Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás és a rögtönbíráskodás

61 lemény tartalma a főtárgyaláson felolvasandó s ez pótolja azt, ha a vádhatárczat, szószeirint, nem is idézi az egész közleményt. Ugyancsak a büntető perrendtartást érintő kérdésről értekezik Finkey Ferenc egyetemi tanár „A felek fogalma és köre a büntetőjogi per mai elméletében" cím alatt. A büntető jogászvilág előtt már általánosan elismert nagy tudású szerző szintén elméleti szempontból tárgyalja azt a kérdést, hogy a büntető perben kik a felek s arra az eredményre jut, hogy perjogi értelemben a felek alatt a vádlót és a terheltet kell érteni, vagyis magáévá teszi Vargha Ferencnek a felfogását. A dolgozat már megbiráltatott a Bűnügyi Szemlében (II. évfolyam, 20-ik szám) s így talán felesleges is volna ezt megismételni. Még is ki kell emelnem, hogy a gyakorlati élettel is nagyon harmonizáló tanár űr, most is kiváló munkát adott nekünk, munkája felöleli az e tárgy körül keletkezett egész irodalmat; világosan, érthetően, de még is tudományosan vezet be bűnünket az elméletnek labirynthusaiba, de amelynek minden fordulóján élvezetes képet tár elénk s értekezését abban a jóleső reményben tettük le, hogy folytatása következik és ha reményünk valóra válik, a büntető perjog művelői is, de a tudományos irodalom is mély hálára lesz kötelezve. És talán nem az állásánál fogva, de a büntetőjog tudomány nagy mesteri mivoltából kifolyólag előbb kellett volna megemlékezni dr. Wlassics Gyuláról, közéletünk e kiválóságáról, aki mindig hű maradt a büntetőjog tudományokhoz s kedvenc tárgyához a kísérlet és részesség fejezetéhez. ,,A kísérlet és részesség köréből" című értekezletben vizsgálódás tárgyává teszi, hogy a törvényelőkészítő munkálatok általános részében sikerült-e elvont szabállyal a kísérlet fogalmi meghatározása? s arra az eredményre jut, hogy a kísérlet meghatározásánál, helyesen jártak el azok, akik „a véghezvitel megkezdését" továbbra is fenn akarják tartani, (Angyal és Illés), mert a kísérlet fogalmi körét teljes megnyugtatólag általános szabályba foglalni alig lehet. „Maradjunk csak meg a régi szöveg mellett", — mondja Wlassics — de értelmezzük ügy, hogy (az objectiv és subjectiv) „mindkét irány túlzásaitól tartózkodjunk." „Az alkalmatlan kísérlet "-re nézve célszerűnek tartaná, ha a törvényhozó nem asbtract parancsot állítana fel, csak annyit fejezne ki általában, hogy „az alkalmatlan kísérlet is, az eset körülményeihez képest büntethető. Ezzel a törvényhozó jelzi azt, hogy nem kívánja abszolúte kizárni, az alkalmatlan kísérlet büntetését, hanem az eset körülményei, a tettes veszélyessége, társadalomellenes érzülete, az elhatározás komolysága, a puszta tévedés, de főleg a jogtárgy concrét veszélyeztetése legyenek azok a mozzanatok, amelyek a bírói mérlegelésinél figyelembe veendők." A részesség területén is helyesli Wlassics, hogy a törvényelőkészítő munkálatoknál a lényeges segély és ennek a tettessel parificálható büntetési rendszere is felvétetett. S ezúttal is, mint a részességről irt híres monográfiájában már tette, hatalmas érvekkel mutatja ki, hogy a törvényben a lényeges segély felvételére mennyire szükség van. Én azt hiszem, hogy főleg mi gyakorlati jogászok leszünk az elsők között, akik Wlassicsnak szavait megértjük s küzdjünk a mellett, hogy azok diadalmaskodjanak is.