Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 62. szám - A szervezeti törvényjavaslatról

483 már most az egész alaki jogot a rendeletre kell hízni. Ahol az eljárás direkt valamely anyagi jogot teremt, vagy attól megfoszt ós nem kizárólag perrendi következményekkel jár (mely következményéhen azonban szintén anyagi jogot érinthet), azt a törvény szövegébe kellene helyesen felvenni, de a kizárólag perrendi intézkedéseket bátran a kiboesátandó rendeletre hagyhatnók. Ilyen kizárólag perrendi intézkedések a felszólalási tárgyalás (52—58. §.), továbbá a birói osztály és a tanács előtti eljárás (62-65., 67—72. §. és 74—76. §.). Érdemben ez intézkedések minden irányban kielégítők és bizonyos csekélyebb módosításoktól eltekintve megfelelnek az új ügyviteli szabályok által megállapított és kifejlődött gyakorlatnak. Egy irányban volna észrevételein, s azt hiszem, hogy ezt honorálni is kellene. Az 59. §. értelmében a birói osztály által felfolyamodás folytán hozott határozat végérvényes. Ez azt jelenti, hogy ha a birói osztály a szabadalom megadását bármi okból, akár felszólalás folytán, akár enélkül megtagadta, e határozat ellen jogorvoslatnak helye nincsen. A mai statisztika szerint túlságos megterhelését nem jelentené a tanácsnak, ha ezirányban a felfolyamodás megengedhetőnek mondatnék ki, másrészt meg a méltányosság is úgy hozza magával, hogy ha az egyik fél részére a semmiségi pert, mint hathatós jogorvoslatot reserváljuk, a másik fél részére is támogatást biztosítsunk. Emellett nem szabad elfelejtenünk, hogy a legnehezebben megoldható kérdések egyike a találmányi jelleg és az újság kérdése. Rendes körülmények között áz efeletli határozat erős harcok eredménye. Végül figyelembe veendő, hogy a szabadalom — esetleg — nagy értéket képviselhet, melytől a felet az alsóbiróság határozata végérvényesen megfosztja. A szabadalmi lajstromra vonatkozólag elégtelennek tartom a tervezet intézkedését, amely szerint a lajstromba való bejegyzésnek kizárólag csak legitimáló hatása van. A dologjogi hatályt legalább bizonyos irányban annál inkább kellene statuálni, mert a tervezet maga a bejegyzések egész kategóriáját állítja fel, amelyeknek az a hatálya van, hogy a hozandó határozat kihat mindenkire, aki a feljegyzés után e szabadalomra vonatkozólag jogot szerzett. Igaz ugyan, hogy a dologjogi hatály számtalan inkonvenientiáknak lehet kútforrása és különös rendezési tételez fel, a magam részéről azonban ezen nehézségektől nem riadnék vissza, mert a jogbiztonság tekintetében kiváló előnyt nyújtana. A díjak tekintetében a tervezet fenntartja a jelen törvény azt az intézkedését, hogy a bejelentési díj hitelezhető annak, aki vagyontalanságát vagy azt kimutatja, hogy a- napi keresetre van utalva. Ezentúl is tehát a hivatal belátásától függ, hogy a bejelentési díj hitelezhető-e vagy sem? Tekintve, hogy a törvény abszolúte nem nyújt támpontot arra, hogy mitől tétessék függővé a díj hitelezése, ez a továbbiakban is kútforrása lesz annak az áldatlan helyzetnek, amely a mai nap fennáll, amikor a hivatal a bejelentésnek érdembeni elbírálása előtt már ki kell, hogy jelentse, hogy az esetleg nyerendő szabadalom pártolásra érdemes lesz-e vagy sem? A bejelentési díjat fellétlenül hitelezném annak, aki vagyonlalanságát kimutatja vagy napi keresetre van ulalva. Az évi díjra vonatkozólag a magam részéről is helyeslem azt, hogy a hitelezés a hivatal belátásától tétessék függővé, nehogy a teljesen értéktelen, állítólagos találmányok kedvezésben részesüljenek. A szabadalomsértés fejezete nagyon helyesen elválasztja a sértés polgári és büntetőjogi következményeit, s ezek elbírálását más-más hatóságra bízza. Erre vonatkozó észrevételemet már előbb megtettem. A 98. §. azt hiszem elejtendő volna, mert ez helyesen más törvény keretébe tartozik; a szabadalommal tárgyi összefüggésben nincsen. Ezekben igyekeztem objektiv kritikáját adni a tervezetnek, amelyről bizton elvárhatjuk, hogy hozzá fog járulni nemcsak iparunk vagyonosodásához, de az ipari tulajdonnak megbecsüléséhez és a jog tiszteletben .tartásához. Dr. Nüsche Győző. A szervezeti törvényjavaslatról. A birói hatalom gyakorlásáról és a kir. bíróságok szervezetéről szóló törvényjavaslat csak igen kevés példányban küldetett meg országos birói egyesületünknek s mire egy példány hozzám is eljutott, akkorára a javaslat visszavonatott. A bírálat eszerint tárgytalannak mutatkozott. Azonban annak hírét vettük, hogy gyökeres reformot az új javaslat sem fog tartalmazni s ezt a hírt megerősíti dr. Téríi Gyula miniszteri tanácsos úrnak legújabb cikke. Nincs okunk kétségbe vonni a cikkíró jólértesült voltát, ha pedig ez így van, akkor a birói kar nem számíthat a birói szervezet kiépítésére s különösen nem számíthat a külön status visszaállítására és a szolgálali rendtartásnak a törvényben való szabályozására. Minden biró és minden elvi alapon álló és elfogulatlan jogász mélyen sajnálja ezt. Ha