Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 69-70. szám - Az Országos Birói és Ügyészi Egyesületnek előterjesztése "A birói hatalom gyakorlásáról, valamint a rendes biróságok és az ügyészségek szervezetéről" készült törvénytervezet módosítása iránt

530 Ma a kii-. Curiának 17 éven át követelt gyakorlata vitán felül állónak tekinti a koronaügyésznek vádhatósági szerepét és visszavonási jogát. Tankönyvíróink és kommeiitátorjáink (Angyal, Balogh, Vargha) szinte kivétel nélkül helyeslik a Curia álláspontját s Finkey szerint a koronaügyész <scaz ügyészségnek, mint egységes szervezetnek legmagasabb rangú tagjai, aki mint a közvád képviselője visszavonhatja a főügyész semmiségi panaszát, mert ez a jog a Bp. 396. §-a szerint a főügyészt is megilleti az ügyész jogorvoslatával szemben, ennek a §-nak rendelkezései pedig a Curia előtt a Bp. 430. §. értelmében megfelelően alkalmazandók. Kétségtelen, hogy itt bizonyos ellenmondás van a lényleges gyakorlal s az ügyészi szervezel szabályai között. Mert. amíg a szervezés szerint a koronaügyész az ügyészség hivatalnoki hierarchiáján kívül áll, az ügyészeknek utasításokat nem adhat, azok eljárása fölött nem rendelkezhetik, sőt amint Tárnái János találóan mondotta az ő szavára egy csendőr sem mozdul meg az országban, addig mégis a gyakorlat szerint megilleti őt az ügyészek semmiségi panaszai fölött való rendelkezés joga, amely jog végeredményben mégis csak a váddal való rendelkezés joga, ami csak felettes hatóságot illethet meg. Ha tehát most a koronaügyészséget tényleg beállítjuk az ügyészség szervezetébe mint ennek fejét, akkor csak egy olyan helyet és szerepet biztosítunk neki, amely, ől — a fentiek szerint elismert vádhatósági mivollához képest — valóban megilleli. És azt hisszük, hogy ha megszavaztalnók az ország ügyészeit arra, a koronaügyésznek vagy az igazságügyminiszternek kivánnak-e alárendelve lenni,' egyhangú vélemény kívánná a jelen állapotnak megváltoztatását. Mit mondanak a budapesti kir. ügyészség tagjai ? «A szervezet egységének és oszlhatlanságának teljességét abban látjuk s ennek megvalósítását az ügyészség jogászi működésének egységessége érdekében kívánatosnak is tartanók, ha az igazságügyniiniszter utasításadási joga helyébe a koronaügyész utasítási joga lépne.)) Az új törvényben ki kell lehat mondani azt, hogy az ügyészség úgy a bíróságtól, mint az igazságügy minisztertől független. Á kir. ügyészség szervezetének leje a koronaügyész, aki az alája rendelt kir. főügyészségnek és kir. ügyészségeknek a hatáskörükbe eső ügyek tekintetében kötelező utasítást adhat. Bár perjogi kérdéseket behatóan tárgyalni itt nem akarunk, mégis véleményünk szerint a koronaügyész hatáskörének ezen kiterjesztése lefelé nem érinti szükségképen az Ő jogállását a kir. Curiával szemben, amelynek tárgyalásain Ő ezután is maradhatna csupán véleményező hatóság. Az igazságügyminiszter ezután is jogosítva volna bizonyos az állam érdekét érintő bűncselekmények megtorlása eéljából a bűnvádi eljárás megindítását szorgalmazni a koronaügyész útján, akire azonban az igazságügyniiniszter kívánsága nem kötelező. Nem par excellence politikai bűncselekményekre gondolunk akkor, midőn az igazságügyminiszternek ily módon lehetővé akarjuk tenni azt, hogy a koronaügyésszel szemben óhaját fejezhesse ki a bűnvádi eljárásnak bizonyos esetekben megindítása iránt. Hisz a politika befolyását teljesen ki akarjuk zárni az igazságszolgáltatásból. De olyan esetekre gondolunk, amikor az igazságügyniiniszter pl. bizonyos hozzáérkezett jelenlésekből vagy minisztertársainak átirataiból értesül egyes fontosabb bűncselekmények megtörténtéről vagy azok nagyobb mérvű elszaporodásáról, izgatásokról, közveszélyű cselekményekről stb. Ilyen esetekben nem lehet az igazságügyminisztert elzárni annak lehetőségétől, hogy az ilyen jelenségeket, adatokat az ország vádhatóságának fejével közölje s ennek kapcsán véleményét s esetleges kívánságait kifejezhesse. A koronaügyész azután, aki távol áll a politikától, megfontolás tárgyává teszi az ilyen megkeresést, tárgyilagosan s épen ezért igazságosan mérlegeli a szóbanforgó bűncselekményeket s ennek eredményéhez képest jogi meggyőződése szerinv vagy megfelelő eljárásra fogja utasítani az érdekelt kir. ügyészségeket, vagy pedig értesíteni lógja a minisztert arról, hogy az általa kivánt irányban intézkedéseket nem lehet. Ez az utóbbi eset különben előreláthatólag nem is fog bekövetkezni, mert vagy a koronaügyész fogja méltányolni a miniszter kérését és ennek indokait, vagy pedig a minisztert fogják meggyőzni a koronaügyész aggályai. A pertörlés és a kegyelmezés iránt tehető előterjesztés joga egyébként ezen szervezés mellett is meghagyatván a miniszternek, ezen jog gvakorlása is elegendő befolyási enged a miniszternek a magasabb állami érdekek érvényesítése terén s ezenfelül adminisztratív tekintetben is megmaradna az igazságügyminiszternek való alárendeltség. Természetes azonban, hogy ily