Bírák és Ügyészek Lapja, 1918 (9. évfolyam, 71-77. szám)

1918 / 75. szám - Előterjesztésünk a háborús pótlékoknak fizetésjellegűvé való kiterjesztése stb. iránt

576 működött), ha tehát a hosszú segédszolgálatot a budapestieknél figyelembe vették, az egyenlő elbánás elvénél fogva figyelembe kellett volna venni ezt a vidékieknél is, mi a vidékiek nagy számának kinevezését eredményezte volna. De ha valaki Budapestre vár, annak kulturális előnyeit élvezni akarja, úgy ennek az előnynek terheit is viselje. A végső érv a budapesti drágaság. A budapestiek működési pótlékot élveznek és a budapesti drágaságnak az okszerűség és igazságosság elvei szerint nem az az orvosszere, hogy a budapesti birák sok-sok érdemes vidékit megelőzzenek s maguknak a vidékiek rovására ki nem érdemelt s a jövőre nézve a mértani sorok rendjében haladó előnyöket szerezzenek, hanem orvosszer a drágasági pótlék felemelése. De ha a kinevezésekre a drágaság is befolyásoló tényezőként szerepelt, az igazság követelménye az lett volna, hogy előbb szereztetett volna be az összes bírósági székhelyek piaci árjegyzéke, melyből kitűnt volna, hogy sok vidéki helyen jóval drágább a megélhetés, mint Budapesten s akkor a vidékiek ez alapon sem lettek volna mellőzhetők. Ezekben tárgyilagos érvekkel kimutatva van, hogy a közzételt kinevezések alkalmával a budapesti elsőfolyamodású bírákkal szemben a vidéki birák az igazság és méltányosság elveivel ellenkező indokolatlan mellőzésben részesültek, indokolt tehát eme kérelemnek orvoslása. * Amidőn a vidéki osztályoknak magunkévá telt ez előterjesztésé1 kötelességszerűen Nagyméltóságod figyelmébe ajánljuk, nem mulaszthatjuk el azt sem, hogy különösen a nemzetiségi vidéken működő birák aránylag súlyos helyzetére rá ne mutassunk. Tagadhatatlan, hogy különösen ezek a birák, akik sok tekintetben minden kulturkényelemtől el vannak zárva, másrészt nehéz viszonyok közölt teljesítenek szolgálatot, legelső sorban érdemesek a soronkívüli előléptetésre. Politikai szempontból is kell, hogy a nemzetiségi vidékeken szolgálatot teljesítő birák különös elbánásban részesüljenek. A nemzetiség ividékeken csak teljesen hivatása magaslatán álló, kiváló biró, aki mint ember is minden tekintetben helyt áll, tel^l oly szolgálatot, mely a magyar állam tekintélyét nemcsak megóvja, de az idegennyelvű honpolgárral szemben azt hatásosan felemeli. Az előterjesztésben felhozott adatok, amelyek valódiságát kénytelenek vagyunk elismerni, az eddig követett azt a rendszert, hogy nemzetiségi vidéken csak kiváló biró találjon elhelyezést, veszélyeztetik, mert amennyiben ezek nemcsak hogy előnyben nem részesülnek, hanem ellenkezőleg, különösen a fővárosi bírákkal szemben hátrányba kerülnek, az arra rátermett biró nehezen lógja magát elhatározni arra, hogy idegen nyelvet megtanuljon, távol minden kényelemtől, primitív kultúra közepette teljesítsen terhes szolgálatot. Természetesen nem akarjuk a budapesti birák helyzetét rosszabbítani, de kénytelenek vagyunk szavunkat felemelni a vidéki birák érdekében, akik a munkában ép úgy megállják helyüket sok tekintetben terhesebb viszonyok között, mint a fővárosiak. Megfontolandó volna különben, hogy a fővárosba való tódulásnak is nem volna-e hatásos remediuma, ha a vidék egyáltalán, de, mint hangsúlyoztuk, külöuösen a nemzetiségi vidék, némi előnyben részesülne a kinevezéseknél. E tekintetben különben Nagyméltóságod, kinek páratlan igazságszeretete közismert, a kellő utat és módot meg fogja találni. Még arra kérjük Nagyméltóságodat, hogy jelen "előterjesztésünket úgy méltóztassék fogadni, hogy a biró, aki hivatva van igazságot szolgáltatni, a vele történt igazságtalanságot fájdalmasabban érzi, s előterjesztésünk nem kíván illetéktelenül beavatkozni a kinevezés jogába. Előterjesztésünk a háborús pótlékoknak íizetésjellegűvé való kiterjesztése stb. iránt. Közismert tény és így további bizonyításra nem is szorul az, hogy amióla a modern államszervezetek mai rendje kialakult, mindenütt, de különösen hazánkban a közszolgálati alkalmazottak javadalmazása sohasem volt oly méretű, hogy az vagyongyűjtésre adott volna módot és lehetőséget és hogy a köztisztviselők akként gondoskodhattak volna öregségük és munkaképtelenségük idejére magukról, hogy bizonyos megélhetési tartalékot gyűjthettek volna maguknak, miután a hivatali fizetésük, még a béke legkedvezőbb időszakaiban is, csak a legszerényebb megélhetést biztosította. Ennek a körülménynek felismerése és méltánylása vezette már évtizedekkel ezelőtt is törvényhozásunkat arra az elhatározásra, hogy a közalkalmazottaknak öregségük és munkaképtelenségük idejére szolgálati idejükhöz arányuló nyugdíj biztosíttassék, ami a teljes szolgálati idő kitöltése esetén a legutóbb élvezeit tényleges javadalmazás törzsfizetési részével volt eredetileg egyenlő és csak a legutolsó nyugdíjtörvény julott el odáig, hogy az illetményeknek; lakbér címén élvezett része is bizonyos mértékig a ténylegesen már nem működő közalkalmazottak