pedig az okát keressük ennek, azt nem laláihaljuk fel másban, mint abban az indokolatlan bizalmatlanságban és talán nem túlozok, ha azt mondom, hogy ellenszenvben és egyszersmind kicsinylésben, amellyel a bürokrácia hívei és alkalmazottjai a bírákkal s ami egyre megy: a birói függetlenséggel szemben viseltetnek. A Javaslat tehát nem mult ki, csak pihentetik, hogy egy kétes értékű ((átdolgozás)) után ismét Damokles kardjaként függesszék fejünk felé. így nem lesz szükségtelen azzal röviden foglalkozni s megvizsgálni, vájjon annak — szokás szerint bürokratikusán meg alkotott, helyesebben csak összeillesztett — rendelkezései nyújtanak e tárgyi alapot az érintett ellenszenv fennforgására nézve. Előre kell bocsátani, hogy a Javaslat nem sokban tér el a Pp. (1912 : LIV. t.-cikk) 104. §-ának utasításától, amely szerint a birói szervezetnek törvényi szabályai amúgy is egységes szervezetbe leltek volna összefoglalandók. Különösen nem tért el a régi törvényektől annyiban, hogy híven és változatlanul átvett minden oly rendelkezést, amely a birói függetlenséget kedvezőtlenül érintette, szűkítette vagy megszorította; egyben azonban felhasználta ezt az alkalmai arra is, hogy újabb támadásokat intézzen a birói függetlenség ellen. A javaslatnak egyedül a VIII. fejezetében találunk némi liberális rendelkezést, amely az ügyészek törvényes szabadságát ((biztosítja)). Távol áll tőlem, hogy az ügyészi kar érdekét előmozdító bármely intézkedést kifogásoljak, sőt részemről nagyon szükségesnek tartanám az ügyészek mai helyzetét lehetőén függetlenné tenni; mégis ki kell jelentenem, hogy az ügyészek törvényes szabadsága egészen problematikus lesz mindaddig, amíg a megbízásuk tetszés szerint megvonható. Ennek a rendelkezésnek tehát különösebb értéket bizonyára maguk az ügyészek sem fognak tulajdonítani, kivált, ha figyelembe veszik, hogy a Javaslat az Ők függő helyzetét még inkább súlyosbító rendelkezésekel is foglal magában. Mindazáltal számítsuk ezt a Javaslat előnyéül s ezzel szemben lássuk a hátrányait, amennyire a lérszűke megengedi, az alábbiakban. 1. A Javaslat 3. §-a igen helyesen megállapítja, hogy bíróságokat megszüntetni, vagy új bíróságokat felállítani, a székhelyeket, vagy kerületeket változtatni törvény vagy törvényes felhatalmazás nélkül nem szabad. Ezt a rendelkezést, amely az itélő bírónak akarata ellenére való álhelyezhetlensége elvével szoros kapcsolatban áll (Javaslat 86. §.), a 12. §. nagyrészben meghiusítja, mert a kir. járásbíróságok létszámának minimumát 380-ban, maximumát pedig 400-ban határozva meg, állandó felhatalmazást kíván adni a minisztériumnak, hogy ezeken a számokon belül belátása szerint állíthasson fel és szüntethessen meg kir. járásbíróságokat. A minisztérium tehát 20 új járásbíróságot bármikor felállíthat s 20 régit meg is szüntethet. Továbbá ugyancsak a 3. §. szerint (az 1913: XXV. t.-c. mintájára) a minisztérium állapítja meg a járásbíróságok székhelyét és területét; azokat tehát szintén belátása szerint változtathatja is, sőt a §. harmadik bekezdése szerint a járásbíróságnak akár egész területét, akár területének egy részét más kir. járásbíróság és kir. törvényszék területéhez és más kir. tábla kerületébe csatolhatja át. Ha ezeknek az önkényes rendelkezéseknek megalkotásánál a Javaslat szerkesztőit egyedül az a kényelmi szempont vezette, hogy előforduló esetekben az állandó törvényes felhatalmazás alapján adminisztratív úton akadály nélkül elrendelhetők legyenek a szükségesnek talált intézkedések: akkor a szerkesztők érzéketlenek maradtak az iránt, hogy a birói függetlenség elve intézményes biztosítékokat követel. Egyébként az új bíróságok felállítása, a régiek megszüntetése, a székhelyek megváltoztatása és a területátcsatolások nem oly sürgős természetű ügyek, hogy azok intézése végett állandó s csaknem korlátlan törvényes felhatalmazásra volna szükség. Élénken bizonyítja a Javaslat szerkesztőinek a birói függetlenség iránt való érzéketlenségét a 86. §-ának 2. pontjában foglalt következő rendelkezés: az itélő biró beleegyezése nélkül áthelyezhető «ha azt a bíróságot, melynél alkalmazva van, megszüntetik, vagy területét jelentékenyen megkisebbítik)). Vájjon ki határozza meg majd, hogy ((jelentékeny» kisebbedés esete forog-e fenn? s így gyakorolható-c a hivatalból való áthelyezés? Ha ezek a rendelkezések változatlanul törvényerőre emelkednének, akkor el lehetne mondani, hogy a járásbirósági itélőbirák többé már nem álhelyezhetlenek. 2. A 15. §. rendelkezése, amely szerint a járásbíróság vezetője a vezetéstől a fegyelmi út mellőzésével elmozdítható s amely szerint a helyettes vezetőt a tsz. elnöke tetszése szerint jelölheti ki, szintén nem egyeztethető össze a birói függetlenséggel s nem alkalmas annak megszilárdítására. E tekintetben az 1891. évi XVII. t.-cikkel szemben már az 1812: VII. t.-c. is visszafejlődést mutat. 3. Sérelmes, hogy az 56. §. második bekezdésében nincs ki-