Bűnügyi szemle, 1913-1914 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - Jegyzetek az egység kérdéséhez üzletszerűségnél

42 A washingtoni 1909-iki törvény következőkép intézkedik : „Aki egy tiz éven alóli női személyt megfertőz, vagy szemérem elleni bűncselekményt követ el, vagy ha valaki szokásszerü gonosztevőnek nyilváníttatott, ugy a biróság más büntetések mellett az illető egyén tenyészképességének megakadályozására szolgáló operációt rendelhet el . . , Mig tehát Európában még, igy Svájcban csak az elmebetegekkel szemben való védekezés terén folynak szerény kísérletek, addig Északamerika emellett a bűntettes hajlamok átöröklésének lehetlennétételével igyekszik a társadalmi védelmi célt a megvalósítás terén egy ujabb lépéssel előbbre vinni. II. A tömeggyilkos Wagner. A mülhauseni tanitó rémtette méltán hivta ki egyarárt a laikus és szakember érdeklődését. Az utolsó évek bűnügyi krónikájában az emberi dúvad kegyetlensége párját ritkitja. Büntetőjogi szempontból a kriminálistát mi leginkább érdekli, természetesen az a kérdés, hogy Wagner cselekedete büntetőjogilag beszámitható-e, vagy sem ? Lapok közleményei után, ha azok még oly kimerítően hűek is, megfelebbezhetetlen véleményt ily összetett kérdésben természetesen nem lehet mondani. De mérlegre téve mindazt, mi a beszámithatóság kérdésénél jelen esetnél döntő jelentőségű lehet, igy a tett tervszerű előkészítését, a tettes lelkiállapotát a tett előkészítésekor és után, minket is abban a véleményben erősít meg, hogy Wagner kegyetlen tömegmészárlását beszámítható lelkiállapotban követte el. E kérdéssel kapcsolatosan helyesen hangsúlyozza Eulenburg, a neves psychiáter, hogy nincs is ezen miért fennakadni, mert az ilyen egyéneknek nem kell szükségképeni elmebetegeknek lenniök. Eulenburg szerint u. i. az ilyen egyén se nem normális, se nem abnormális, hanem monstrozitás. És hivatkozik példakép a cyklopok fejalaktára (a homlok közepén a szem) mi nem mondható se normális állapotnak, se betegségnek, hanem veleszületett korcsképződmény. Épp igy vannak szellemi korcsképződmények is. Ezek sorából való Wágner. Eulenburg magyarázata bármennyire is érdekes, nem hoz ujat a kérdés megvilágításának gyúpontjába. Más szavakkal való kerülgetése annak, mit Lombroso oly nagy elmeéllel fejtett ki és állított be munkásságának központjába. U. i. ilyenkor minden kicsinyes kritikát visszaszorít az élet sajnos elég gyakran megismétlődő Wágner-esete s rehabilitálódik Lombrosonak a deliquente nato tételében rejlő ama igazsága, melyet ma már a legkiválóbb psychiáterek, mint egy Hoche, Kraepelin vagy Sommer sem vesznek tagadásba. Vagyis hogy Sommert idézzük: „vannak olyan egyének, akiknél bár beteges folyamatok vagy pathologikus állapotok semmi módon nem fedezhetők fel, mégis a krimínálitással tartós szövetségben vannak, azaz hogy léteznek u. n. endogén természetű bűntettesek, ha mindjárt nem is állíttatik külön anatómiai értelemben vett typus fel."