Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

544 menetre nézve, mert a szabadságidő lejártává] a visszatérő bírák Újra megkezdhetik a munkát és csak annak a néhány bírónak ügyei szenvednének némi fennakadást, akik a többiek visszatérte után mennek szabadságra. Ha pedig ez így jól van és helyesen, aminhogy az ellenkezője nem is vitatható, ezen az állapoton a törvényt kezesi szünet visszaállítása semmi lényeges változást nem fog előidézni. Ami változást pedig előidézhet, az csak a jogszolgáltatás előnyére és hasznára fog válni. A vidéki bíróságoknál észlelhető legfeltűnőbben az a jelenség, hogy nyári hónapokban, az aratás és cséplés idejében erősen megcsappan a keresetek és bűnvádi feljelentések száma. Ugyanebben az időszakban leggyakoriabbak a meg nem jelenések, halasztások és igazolási kérelmek. Bizonyílásfelvételt pedig alig lehet foganatosítani, mert a tanúk nem jelennek meg. Ha pedig megjelennek, olyan nagy összegű megjelenési díjat és költséget követelnek, amely ha arányban is áll az ő munkamulasztásuk értékével, de a per tárgyának értékével már nem. Ilyenkor a bíró valóságos dilemma elé kerül, mert ha a tanú méltánylandó érdekeit veszi irányadóul, polgári Ügyekben a felek, bűnügyekben a kincstár érdekeit sérti: ha pedig arra a kényelmes álláspontra helyezkedik, hogy a tanúskodás polgári kötelesség, eljárása a tanura nézve lesz sérelmes s hatása abban fog nyilvánulni, hogy az a tanú, aki méltánytalanságot tapasztalt, gondosan fog óvakodni attól, hogy még egyszer tanuként szerepeljen. Inkább le fogja tagadni a jövőben azt, hogy tud valamit más dolgáról, nehogy őt tanúnak jelentsék be, vagy pedig nem bízván a bíróságban, a reá hivatkozott féllel bíróságon kívül fog igyekezni megegyezésre jutni a lanudíj tekintetében. Bármelyik eset következzék is be, az bizonyos, -hogy egyik sincs az igazságszolgáltatás érdekében, s egyik sem könnyíti meg az igazságkeresés nehéz munkáját. Ezek a jelenségek, amelyek az év bizonyos szakában jelentkeznek legsűrűbben s amelyek az ügymenetet csak akadályozzák, arra intik a törvényhozót, hogy ebben az időszakban, a nagy mezőgazdasági munka idején, lehetőleg korlátozza a bírósági tárgyalásokat, hogy azokkal a föld népe legsürgősebb munkájában ne zavarlassék. Nem szükséges talán bővebben bizonyítgatni, hogy milyen fontos, nem csupán igazságszolgáltatási, hanem közgazdasági érdek is fűződik ehhez. Elég lesz talán egyedül arra a tényre hivatkozni, hogy az 1910. évi népszámlálás adatai szerint a szűkebb értelemben vett Magyarországnak 18,264.533 lakosa közül 11,399.112, vagyis az összes lakosság C>2%-a őstermelő. Az ország lakosságának többségét képező ennek a társadalmi osztálynak érdeke pedig igazán megérdemli a figyelmet. A megoldás egyetlen módja pedig a törvénykezési szünetnek az elsőfolyamodású bíróságoknál való visszaállítása, mert hiszen eddig sem a felsőbíróságok működése volt az, ami esetleg zavarhalta az aratási és cséplési munkákat, hanem zavarták és zavarják azt az alsóbiróságok, amelyek többnyire közvetlenül érintkeznek a felekkel és végzik túlnyomó részben az anyag- és bizonyílékgyüjtés munkáját, a tanúkihallgatásokat, szemléket stb. s amelyeknek a nyári időszakban szolgálatot teljesítő bírái, nehogy 12 heti hátralékkal legyen majd dolguk, kénytelenek a legsürgősebb mezőgazdasági munka idején a felek és tanuk foglalkozására való tekintet nélkül tárgyalásokat tartani. A törvénykezési szünet visszaállítása ennek lehetőségél nyilván kizárja. De nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozók, hanem az ügyvédi kar érdeke is a törvénykezési szünet. Az ügyvédnek ugyanis szintén szüksége van pihenőre, amikor nem kell foglalkoznia irodai dolgokkal, hanem ehelyett a nyugalomnak vagy utazásnak szentelheti idejét. Ámde ma, amidőn nem tudhatja, hogy a szabadságra nem ment bírák nem épen az ő ügyéi fogják-e tárgyalásra kitűzni, gondtalan pihenésről, szünidőről nem lehet szó, legfeljebb csak úgy, ha maga helyeit helyellesi állít, ami ptdig rendszerint csak anyagi áldozatok árán valósítható meg. Mindezekre tekintettel a törvénykezési szünetet, mely évenkint július első vasárnapjától nyolc hétig tart, nemcsak a felsőbíróságoknál, hanem a kir. törvényszékeknél és járásbíróságai;nál is be kell hozni. A Szünet alatt intézendő ügyeket azonban nem rendelettel, hanem a szervezeti törvényben kell megállapítani. Hogy melyek azok az ügyek, amelyek már természetüknél fogva olyanok, hogy elintézéstik sürgős és halaszthatatlan s ennélfogva a törvénykezési szünet alatt is feltéllenül elinlézendők, meghatározhatók anélkül, hogy tartani lehelne attól, miszerint ez a meghatározás hamarosan idejét múlja és hogy máról-holnapra újabb sürgősen elintézendő ügyek bukkannak fel. Nem indokolt ennélfogva a miniszteri törvénytervezet 128. $-ának az az intézkedése, hogy a törvénykezési szünet alatt elintézendő ügyeket az igazságügyminiszler rendelettel állapítja meg, hanem ezek az ügyek, ép úgy, mint az 1882. évi XXXlll. t.