Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

543 sames Motiv der Nachgiebigkeil und des (jehorsams, \vo der Slaat nickt nafür sorgt, dass seine Beamten in Überíluss lében.» Teljesen ki kell tehát zárni minden elképzelhető lehetőségéi annak, hogy a miniszter a megtorlás fegyvereit alkalmazhassa a kir. ügyészeknek á jogszolgáltatás terén követett eljárásával szemben. Ki kell dobni tehát ezeket a fegyvereket a 79. és 83. §-ok intézkedéseit a tervezet lomtárából s helyökbe lenni azt a szabályt, hogy az ((ügyészi megbízás csak fegyelmi eljárás útján vonható meg» s hogy «az ügyész csak beleegyezésével helyezhető ál más ügyészséghez)). Végül vizsgálat tárgyává kell tennünk azt a kérdést, hogy helyes és jogos dolog-e az ügyészi pótlék intézménye? Az ügyészi kar, törvényen szerzett jogának elvételél, az ügyészi karral szemben elkövetett nagy méltánytalanságot, a közérdek sérelmét látja az ügyészi pótlék megszüntetésében. A törvény — szerintünk — a pótlékot azért biztosította az ügyészi karnak, mert méltányolva ennek a karnak fontos és nehéz hivatását, a birák legjobbjait iparkodott az ügyészi hivatásnak megnyerni s ellenértékel kívánt szolgáltatni azért az értékbeli többletért, amit az ügyészi karral szemben speciális követelményként támaszt (szónoki lehelség, fellépés, gyors feltalálás slb.) s másrészről kárpótlást kivánl nyújtani a birói függetlenség hiányáért. Szemben tehát a tervezettel s a jelenlegi állapottal, mely szerint csak a VIII. és VII. fizetési osztályba sorozott vezető ügyészekéi illeti meg a pótlék, ennek megadását kívánják az ügyészi kar minden tagja részére fel a koronaügyészig. Az ügyészi karnak ez a kívánsága teljesen indokolt a mai ügyészi szervezel és előléptetési viszonyok mellett. Ha azonban az ügyészi kar épen olyan független lesz, mint a birói kar, ügyészi állásából sem el nem mozdítható, sem ál nem helyezhető, ha előmenetele épen olyan jó, sőt még jobb is lesz, mint a biróé, akkor azt hisszük, hogy mindezek fejében az ügyészi kar is szívesen lemond a pótlékról. Mert a pótléknak csábító aranycsillogása alatl a függőségnek rablánca rejtőzött. Ha a pótlék helyeit az ügyészség a szabadságol, a függetlenséget és a meggyőződés szabadságát fogja élvezni, ezzel oly kardot nyer kezében, melyet a régi — Kozma Sándor korabeli büszkeséggel fog az igazságért való szent küzdelemben villogtatni. Újból leszögezzük azonban, hogy ha megmaradna az ügyészek jelenlegi függő helyzete, ha megmaradnának mostoha előmeneteli viszonyaik, akkor igenis jogosnak és méltányosnak találjuk azt, hogy az ügyészi karnak minden tagja hivatali állásának megfelelő ügyészi működési pótlékban részesüljön. Meri ha az ügyésznek állandóan ott lebeg feje fölött az áthelyezhetőség, a megbízás megvonásának Damokles kardja, ha jogi meggyőződését a miniszter utasítása irányítja s mindezek melleit nehéz és kiváló személyes tulajdonságokat igénylő pályáján anyagi előnyöket sem talál — nem fog megfelelő pályázó akadni az ügyészi állásokra. Maga a budapesti ügyészség rámulat arra, hogy a mai ügyészi sucrcsccnlia távolról sem üli meg azt a mértéket, amelyei nem is magasra fokozott igény mellett felállíthatna. VII. Az itélőbirő és az ügyész alkalmazása az i gaz s ág ü g y ni ini szteri umban. Birák és ügyészek közreműködése úgy a törvényelőkészítésnél, mint az igazságügyi igazgatásnál csak üdvös lehet a bürokratikus szempontok háttérbe szorítása céljából. A vonatkozó lörvénvek (1886 : XXVIIL, 1889 : XLV., J 894 : XXXVII., 1899 : XLVIII., 1906 : XI., 1910 : XXI. l.-c) indokolása tünteti fel azt a zavart és bizonytalanságot, amely e téren mutatkozik. Majd kívánatosnak jelzi a törvény a birák és ügyészek berendelését, majd pedig okvetlen eliminálandónak, mint a birói és ügyészi szervezetre nézve káros rendelkezési Közben pedig nagy számmal történnek az újabb és újabb berendelések, gyakran a jogszolgáltatás kárára, elvonva a legkiválóbb erőket az igazságszolgáltatás köréből és adminisztratív alárendelt jelentőségű tevékenységre utalva azokat. A tapasztalai az, hogy az ily sokszor kisszerű közigazgatási tevékenységre utalt biró elveszti fogékonyságát, érdeklődését a bírói hivatás iránt. Minthogy a személyi érvényesülés lehetősége nagyobb, mert nem ritkán az előmenetel során a miniszteriális státust és a birói státust felváltva tölti be, nem is akarja olt hagyni az adminisztrációt. Évtizedekig szerepelnek ily birák névlegesen a birói karban. A két szolgálati ág egymásból való felfrissülésé illuzóriussá vált, azonkívül a birói karban elkeseredést okoz a kedvezményezett helyzete az ily amfibiális alkalmazottaknak, viszont a birói függetlenség kárára alapot ad a jogosulatlan kedvezéseknek. Meg kell határozni az ily berendelések célját és idejét, Kívánatosnak tartjuk, hogy