szervezet mellett a koronaügyész ismervén legjobban az ország ügyészeit, minden ügyészi állás betöltésére vonatkozó javaslatnak az ő kezén kell majd átmennie. A javasolt újjászervezés mellett ki volna tehát zárva annak jogosultsága, hogy az igazságügyniiniszter jogszolgáltatási ügyekben a kir. ügyészségeknek utasítást adjon. Miután az eddigiekben kifejtettük és mégindokoltuk azokat az általános elveket, amelyek szerint az igazságszolgáltatás függetlensége kiépíthető, áttérünk a tervezetnek beosztását követve azokra a részletes intézkedésekre, amelyekkel ez a függetlenség reálisan biztosítható. • II I. Az itélőbirói és ügyészi állások betöltése különös tekintettel a kijelölésre. A végrehajtó hatalom számtalan eszközzel tartja káros lekötöttségben a birói kart. A miniszternek csupán politikai felelősséggel korlátolt kinevezési joga, illetve ami ezzel egy jelentőségű, a] kinevezésre való előterjesztés joga egyik legtarthatatlanabb része a mai szervezet rendjének. Már maga az a lény, hogy a biró egy mindenkori párt-exponens korlátlan ügykörébe utalt kinevezési jogától függ és ez a kinevezési jogkör nem is egyszer, de minden előmenetelnél érezteti hatását, éles ellentélben áll a birói függetlenség elvi álláspontjával. A bíróságnak, mint testületnek beleszólása a jelölésnél némileg biztosítva van, a jelölésekel azonban igen sok esetben ügyeimen kívül hagyják a kinevezéseknél. Sőt általánossá kezdett utóbbi időben válni az állásoknak pályázat nélküli betöltése. A birói autonóm testületek tudta, értesítése nélkül tétetnek közzé birói kinevezések, melyek nyugtalanságot okoznak állandóan a birói karban. Ilyenformán az a látszólagos fennálló autonomikus erő, melv a kandidáló tanácsok útján van hivatva megnyilatkozni, teljesen illuzoriussá vált. Politikai, családi és baráti összeköttetésekből, egyéb véletlen esélyekből, bizalmas és ellenőrizhellen információkból születik meg igen gyakran a biró kinevezése. Hiába tiltja az 1901. évi összeférhetetlenségi törvény 1 3. §-a a kinevezéseknél a közbenjárást. A minisztériumban pontosan működő nyilvántartási szolgálat tájékoztatja a közbenjáró képviselőkel a közbenjárás eredményéről. Biztosítani kell a birói kar befolyását a kinevezésekre. Ki kell építeni testületi szervezetét ott, ahol hiányos. Meg kell alkotni a nyilvánosság elolt működő autonóm szervét, mely az összes személyi fontosabb ügyekben döntő fórum legyen. Ide kell utalni a birókijelölés eseteit is (vizsgáló biró, tagosíló biró, kisajátító biró), ide kell utalni ÍU oly sok panaszra okot adó minősítési eljárást is, végül a szabadságidő beosztását. A nagy taglétszám mellett, a birói kar választolt tagjaiból is alakult eme tanács a nyilvánosság ellenőzése alatt megnyugtatóbb módon fog működni a mai rendnél. E téren kikerülhetlen a sürgős reform. A mai kinevezési rendszer különösen oda fejlődött, hogy veszélyezteli az egész birói kar etikai érzését, a kar nívóját és aláássa a biró függetlenségét. Nem ok nélkül mulatnak ismétellen reá Deák Ferenc felfogására, melyet az 1869 : IV. t.-c. megalkotásánál nyilvánítón e tekintetben. Az 1869. évi július 6-án tartott ülésen az igazságügyminiszter előterjesztési, illetve átruházóit kinevezési jogát elfogadta ugyan, de meri a miniszter nem ismerheti a kinevezendők személyi arra valóságát, de főképen meri tartott az illetéktelen közbenjárók befolyásától, mely a birói függetlenséget veszélyezteti, egy állami bíróság szervezését hozta javaslatba, mely bíróság legyen jogosult a miniszternek javaslatokat tenni. Ez állami bíróság tagjai legnagyobb részt birákból kerültek volna ki és e bíróság javaslalától a miniszter csak a legkivélelesebb esetekben térhessen el. Ez az indítvány, melyet csak jelentéktelen többséggel nem fogadlak el, reá mutatott a mai kinevezési rendszer minden veszélyére és sajnosán bekövetkezett visszaéléseire. A birói testüleleknek az állások betöltése körül kijelölő jogál kell tehát fejleszteni és ezen jognak hatályos gyakorlását kellőleg biztosítani. Ennek a követelménynek első feltétéle az, hogy a birói állásokra pályázatot kell hirdetni. A tervezet 57. §-a ugyan kimondja, hogy az első- és a másodfokú birói, valamint az elsőfokú kir. ügyészi állásokat rendszerint pályázat útján töltik be. De a hozzánk beérkezett vélemények és köztapasztalat szerint a gyakorlat eddig az volt, hogy a legtöbb állást pályázat hirdetése nélkül töltötték be. A kétes értékű s «rendszerint» szót eszerint a nagyobb biztosítékot nyújtó «mindig)) szóval kell fölcserélni. Az 57. §-ban felsorolt állásokra tehát mindig pályázatot kell hirdetni. Nagyban és egészben helyes a kijelölésre vonatkozólag az 58. §-ban tervezett szabályozás, de ennek egész értékét lerontja az utolsó bekezdésnek az a kijelentése, hogy «az igazságügyniiniszter előterjesztése megtételében a kijelöléshez kötve nincs)). A bíróságoknak az a történeti joga, hogy saját testülelük kiegészítése tekintetéhen autonóm befolyásukat hathatósan érvényesítsék,