Bűnügyi szemle, 1913-1914 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1913 / 1. szám - Jegyzetek az egység kérdéséhez üzletszerűségnél

23 A büntetőjogi codificatio hivatása (egy netaláni novella keretén belül is, ha esetleg az általános revisió késik) ezen az incongruentián annak törvénybeirása által segíteni, miszerint ott, ahol az üzletszerűség minősitő körülmény, az üzletszerű elkövetés büntetése addig a fokig emelhető, amely fok kiszabbható volna az üzletszerűség keretébe eső cselekmények halmazati különállása esetében. — Ily rendelkezés észszerű volna, mert olyan codificatior valóban nincsen, aki üzletszerűség cimén a reactio súlyát enyhíteni célozná. IRODALOM. BELFÖLDI IRODALMI SZEMLE. Személyleírás a büntető eljárás céljaira. Irta: Bessenyei László Béla, m. leír. csendórfóhadnagy, tanosztály-parancsnok. Budapest, FranklinTársulat. 95. I. Ára 3 korona. A büntető igazságszolgáltatási gyakorlat körében mi sem mutatkozik égetőbb szükségletnek, mint a bűnügyek intézésének és kezelésének az élethez közelebb vitele. E tekintetben a gyakorlat emberei részéről a kriminálisztika vívmányaival szemben való bizonyos nemtörődömségen kivül az a jellemző, hogy csupa formalismusból alkalmazunk egész sereg intézkedést, amelynek célja, eredményessége iránt magunknak is kétségünk van, de mindazonáltal mit sem teszünk, hogy azok a kriminálísztika eredményeinek felhasználásával valóban hatályossá tétessenek. Ide tartoznak p. o. azok az intézkedések, melyek a távollevők és szökevények előkeritésére szolgálnak: az egész nyomozólevél — és körözésügy hiábavalóságáról, hiányosságáról a gyakorlat emberei valóságos mosollyal beszélnek és csak abban biznak, hogy a jó szerencse, meg a nyomozó közegek velük született emberismerete segít azon, hogy a bűntettesek ne ugy meneküljenek, amint épen nekik tetszik, hanem olykor kézre ís kerüljenek. Alig lehet tehát valami ép az igazságszolgáltatás céljaira hasznosabb, mint egy oly kérdéssel komolyan foglalkozó munkálkodás, amely egy ilyen elhagyatott területet az exact munkálkodás lehetőségéhez segit. A megbeszélés tárgyát képező könyvecske a kriminálísztika nagy területéből a személyleírás kérdését választotta tárgyául és azt ép e szempontból rendkívül szerencsésen és ügyesen oldotta meg. A kir igazságügyminiszter 1913. évi 990. I. M. sz. rendeletével uj iratmintákat állapított meg, és ez alkalomból szabályozta a személyleírást is, kibővitvén az eddigi iratmintát a mai kívánalmaknak megfelelő ujabb ismérvekkel. Helyesen gondolkozik a szerző, amidőn előszavában azt állítja, hogy ez a személyleirási minta célját csak akkor érheti el, ha a leiró rész, vagyis az egyes jegyekre adott felelet országszerte és minden hatóságnál egyöntetű lenne. Ez az egyöntetűség már most ugy érhető el, ha a leírandó egyén jelei, sajátosságai bizonyos typusok szerint iratnak le, Ezeket a speciális