriiminálpolitika feladata a kriminalitás tényezői ellen folytatott taktika megállapításában áll (69. 1.). Rendkívül tanulságosak Irk-nek fejtegetései a büntetésről és biztonsági rendszabályról; szinte kár, hogy nem értékesíthette ehelyütt Varga Ferenc-nek A megtorlás és védekezés psychologiája cimü rendkívül becses tanulmányát, mely az idő alatt jelent meg a Bűnügyi Szemle hasábjain, midőn szerzőnkmüve a sajtó alól kikerült. Értékelhette volna azonban szerző Foerster-nek fent már hivatkozott munkájában (92. s köv. 1.) vázolt „freie Sühne" intézményt, mely valóságos kiegészítése annak a modern rendszernek, amelynek Irk oly hivatásos előharcosa. A részletekben egyébként a nála megszokott lelkiismeretességgel emlékezik meg szerzőnk minden vezető és aprólékos kérdésről. Különös figyelmet érdemel a kriminális és közigazgatási deliktum közötti határvonal megvonása, mely nézetem szerint az általam ismer', e téren tett eddigi kísérletek közül egyike a Legelfogadhatóbbaknak. Irk szerint: a kriminális deliiktum olyan jog- és kulturnormával ellentétes cselekmény, mely a tettes karakterének megismerésére enged következtetni, — a közigazgatási delíktum pedig: közigazgatásellenes, de a kultúra és a tettes egyéniségének megismerése szempontjából közömbös cselekmény (111. 1.). Helyes beállításban — itt-ott tán egy kissé túlságosan szűkszavúan — szól szerzőnk a prevenció célját szolgáló intézményekről; a fiatalkorúak büntetőjoga s a patronázs kissé behatóbb tárgyalást érdemelt volna. Annál tökéletesebb képet nyújt szerző a közveszélyesek különböző kategóriáival szemben alkalmazásba jöhető intézményekről, mindazonáltal ugy itt, mint különösen a rehabilitáció fejezetében meg kellett volna emlékeznie hazai legújabb tervezeteinkről, igy főleg az 1914. juh 21-én az országgyűlés elé terjesztett javaslatról ,,a büntető ítélet hátrányos jogkövetkezményeinek megszűnéséről", mely a birói rehabilitáció mellett megvalósítja a törvénynél fogva beálló, valamint a kegyelmi rehabilitációt is. A zárófejezetben mintegy büntetőjogi hitvallásáról' számol be szerzőnk, midőn a bűncselekmény genezisét a karakter, motivum'és a kriminogén tényezők összhatására vezeti vissza. Részemről idevágó fejtegetéseit csupán azzal vélem kiegésziteni, hogy ezeken kivül az akarat szereplésére is suly helyezendő, és pedig nemcsak mint a felelősség alapjára, hanem mint a karak-