-c, valamint a ma érvényben lévő 1887. évi XXX. t.-c. is leszi, törvényileg volnának megállapílandók. IX. A/, itélobirák és ügyészek nyugdíjazása. A Tervezet 9ty. §-dnalc első bekezdését akként kell megváltoztatni, hogy a bíró á korhatár elértéből nyugalomba lép s e rendelkezés alól - a Cúria elnökétői eltekintve — kivételnek helye nincs. .1 Cltria elnökének kinevezése életfogytiglanra szól. Nem fér kétség ahhoz, hogy annak az itélőbirónak a helyzete, akinek lényleges további alkalmaztatása előli haladott kora miatt a felügyeleti hatóságtól függ, többé teljesen függetlennek nem tekinthető. A tervezet rendelkezése tehát a birói függetlenség elvével össze nem egyeztethető. Másrész! sem a méltányosság, sem a célszerűség nem teszik indokolttá a korhatár meghosszabbításának sem a tervezet szerint való, sem valamely más módját. Méltányosságról eddig is csak akkor leheléit szó, amikor a korhatárt elért birói rövid állami szolgálata miatt csak csekély nyugdíj illette meg. Azonban az új nyugdíjtörvény a szolgálali időt megrövidítette s 5 évet az ügyvédi szolgálatból is beszámít; ekként még az a bíró is, aki 40 éves korában mint gyakorló ügyvéd egyenesen a felsőbb bírósághoz neveztetett ki, 70-ik életévének betöltésével teljes nyugdíjhoz juthat, ily körülmények közöli alig lehel szó arról, hogy méltánytalanság érjen valakit a (15., illetve 70 éves korhatár meghosszabbíthallansága miatt. I Ami a célszerűségei illeti, igaz ugyan, hogy számos esetben akadlak már oly sikeresen alkalmazható első és kivált felsőbb bírák, akiknek a korhatár elértével való azonnali távozása veszteséget jelenléti volna s igaz ugyan, hogy jövőben is fognak akadni ilyenek, mégsem javasolhatjuk a korhatár meghosszabbítását a célszerűség szempontjából sem, mert az ilyen irányú rendelkezés nagyobb hátrányt okozhat és okozott is eddigelé annálfogva, hogy a későbbi nemzedék elohaladását jelentékenyen hátráltatja s különösen gátolta eddig is a legfelsőbb fokon alkalmazón birákét annyira, hogy úgyszólván állandóvá vált az az állapot, hogy túlnyomó részben a korhatáron túlhaladó s így minden pillanatban eltávolítható bírákra bízatott a judicatura irányítása. A Curia elnökére nézve javasolt kivételes intézkedést az indokolja, hogy rendes körülmények közölt a 70 évű ez már igen közel áll az, aki ezt a legfőbb birói széket eléri. A rendes 70 éves korhatár mellett tehát csak egy-két évig tölthetné be azl az állást a Curia elnöke s így nem volna ideje élete tapasztalatainak a legfelsőbb bíróság irányítása körül értékesítésére. De etlől eltekintve az állásnak kivételes közjogi jelentősége, melynek hathatós kiépítésére nézve a Curiára vonatkozó észrevételeinkben leszünk újabb javaslatot, megkívánja, hogy a legfőbb bíróság elnökének kinevezése ne szóljon határidőre. \. A felügyelet a bíróságok és ii<jyészsé<jek felett Kétségleien, hogy a bíró, bár működésével nem a kormányhatalmat szolgálja, de mint az állam alkalmazottja hivatali tevékenységében kell, hogy valamely felügyelő halóságnak legyen alárendelve, Mivel ez a felügyelő hatóság valódi alkotmányos államban csak a felelős miniszter lehel, nyilvánvaló, hogy a birói függetlenség intézményes szervezésénél mindent el kell követni, hogy e kétféle hatalmi kör a közérdek rovására egymással összeütközésbe ne kerüljön, hogy a felügyelő halóságnak jutalmazó és büntető jogköre ne váljék a birói függetlenség veszedelmévé. Mert igaza van a francia semmilőszék egyik nagynevű elnökének Henrion de Semseynek, midőn azt mondja, hogy azl, aki a bírákkal rendelkezik, könnyen azzal gyanúsítják, hogy rendelkezik a bíráskodással, is (celui, qui dispose des juges, est facilement soupconné disposer des jugemenls). Érvényre kell tehát juttatni az önkormányzati erőket a felügyelet rendszerében is. A mai felügyeleti rendszer teljesen arra van felépítve, hogy a helyesen kiválasztott vezető birói személyek a legmagasabb birói adminisztráció intenciói szerint járnak el. Ámde jól tudjuk, az úgynevezett vezető állások nem mindig arra való személyiségekkel töltetnek be. Minél terjedtebb hatáskörben működik a vezető birój annál károsabb következményekkel jár a személy képtelensége. Kisebb körre kell szorítani a vezető személyek hatáskörét és ill is testületi ellenőrzés intézkedés a kívánatosabb. A nyilvánosság, a testületi szervezetben működő önkormányzati erők hálása megnyugtatóbb, mini az egyéni önkény, a hierarchikus és bürokratikus tekintély irányítása. Az ügybeoszlás feltétlenül a birói szervezet testületi jogkörébe utalandó. Bármely törvényes garanciák védik a biró áthelyezhetlen, ségél, az ügybeosztáson való változtatások gyengítik ezen garanciális