az a biró, akit három év alatt az igazságügyminiszter a minisztériumi tisztviselők létszámába átvenni nem kíván, kikerüljön újból a bírósághoz s helye más bíróval töltessék be, aki frissen hozza a benyomásokat és tapasztalatokat a fórumról. Attól a bírótól ugyanis, aki huzamos időt tölt az igazságügyminisztériumban, távol a birói gyakorlattól és a közvetlen adminisztrációtól, már nem várható, hogy az igazságügyminiszteriumnál a bírósági szempontokat és a gyakorlatias irányokat sikeresen képviselhesse. Nyerhet ugyan az ily bíróban az igazságügyminiszlerium bürokrata szempontból kitűnő hivatalnokot, de személyében elveszíti ép azt a célt, amely a berendelés indoka volt. Ma a berendelt törvényszéki biró rendszerint az igazságügyminisztériumban lesz curiai bíróvá, hol csak az akták hangfogóján keresztül volt némi érintkezése tulajdonképeni hivatásával. A berendelés tulajdonképeni célját kompromittáló ez az eljárás, az ítélkező bírákban joggal kelti azt a hitet, hogy a berendelések tulajdonképeni célja az, hogy a miniszteriális tisztviselők részére nagyobb számban álljanak rendelkezésre az Ítélkező birák elől elvont magasabb állások, hogy ekként a kebelben jobb legyen az előmenetel, mint künn a fórumon. Ez annál inkább helytelen, mert a birói funkció oly magasrendű hivatást jelent, hogy annak tudatában a bírákat elkeseríti az adminisztrációval foglalkozóknak ily favorizálása. Oly rendelkezés felvételét tartjuk tehát szükségesnek, amely szerint a minisztériumi lisztviselői létszámba ál nem vett berendelt biró berendelése a berendeléstől számított három év múlva megszüntetendő. Három év elég bármely törvényalkotás előkészítésére. VIII. Az itélőbirák és az ügyészek szabadságideje. A törvénykezési szünet. Amidőn a törvény a birák részére bizonyos szabadságidőt biztosít, ugyanakkor biztosítékokat kell keresnie arra nézve is, hogy a szabadságidő igénybevétele az ügymenetnek minél kevesebb megzavarásával járjon. E tekintetben a legcélszerűbb és egyedül lehetségesnek látszó megoldás csak az lehet, hogy a birák túlnyomó része lehetőleg egy időben menjen szabadságra. Ha pedig ez akár felügyeleti intézkedésekkel, akár törvényi rendelkezéssel megvalósíttatik, az eredmény mindegyik esetben ugyanaz lesz, t. i. hogy bizonyos időszakban a bíróságoknál a rendes ügymenet szünetelni fog. Szükségképen bekövetkezik tehát az az állapot, amely bárminek neveztetik is, valósággal bizonyos törvénykezési szünetet fog jelenteni. Ennek az álláspontnak helyességél maga a törvényhozó is felismerte és összes következményeit levonta, amidőn törvénybe iktatta az 1883. évi XXXIII. t.-cikket, amely az összes bíróságokra nézve nyolc heti törvénykezési szünidő tartását rendelte el. Igaz ugyan, hogy ezt a törvényi az 1887. évi XXX. l.-c. hatályon kívül helyezte, ámde a felsőbíróságokra vonatkozólag ez is fenntartotta a törvénykezési szünetet és csak az elsőbiróságokra szüntette meg azl azzal az indokolással, hogy az elsőfolyamodású bíróságoknál a törvénykezési szünet nem vált be, mert az ügyek fennakadását idézte elő. Az 1887. évi XXX. t.-c. ezen indokolásában kétségtelenül van bizonyos igazság, mert a 0 ~7 bíróval ellátott törvényszékeknél és a 2—3 birós járásbíróságoknál a 8 heti törvénykezési szünet a valóságban 16 hetes szünetet jelentett, mivel a birák fele része 16 hétig volt távol. Ez az állapot azonban, igaz, hogy csak 12 hétre redukálódva, a mai szabadságolási rendszer mellett is fennforog s ekként nem ugyan törvény alapján, de felügyeleti intézkedések folytán az ügymenet ma is 12 hétig fennakad az alsóbiróságoknál. Az eredmény léhát az 1883. évi XXXIII. t.-c. hatályon kívül helyezése után is lényegében ugyanaz, mint volt annak hatályban léte alatt s ekként az 1887. évi XXX. t.-c. indokolása nem egészen helytálló, mert az ügymenet fennakadásán nem valami sokat segített épen a kis bíróságoknál, ahol pedig legzavaróbban hat a szabadságidő igénybe\étele akár a törvénykezési szünet címén, akár anélkül történik. Az ügymenetnek ez e megzavarása, fennakadása, amelynek hátrányai letagadhallanok s amely szükségképen bekövetkezik különösen a kis bíróságoknál, szintén érvül szolgálhat amellett, hogy a törvényhozás a sok kis bíróság rendszeriéről térjen ál a középbiróságok rendszerére. Ennek megtörténte esetén pedig a törvénykezési szünetnek az elsőfolyamodású bíróságokra nézve leendő visszaállítása ellen komoly akadály lel nem hozható. A nagyobb személyzettel ellátott bíróságoknál ugyanis a gyakorlat ma is az, hogy a törvényszéki elnökök úgy osztják be a birák szabadságidejét, hogy azok többsége július elejével kezdje meg szabadságát, a szolgálatban maradt csekély számú biró pedig csak a legsürgősebb ügyekel intézi el az általános szünidő alatt. Ez a beosztás a legelőnyösebb az ügy-