Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás és a rögtönbíráskodás

60 tetések kiszabásának elvi ellensége vagyok, ment ez önkényre vezet, részint azért, mert ilyen óriási térben való mozgás — éppen a fiatalkorúaknál nem is indokolt. Ki tudja azt megmondani előre, hogy az a fiatalkorú egyáltalában javítható-e még, s főleg azt, hogy hány év alatt fog megjavulni, ha pedig a végrehajtásra bízzuk ennek eldöntését, ez még problematikusabb, mert lehet, hogy a letartóztatás! intézet szabályait gyönyörűen betartja az a fiatalkorú, s akkor reámondják, hogy megjavult, lehet, hogy kínos reá nézve a letartóztatás, s ki-kííör az ellen, éppen azért, mert lelkében megjavult, de új életre nem kelhet a fogház sablonos szabályai között. Próbálkozzunk meg ezekkel a javító és átalakító intézkedésekkel úgy, hogy megfelelő, lelkes s életüket ennek feláldozó alkalmazottakat keresünk, mert nem a törvény betűje, sem a sok elmélet ezeken a fiatalkorúakon nem segít, hanem csak az segíthet, hogy akinél a családi nevelés hiányzott, ott pótoljuk, ahol pedig egyéb defectusok vitték a fiatalkorút a bűnbe — azokat kipuhatolván a jóval helyettesítjük s ha némi sikert érünk el, próbáljuk őket a tisztességes, szabad életbe kibocsájtani s további életüket egyidejig figyelemmel kisérni. Benne lévén éppen a határozatlan tartamú szabadságvesztésbüntetés kiszabásának kérdésében, idevág Ruber József törvényszéki jegyzőnek a „Büntetés és biztonsági rendszabály" című értekezése, amelyben az 1913:XXI. t.-c. egy új jogintézményének jellegét ismerteti, a biztonsági rendszabályét, amely a dologházi fogvatartás alakjában jelentkezik a törvényben. Fejtegeti szerző a büntetés s a biztonsági rendszabály közötti különbséget és vág egyet a klasszikus iskola hívein, akik még nem értik meg ennek a különbségnek a szükségességét. Meg fogjuk érten! Degré Lajos egyetemi magántanár, a tudománynak és a forrásoknak oly özönével áll elébünk, hogy ha nem ismernénk már eddigi eredményes, szép irodalmi működését, meg volnánk lepődve, hogy miként lehet ilyen sivár tárgyról is annyi készültséggel s oly sok tudással irni. De mert értésünkre adja, hogy: ,,A praeter intentionem minősítő körülmények kérdéséhez" című értekezlete részben magántanári értekezlete, fel vagyok mentve attól, hogy kritikát fűzzek dolgozatához, de őszintén meg is vallom, hogy ilyen tudományos stílusban azt megtenni nem is volnék képes. Áttérek tehát az én kedvenc stílusú, eleven eszű s az életnek dolgozó s az életet felfogó jogi írómra Degré Miklósra, aki itt is bebizonyította, hogy miképpen lehet meleget és tüzet lehelni a törvény szunnyadó paragrafusaiba, hogy azok felelevenedjenek és világítsanak s azt a célt szolgálják igazán, amiért teremtve lettek. Találóan mutat reá „A vád alá helyezési eljárásról" szóló cikkében, hogy milyen bűnt követ el az a bíróság, amely a vád alá helyezés kérdésében nem jár el kellő megfontoltsággal. Kimutatja, hogy a törvény szerint, már a vád alá helyező végzésnek tartalmazni kellene a vád tárgyát képező bűncselekmény megkülönböztetésére szükséges elemeket is, holott a bíróságok végzései ezt rendszerint nélkülözik. A sajtóügyekben ugyan ez nem nagy baj, — mert hiszen a sajtóköz-