Bírák és Ügyészek Lapja, 1919 (10. évfolyam, 78-79. szám)

1919 / 78-79. szám - A külön birói státus története

590 kezdetén arra intve a fiatal kiváló munkaerőt, hogy tegyen le minden magasabbra törő nemes ambícióról, fussa be pályáját szegeti szárnyakkal, mert a birói pályán kiváló munkásságának az elismerését és megjutalmazása! ugyan hiába várja.» Akciónknak mindenekelőtt egy sajátszerű epizólja volt, ami akkor a bírákat mélységesen elkeserítette, de a mai kor optikáján keresztül egész másképen hat. 1911 április 7-én a képviselőházban a belügyi tárca tárgyalásánál szólásra emelkedett Polónyi Géza volt igazságügyminiszter. Beszéde a következő részleteket tartalmazta : «Egy szimptomatikus dologra akarok rámulatni, és ez az a jelenség, hogy Magyarországon a tisztviselői kar, a legutóbbi időben pedig már a birói kar is, az egyesülési és gyülekezési jog tekintetében olyan velleilásokat árult el, melyekre vonatkozóan talán a törvényhozásnak kötelessége is, hogy figyelmét rájuk irányítsa és azoknak orvoslásáról megfelelő alakban gondoskodjék. (Ugy van!) Már most én a birói karra vonatkozólag is azt tudom, hogy az egyesülési és gyülekezési jog tekintetében a birói kart nem az a testület képviseli a törvényhozás előtt, amely magát ma az országos szervezet cége alatt reprezentálja, hanem a törvényhozás maga gondoskodott róla, hogy a birói testületi jogok érvényesítésére is megvan a maga törvényes fórum, amennyiben a királyi táblák és törvényszékek testületileg szervezett hatalma mindenkinek megadja azt a módot, hogy a törvényhozás elé saját autoritatív fórumai által kívánságait, jogos sérelmeinek orvoslását előterjesziheli. De az a szervezés, amely ezidőszerint folyik, talán nem egészen ezen határok közölt mozog. Tüdőm azt én nagyon jól — akár a közigazgatási tisztviselőket, akár a birói kari veszem, — hogy azok a férfiak, akik ezt a mozgalmat vezetik, tiszteletreméltó és a közéletben mindenesetre olyan érdemeket szerzett egyének, akikkel szemben nem jogosult a bizalmatlanság kifejezése. De az eredmények és a történet arra oktatnak engem, hogy ezek a mozgalmak azután kikerüllek azoknak a jóindulatú férfiaknak vezetése alól és nem ritkán odavezetnek láttuk ezt legközelebb, gondolom Triesztben is — ahol a szindikalizmus szolgálatában egyenesen a .sztrájkok támogatására már közhivatali tisztviselők is vállalkoztak. Az a birói kar, amely a törvényhozás elé például azzal járul, hogy az elégülellenség nem fog megszűnni addig, míg az automatikus előléptetés érvénybe nem lép és bizonyos fizetési kategóriák tekintetében poszlulátumokat terjeszt a ház elé, az a birói kar és általában a lisztviselői kar könnyen jut abba a helyzetbe, hogy fizetési meghagyásokat bocsát ki a törvényhozás számára, amelyek, ha nem respekláltatnak, nagy elégülellenségnek lehelnek szülőokai, ami pedig a törvényhozásnak nem volt célja. (Ugy van ! jobbfelől.) Ami az automatikus előléptetés kérdését illeti, ez egy igen érdekes jelenség. Méltóztatnak tudni, hogy a közigazgatási tisztviselők állásai, az állami gépezelnek ezen szervei, választás ólján, legalább nagyobb részben választás útján, töltetnek be. A birói kar pedig függetlenségét abban kívánta érvényesíteni és biztosítani, hogy kinevezési rendszer alapján töltetnek be a hivatalos állások. Mindkét rendszer tehát élő organizmus a mi