Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 67. szám - Grecsák Károly. Tíz esztendő

521 Tíz esztendő. A világháború vihara örvénylik Európa fölött, az ország hajóját biztos révbe kell vezetni. A mi elnökünk is azok között van, kit a királyi szó a parancsnoki hídra rendelt. Mikor Grecsák Károly megválik az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület vezetésétől, tíz évi munkásság áll mögötte. Ennek a tíz évnek eredményeit pontosan ismeri minden magyar biró, méltatásuk nem e sorok feladata. Ezek a sorok azt lennének hivatva elmondani, hogy miként születtek meg az eredmények. Az egyesület belső életének pár intimitását, néhány epizódját mondom el, mert ezekben rejlik a valódi jellemző erő, ezek adják meg a kép színéi és sokszor ezekből alakul meg az egész kép, mint az aranykavicsokból összerótt bizánci mozaik. A karnaki templom óriás pylonja nem egy darab kőből készült. Egyformán részese a nagy egésznek a faragott hatalmas sziklatömb s az a parányi homokszem, melyből az összetartó anyagot habarták. És tudjuk, minő csodás pontossággal dolgoztak Ó-Egyiptom építőmesterei: a kőkockák úgy illeszkedtek össze, hogy egy vékony tűt sem lehetett közéjük szúrni. Ez jellemezte Oecsák Károly munkásságát is. Akár valamely merész koncepciójú, nagy anyagi érdekkel járó eszmét kellett valóra váltani, akár arról volt szó, hogy egy bútordarabot vásároljunk az egyesületnek: mindig azt az aggódó lelkiismeretességü, végletekig megfontolt preciz munkál követelte tőlünk, amivel ő maga dolgozott. Most, tíz esztendő után lett csak világossá előttem, hogy ő már akkor tisztán és határozottan látta körvonalaiból kibontakozni a templomot, melyhez a követ hordtuk : a magyar igazságszolgáltatás templomát. És az élő hit bizonyosságával tudta, hogy elérkezik majd az idő, midőn a templomot fel fogják szentelni; talán csak arra nem számított a maga puritán gondolkodásával, hogy ennek a szertartásnak ő lesz a főpapja. Most tíz éve határozták el a szegedi kongresszuson, hogy meg kell alakítani a birák egyesületét. Grecsák Károly egymaga végezte a szervezés rendkívüli munkáját. Háromszáz sajátkezű levelet vitt szét a posta az ország minden részébe, úgyszólván valamennyit a helyhez és az egyénhez inért más-más tartalommal, mert hiszen ismerjük elnökünknek azt a sajátságos levélírási technikáját, hogy bármennyi levelet írjon egy és ugyanazon tárgyról, azokban a levelekben nem lesz két egyforma mondat. A leveleket nyomon követte az eljárások, felvilágosítások, meggyőzések szinte emberfölötti fáradsággal, vagy még jobban mondva: fáradhatatlansággal véghezvitt munkája. Es a hitnek, a lelkesedésnek kisugárzó tüze megérlelte a gyümölcsöt. A konzervatív, előkelő tartózkodású birói kar megmozdult és egyesülésbe tömörült. Miként kezdődött az egyesület működése? A napokban, mikor elnökünket búcsúztattuk, egyik nagyrangú bírótársunk megállott az egyesület kél háza előtl s megkérdezett, hogy mit érhet a két épület. — A mai viszonyok közt egy milliói. — És miből építettétek ? — Tizenötezer korona tagdíj hátralékból. Es ez nem tréfa. Nem volt bizony nekünk semmi fölös pénzünk, ép hogy csak a folyó-kiadásokat tudtuk fedezni. Mert birólársaink a bizalmat előlegezték ugyan, de a tagdíjjal hátralékban maradtak. Non solvamus. Legelső helyiségünket Csathó Ferenc bocsátotta rendelkezésünkre a királyi tábla földszintjén. Nagyon szerény két kis szoba volt s az egyesület minden felszerelése elfért egy ruhaszekrényben, melyei hosszas utánjárás után olcsón vásároltunk alkalmi vétel gyanánt. A két szoba azonfölül súlyos szolgalommal volt terhelve: pénteken és szombaton ügyvédi vizsgát tartottak benne s olyankor nem lehetett bemenni. Itt jöttünk össze reggelenkint a hivatalos ('rák előtt: elnökünk, Lányi Márton és én, mint az egyesület titkárai, valamint — last not least — Márkus Dezső főtitkár, korán elhunyt, felejthetetlen emlékű barátunk. Ebben a lombikban l'őtl és forrott az eszméknek s terveknek kavargó tömege, melyekből azóta annyi öltötl testet. Legelső dolgunk volt, hogy megcsináljuk az alapszabályokat. És most megint a homlokomra kell ülnöm, mikor visszagondolok az elnöki állások szervezése körüli vitákra. Márkus Dezső felvetette az eszmél, hogy díszelnöki vagy tiszteletbeli elnöki állásokat kellene kreálni. Grecsák Károly azonban könyörtelen volt és egyetlen mondattal kivégezte a még meg sem szülelett díszclnökökel: «Mi nem azért álltunk össze, hogy egyéni hiúságokat szolgáljunk, hanem azért, hogy dolgozzunk.)) Ezt tíz évvel ezelőtt mondta, mikor még begöngyölve heveri a hivatalos demokrácia lobogója ! Azután megindult az alkotás munkája és pedig nem az egyesületek életében megszokott kényelmes nyugodtsággal, hanem abban a gyors, lüktető ütemben, melyet az elnöknek pihenési nem ismerő egyénisége diktált. Minden részletében ő irányította és vezette az egyesületnek igazán sokágú működését. Ma egy emlékiratot kelleti