javára szintén biztosi Itatott. Ezen törvényes intézkedéseknek természetszerűleg tehát nem az volt alapgondolata és célzata, hogy egy meghatározott összeg jusson a nyugdíjba lépeti közalkalmazottaknak évente, hanem a nyugdíjösszegek megszabása mindenkor annak feltételezésével lör' tént, hogy a megszabott összegek tényleg fedezetet nyújtanak arra, hogy az elaggott és munkaképtelenné vált közalkalmazottak abból megélhessenek, mert hisz csakis a megélhetés biztosítása lehetett és volt az ellenértéke annak, hogy a közalkalmazottak egész életük munkáját a közérdek szolgálatába állították és munkájuknak az anyagi téren maguk és családjuk javára való gyümölcsöztetéséről lemondottak. Amint azonban a világháború megpróbáltatásai annyi más téren is óriási eltolódásokat okoztak, úgy a viszonyoknak ezen gyökeres megváltozása a nyugdíjra utaltak -körében is a legszomorúbban és legnyomasztóbban érvényesült, mert hisz a korábbi időkben egyszersmindenkorra megszabott nyugdíj-összegek a háborús drágasághoz való emelkedést teljesen kizárták és meghiúsult a törvényhozásnak az az ismétellen megnyilvánult elemi célzata, hogy az elaggott és munkaképtelen közalkalmazottak a legszerényebb megélhetésük tekintetében legalább életük végéig biztosítva legyenek. Annál kirívóbb és fájdalmasabbá lelt pedig a nyugdíjasok helyzete, mennél inkább előtérbe lépett az a kényszerűség, hogy a lényleges szolgálatban álló közalkalmazottak sem képesek a békés viszonyok között megállapított javadalmazásukból megélni és hogy ebből kifolyóan a tényleges alkalmazásban állókon egy csekély százalékos fizetési pótlékkal legalább némileg segíteni kellett, amire nézve a törvényhozás és a kormányok ismételten állást foglaltak újabb intézkedéseikkel. A tényleges szolgálatban álló közalkalmazottakra vonatkozó ezen intézkedéseknek azonban az volna szükségszerű és logikus kiépítése, hogy a gondoskodás kiterjesztessék a már korábban nyugdíjazottakra is, mert hisz a nyugdíj-intézmény alapgondolata, ,t. i. a megélhetés biztosítása, a nyugdíjazottakra csak akkor érvényesülhet, ha a nyugdíjak összege a mai óriási és pusztító drágasággal legalább valamelyes összhangba hozatik és igazán különös formája volna egy munkás élet érdemei elismerésének az,' ha az állam a munkaerejüket közérdekű szolgálatban már elvesztett és elaggott közalkalmazottakat a nélkülözések közepette megsemmisülni hagyná. Emellett nem téveszthető szem elől, hogy épen a mai körülmények között az államnak arra van szüksége, hogy az államkormányzat minden ága a most reáháruló túlfokozott munkaterhekkel és feladatokkal minél tökéletesebben megküzdeni tudjon, ez pedig azt feltételezi, hogy az elaggott és munkaerejükben lényegesen meggyengült közalkalmazottak, akiknek megfelelő hosszú szolgálati idő áll már a háta mögött, a dolgok természetes fejlődése szerint a tényleges szolgálatból kiválhassanak és helyüket az utánuk jövő fiatalabb és munkaképesebb nemzedéknek fokozatosan, — úgy, mint az a békében rendszeresen történt, — átadhassák és hogy ne következzék be ez a helyzet, hogy minden közszolgálati ág hivatalainak és hatóságainak helyei olyan egyénekkel maradjanak benépesítve, akik ma már feladatuknak kellően megfelelni nem tudnak és akik a múltban való érdemeik miatt most már csak könyörületből tartatnak, esetleg tisztán azért, hogy legalább a tényleges szolgálatban állóknak járó háborús segélyektől és pótlékoktól el ne essenek és ezáltal érdemes hosszú szolgálatuk után most a végső nyomorba ne döntessenek, miután azok a segélyek, amelyeket a nyugdíjasok ez idő szerint élveznek, igazán csak alamizsna jellegével bírnak és sem az illetők eltöltött munkásságával, sem pedig a mai drágasági viszonyokkal arányban nem állanak: mindamellett nem hagyható az sem figyelmen kívül, hogy a családalapításnak és a családi életnek az a nemzetfenntartó és életrevaló újabb nemzedék felnövekedését biztosító fontossága, amely a tényleges szolgálatban állóknál a családi pótlékok intézményének behozatalára is vezetett, a nyugdíjas közalkalmazottak és azok családjaira változatlanul vonatkozik és azoknál is fennáll, sem erkölcsi, sem célszerűségi szempontok nem igazolhatják tehát azt a megkülönböztetést, amely a máig törvényileg rendszeresített családi pótlékok tekintetében a nyugdíjas és a tényleges szolgálatban álló közalkalmazottak között észlelhető. Hogy tehát azok a valóban égbekiáltó sérelmek orvosolhatók legyenek és hogy egyrészt a nyugdíjasoknak és családjaiknak eredetileg is szem előtt tartott megélhetése biztosíttassék, másrészt, hogy a közszolgálat zavartalan ellátása a már oda nem való elemek megtartása által meg ne akasztassék, — egyesületünk közgyűlési határozatából kifolyólag arra vagyok bátor Nagyméltóságodat mély tisztelettel felkérni, hogy az összkormánynál oly irányban haladéktalanul előterjesztést tenni és odahatni kegyeskedjék 1. hogy a közalkalmazottaknak eddig engedélyezett, valamint i ezután még engedélyezendő összes háborús segélyek és pótlékok