Bűnügyi szemle, 1913-1914 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 2. szám - Megjegyzések a büntetőtörvénykönyvi revízió III. 14., 15. elvi jelentőségű kérdésre

63 buvárlati munka immáron ieszürt eredményeinek talapzatán épitheti fel művét. Habozás és kétkedés nélkül konstatáljuk, hogy a bűnösségnek csupán csak két alakját, a szándékot és a gondatlanságot fogadhatja el a büntetendő cselekmények codificatora. Löffler és Miricka hármas felosztásos elmélete csak muló epizód e kérdés irodalomtörténetében, rövid életű szellemes gondolatsor, mely alkalmas volt ugyan arra, hogy ennek az érdekfeszítő és századokig húzódó nagy szellemi tornának baj vivőit egy utolsó győztes rohamra feltüzelje, de amelynek gyakorlati jelentőséget csak a kétségtelen tények előtt szemet hunyni tudó törvényhozó kölcsönözhet. Ennek a hármas felosztásnak ugyanis az volna a következménye, hogy a szándék köréből is, meg a gondatlanság köréből is egy-egy nagy szeletet elvágva, a levágott darabokat uj harmadik körré rónók egybe, melyben azután benn volna valami az egyikből is meg a másikból is. A közös ismérv pedig, amelynek alapján ez a bontás és újraépítés helyt fogna, a szándék s a gondatlanság — mélyebb elemzés után közös sajátjaként talált — egyik elemének, a tudatosságnak bizonyos, ezen tan hirdetői szerint causa divisonisul szolgáható minősége volna. Pedig az, ami a bűnösségnek mint genusnak általában mellőzhetetlen integráns alkatrésze, az igy egymagában az alak specieseket elválasztó jellegzetes ismérv nem lehet. A bűnösségnek is, mint minden genusnak speciális alakját csak ugy lelhetjük meg, ha vizsgáljuk, minő csoportosulás mutatkozik azon a réven, hogy a genust alkotó tényezők más és más sulyeloszlással differenciálódnak és egyben tömörülnek (minden fejlődés ilyen oszlás és integrálódás.) Helyesen emeli ki ennek a vitának utolsó nagy bajvívója, Hippel, hogy a bűnösségnek ez az uj harmadik alakja, melyet ,.tudatosság"-nak kereszteltek el, ennek a fogalomnak világrahozói, csak odavezetne, hogy a büntetőbirót a meglévő két határkérdésen felül még egy ujabb harmadik határkérdés nehézségeibe bonyolítaná be, anélkül, hogy a velük való kínosan fárasztó megbirkózás eredményeként az osztó igazságszolgáltatás csak a legkevésbbé is tökéletesebben tölthetné be szerpét. Sőt ellenkezőleg, az uj fogalom felállítása odavezetne, hogy azzal is, aki szándékosan, azzal is, aki csak gondatlanul ölt embert,