elkészíteni, holnap a sajtót informáltuk, azután a vidéki osztályokba igyekeztünk elevenséget önteni, közben tanulmányi kirándulásokat, társas összejöveteleket, tanfolyamokat rendeztünk, kapcsolatot teremtettünk a külföldi birói egyesületekkel, lapot szerkesztettünk, közgyűlésekre jártunk, internálusokat szerveztünk, bérházat építettünk, villatelepet alapítottunk és minden lépésünknél az elnök járt elől. Ezt a szó szoros értelmében kell venni, mert a lefolyt tíz év alatl nem hiszem, hogy tíz koronánál több kocsiköltséggel terheltük volna meg az egyesület budgetjét. Ha cikket kellelt írni valamely nagyfontosságú kérdésről, az elnök megírta. Ha el kelleti járni az egyesülel érdekében nagybefolyású, nagyhatalmú személyiségeknél, az elnök eljárt. Ha beszédet kellett tartani gyűléseken és összejöveteleken, az elnök ékesszólásának minden erejét az egyesület rendelkezésére bocsátotta. Ha becsületei kellelt szerezni a külföld előtt a magyar névnek: az elnök megszerezte, mint ezt a bécsi Richterlag alkalmával bámulattal ismerték el osztrák birótársaink. Hogy mindez micsoda erőpróbával járt, azt könnyű elképzelni. Lássuk például, mint zajlott le az egyesülel valamely vidéki közgyűlése. Alig hogy megérkeztünk, összerázva és törődötten az út fáradalmaitól, az elnök kérlelhetetlenül igazgatósági ülést tartott. Az igazgatósági ülés után következelt az ismerkedési estély, itt az elnöknek természetesen beszélnie kellelt. Korán reggel kezdődött a közgyűlés, melyen az elnöki megnyitó mindig eseményszámba ment. Délben bankett, az elnök felköszöntőket tartott és felköszöntőkre válaszolt. Délután a legelső vonattal hazamentünk s miközben a szomszéd fülkékből birótársaink vidám anekdotázásának zaja hallatszott át, az elnök a közgyűlés anyagát rendezte velünk és lediktálta a sajtóban elhelyezendő cikkeket, Utólag bevallom győri, pozsonyi, nagyváradi, temesvári és kolozsvári kartársainknak, hogy azok a meleg szavak, melyekkel Lányi Márton barátommal városuk szépségeiről megemlékeztünk, csupán a képzelet forrásaiból fakadtak, mert városukból nem láttunk egyebei, mint a pályaudvart, a közgyűlési termet és igen sok jegyzőkönyvet. 8 a munka és fáradság nem volt elég, bizony még meglehetős sok keserűséget is kellelt nyelnünk. Az elnök tekintélye ugyan lávoltartotla a kishitűek, skeptikusok és rosszindulatúak nyelvét, de nekünk vplt mit hallanunk. ((Szociálisták, forradalmárok, frondeurök és jakobinusok)) voltunk. Az egyesületet rövidség okáért «szakszervezet» névvel tisztelték meg. Mi persze nyugodtan tűrtük a nyájas kiszólásokat, bíztunk vezérünk csillagában. Legszebb fénnyel ragyogott fel ez a csillag akkor, midőn a birói függetlenség ellen intézeti hírhedt merénylet meggátlásáról volt szó. Akkor azután elnökünk egyszerre kapta meg mindazt, a mi nekünk apró tűszúrásokban jutott ki. Elhangzott az úgynevezett legilletékesebb körökből a vád, hogy lázító. Ez a vád és ennek a vádnak realizált következménye mély sebet ejteti akkor Grecsák Károly lelkén, de ő panasz nélkül viselte cl, mert hiszen épen, seb nélkül kerüli ki a harcból az, ami neki önmagánál drágább volt: a magyar biró függetlensége. Az egyesületi élet legküzdelmesebb, legfáradságosabb évei azok voltak, melyekben elnökünk a birói telepet, a bórházal és az internátust alkotta meg. És pedig a semmiből. Mert nem állotl rendelkezésére semmi. A milyen üres pusztaság volt a mai birói telep helyén, ép olyan üresség volt az egyesület pénztárában. Eppur si muove! A villatelek alapfeltétele, hogy közel legyen a városhoz és még se legyen drága, ő magános sétái közben fölfedezte a Birsalma-utca eldugott vízmosásait, melyek valami sajátos véletlen folytán kikerülték az emberek figyelmét, mint Poe Edgár elbeszélésében a (tRough Mountains)) rejtett bejárása. Pedig a Birsalma-utca szemben volt a déli vasút pályaudvarával. Segélyt szerzett a fővárostól és megvettük az internátus leikéi. Erre azulán pénzt szerzett a banktól és megvoll az internátus építési költsége. Bízva benne, köréje csoportosultak az építtetők, a birói telep kolonistái s ő kivételes kedvezményű kölcsönt eszközöli ki számukra Széli Kálmántól. Tárgyalt a műépítésszel, szerződölt a vállalkozóval, személyes befolyását oda értékesítette, hogy biztosítson a telep javára minden közmunkát, utat, csatornái, villanyt, gázl, vízvezetéket. Két évig tartó kemény munka volt ez. Leszámítva a hivatali idol és az alvás idejét, ennek a két évnek alig volt olyan órája, melyei az építkezés ügye le ne foglalt volna. A Curia folyosóján volt a főhadiszállás; itt adta ki az elnök rendelkezéseit, melyei nyomban foganatosítottunk, mert az elnök szótára a végrehajtás időpontjára csak egyetlen szót tartalmazott: azonnal. Néhai Vajdafy Emil, a Curia elnöki titkára, kényleien volt belenyugodni a változhatatlanba, hogy a' Curia telefonját más nem használhatja, mint az egyesület titkárai, mert a melyikünk néni volt ülésben, az