állami törvényhozásunkban. És mit tapasztalunk ? Hogy úgy a választás alá tartozó tisztviselői kar, mint a kinevezés alá tartozó birói kar, az ő függetlenségét az állami akarat megnyilatkozásának mindkét módjától függetlenné akarja tenni. Az egyik szabadulni akar a választási rendszertől, a másik szabadulni akar a kinevezési rendszertől, igen ám, t. képviselőház, de ha mi az automatikus előléptetést behozzuk, akkor miben marad még kontaktus a törvényhozás és a tisztviselői kar közölt? Hiszen, ha az államhatalom sem választás útján, sem a birói karnál, kinevezés útján nem gyakorolhatja a szelekciónak jogát az egész vonalon, akkor úgy a bírói kar, mint a közigazgatási tisztviselői kar kikapcsolódott, miből ? Kikapcsolódott a parlamenlárizmusnak a lelelősség elvén nyugvó azon kategóriájából, amely vagy kinevezés, vagy választás útján megtalálja a maga felelős orgánumait, Hogyha az automatikus előlépés érvényben marad, akkor, akár Guizot korszakában, az állam és a törvényhozás nem lenne más, mint a tisztviselői karnak a bankárja. Én pedig erre a szerepre a magyar törvényhozást kárhoztatni nem szándékozom. (Helyeslés a jobboldalon.)» Egyesületünk természetesen nem befolyásoltatta magát e kis epizód által, hanem velleilásait még fokozottabb mértékben elárulta, amennyiben több országgyűlési képviselőt megnyert az ügynek és az igazságügyi tárca tárgyalásánál széleskörű vitát provokált. Maga . az előadó, Nagy Ferenc, kijelentette az egész ház helyeslése közben, hogy ő híve az automatikus előlépésnek, mert ez az igazságszolgáltatásnak csak előnyére lehet. Majd úgy folytatta: ((Általában véve szeretném nagyon, ha minálunk a birák kiválasztásának a módja lényeges változást szenvedne. (Helyeslés.) Először is alckintetben, hogy én nem tartottam sohasem helyesnek, hogy a birói státus a többi közigazgatási státussal azonoiíllatik, belehelyeztelik a na^v hivatalnoki seregbe. Végtére is a birói funkció egészen más. (Úgy van I a jobb és baloldalon.) Jobban szereltem volna, hogyha maradtunk volna otl, ahonnan kiindultunk 1869-ben és rllelőleg 1871-ben, amikor a kir. bíróságokat szervezték és amikor a birák egeszén külön, önálló státust alkotlak. Azt biszem, ide vissza kell egyszer térnünk. (Helyeslés a jobb és baloldalon.).) A kiváló jogtudós nézetét osztották a többi felszólalók is s mini hogy az egész Ház mindig helyeselt, azt hittük, hogy a külön státus és automatikus előlépés ügye kedvezőre fordul. Székely Ferenc igazságügyminiszter nyilatkozata azonban végkép meghiúsította akciónk sikerét. Ez a nyilatkozat a külön státussal egyáltalában nem foglalkozik, az automatikus előlépésről pedig a következőkel mondja: «\z automatikus előléptetés a mi viszonyaink között nem alkalmazható. Nálunk, amikor nem akarok senkinek szemrehányást tenni az a fiatal ember a jogol valahogy elvégezte s azután rög lön belép a bírósághoz, hogy biztosítsa a penzióját későbbi időkre — meri erre jó idejében kell gondolni — azzal a feltétellel kap állást, hogy majd leteszi a vizsgát. A legtöbb le is teszi, tanul is, lesz is ember belőle. Hanem van ám olyan is, aki nom teszi le. És mikor valamiképen odáig jut, hogy pótléko!