Bűnügyi szemle, 1914-1915 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1914 / 1. szám - A gyorsított bűnvádi eljárás és a rögtönbíráskodás

57 De ha mégha jlunk az elmélet emberei előtt, az nem jelenti még azt, hogy minden tudósnak a gondolatát helyeseljük is és kívánatosnak tartanánk, hogy azok mind törvénybe foglaltassanak, mert a tudománynak forrni kell hosszú időn át, míg a felesleges nedvek abból elpárolognak s tiszta kristályok maradnak — megülepednek a főzőedény fenekén. Én p. o. ma sem csinálok abból titkot, hogy teljesen helytelennek tartom azt, hogy a fiatalkorúak korhatárát a 18-ik életévre kiterjesztette a törvény és hogy a fiatalkorú bűnösökkel valami nagyon keztyűs kézzel bánjunk, mert nem hiszem, hogy csalódnék, ha azt mondom, hogy éppen a fiatalsággal szemben kell vaskezeket alkalmazni, hogy ember legyen belőlük. Jóslásba nem bocsátkozom, de meg vagyok róla győződve, hogy eljön még az idő, mikor be fogják látni az elmélet emberei is, hogy korai volt még nálunk az egyes bírónak kezére bízni a 18 év felé járó bűnösöknek ügyét. Mert jól mondja Angyal Pál tanár úr, hogy a „kultúra haladása mellett a bűntettesek is átalakúlnak", s így meg fogjuk érni mihamarabb, hogy a bűncselekmények posványába a fiatalkorúak fognak lubickolni. És hogy reátérjek mindjárt a rendkívüli élvezetes előadású Angyal Pál tanulmányára, amely a dolgozatok sorát megnyitja, felesleges itt mondani, hogy a nála megszokott nagy tudással tárgyalja azt a kérdést, hogy a kultúra és a civilizáció befolyásolja-e a kriminálitást? S amikor arra az eredményre jut, hogy ezt a kérdést igenlőleg dönti el — még pedig a kultúra hátrányára — azt hiszem általános helyesléssel találkozik, mert a bő irodalmi s egyéb statisztikai adatok felhasználásával, de főleg a saját meggyőző érveivel ellentmondást nem tűrő módon mutatja ki, hogy a kultúra a kriminálitást nem csökkentette. Azt a tényt azonban, amelyet Angyal Pál megállaptí, hogy a kriminálitás faj súlyából veszített volna, — nem tudnám egészen magamévá tenni, mert igaz ugyan, hogy a „bűnözés is civilizálódott", amennyiben hozzáalakűlt az élet furfangjaihoz, de nem merném azért állítani, hogy az lett volna a megrögzöttebb bűnös, aki a műveletlenségnek a legalacsonyabb fokán állva, majdnem csak állatias ösztönből, a létfenntartás ösztönéből ölt és rabolt, vagy irtott ki családot, és nem az a mai korbeli bűnös, aki mellett, kicsiny zsenge korától fogva ott állott, az erkölcs, a vallás védőanyja, akit a tanító, a pap — a körülötte élő emberek a műveltség kapujába legalább is beterelték, — akinek módjában állott megtanúlni, a szenvedélyeken való uralkodást, megismerni a törvény tiltó szavát és mérlegelni a jogellenes cselekedetnek következményét magára és a sértettekre nézve is, akinek nagyobb küzdelmet kell kifejteni, hogy az állam által felállított védőbástyákat, amelyekkel az egyesek érdekeit, javait, életét biztosítani kívánja — betörje, vagy kapúit, álnoksággal, csellel, vagy az éjjel leple alatt erőszakkal nyissa meg, akinek le kell győzni a technikának minden képzeletet meghaladó eszközét, — hogy a bűncselekményt végrehajthasisa, az a bűnös nem mondható kevésbbé megrögzöttnek, mint a mult századoknak bűnözői Bizonyára nem volt elvetemültebb bűnös az a magyar betyár, aki birkát, lovat lopott, vagy az országúton megállította az urat s kifosztotta, — mint az az uzsorás, aki tervszerűen, a ravaszság minden kellékével felruházva