ás alá esik, amikor minden tekintetben gyenge és közepes, akkor már a curiai bíróságot, de hamar, akarja elérni. Ehhez nem lehet hozzájárulni, ily intézkedést nem lehet tenni még akkor sem, ha az a bizonyos arkánum elfogadható volna, amit méltóztainak ajánlani. Ha ugyanis az automatikus előléptetés elfogadtatik, igazságtalan lesz abban a tekintetben, hogy a jó és rossz együtt megy előre és ennek természetes következménye, hogy a rossz nem fog dolgozni, mert úgyis előre megy, a jobb pedig azt mondja, hogy nem öli magát, mert élnie kell és minél tovább él, annál magasabb állásba jut; azért hát az egészségét konzerválja. De etlől eltekintve, annyi bizonyos, hogy az automatikus előléptetés a szorgalom tekintetéből hátrányos. Már most ennek egy korreklivumát ajánlják, - - egészen komolyan, itt van a nyomtatásban — hogy a kollégák mondják ki, hogy az a kolléga, aki lusta, fél, mondd: félesztendeis nem avanzsiroz. A laikus azt mondja, fél esztendőre kizárhatják. Én pedig azt mondom, hogy nem mondják ki, nem akad oly kolléga, aki kimondaná, mert ezt gondolja: «hodie mibi, cras libi» (Ugy van!) holnap ezek a kollégák mondják ki rólam. Ez lélektanilag sem fogadható el. De méltóztassék azt a horribilis dolgol venni: félesztendeig ! Vegyük csak, hogy körülbelül nyolc esztendő alatl egyszer megy előre valaki. Kezdi a lustaságot az első esztendőben. Jól kilustáJkodja magát, akkor félévre felfüggesztik és így megy i:> féléven keresztül, mindig' lusta, mindig felfüggesztik, félévre. Az ulolsó léiévben, amikor rákerül a sor, akkor szorgalmas lesz. Teheli, mert kipihente magát. (Derültség.) A többi eközben leromlott. Ez az úr mégis aulomalice előmehet. Hál lehet ezt komolyan venni? Hiába, ilyen orvosságot nem lehet elfogadni.)) Ennyi volt az egész, amivel az igazságügyminiszler a birák egyetemének óhajtását agyonütötte. A képviselőház — mi telhetett lőle ? — nagyot helyeselt erre is. Mégegyszer megkísértettük ügyünket a képviselőház elé vinni az 1912-iki budgetvita alkalmával. Ekkor már alig lehetett érdeklődést kelteni. Az igazságügyminiszler ezzel a pár szóval végezte ki az ügyet: «Az automatikus előléptetésről nem beszélek. Igen t. barátom, Horváth Gyula nagyon szépen kifejtette hátrányait és én magam is azt mondom, hogy ez helyes rendszer csak akkor volna, ha mindenki egyforma volna.» Kíváncsiak voltunk arra a nagyon szép fejtegetésre, mely fölöslegessé tette, hogy az igazságügyminiszter válaszoljon a bíráknak. Utána néztünk a képviselőház naplójában és ott a következő nagyszabású, minden részletre, kiterjeszkedő, alapos tanulmányra és teljes tájékozottságra valló fejtegetést találtuk: (iHorváfh Gyula: Nem tartom helyesnek az automatikus előlépési sem, mert az nem éjien azokat emeli magasabb állásba, akik legérdemesebbek, hanem annál, révén esetlen olyanok is nagyobb birói állásba juthatnak, akik arra nem szolgáltak ra. (Úgy van! a középen.))) Ennyi az egész. Ilyen módon leheléit elintézni akkor Magyarország képviselőházában a birói kar kívánságait, melyek a legfőbb államérdekkel voltak szorosan összeforrva. Az első háborús évek nem vollak alkalmasak követeléseink hangoztatására, ami pedig 1917-ben történt, azt mindnyájan tudjuk. Az Eszterházy-kormány felvelte programmjába egyesülelünk kívánságai), de mikor a kormányt Wekerle Sándor vélte át, bemutatkozása alkalmával kijelentette, hogy az idő nem alkalmas nagy átfogó reformok végrehajtására. A forradalom viharának kellett jönnie, hogy elhajtsa a ködöt politikusaink szeme elől. R y /