Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 62. szám - A szervezeti törvényjavaslatról

484 mondva, hogy a pályázat hirdetése csak kivételesen és csak a felügyeleti hatóságok indokolt javaslatára mellőzhető. Továbbá sérelmes az is, hogy az 88. §. rendelkezése szerint a pályázat mellőzése esetén nem kell mSghallgatni a kijelölő bizottságokat, csak az elnököket. i. De még feltűnőbb és sérelmesebb az 57. és 58. §-oknak az a rendelkezése, amely a 41. §. értelmében megalakítandó kúriai elnöki tanácsol a kijelölő bizottságok közül egyszerűen kihagyja s ekként a kii'. CÜPÍa elnöki tanácsát a kijelölés jogától megfosztja. Ehhez szükségtelen magyarázatot fűzni, de hangsúlyoznom kell azt, hogy tudomásom szerint nemcsak a kir. Cjiriá tagjai, hanem az összes itélőbirák és ügyvédek egyetértenek abban, hogy kúriai bírói állásra a szolgálat érdekében csakis olyanok volnának kinevezhetők, akik a kijelölő-bizottság részéről ajánltatnak. Ezt kellene tehát törvénybe iktatni s akkor nem kell tartani attól, hogy a legfelsőbb bíróság színvonala sülyedhet. ;>. Annak a szervezeti törvénybe való iktatása, hogy az itélőbirói és ügyészi állások betöltésénél a nemzetiségi nyelvek ismeretére is ((tekintettel kell lenni)), szükségtelen és közjogi szempontból aggályos is (59. §.). 6. A Javaslat 71. és 73. §-a a miniszter engedehnétől kívánja függővé tenni, hogy az Ítélőbíró tudományos célt szolgáljon s azért díjazást vagy javadalmat elfogadhasjon; de még azt is, hogy valamely tanfolyamon előadást tartson vagy a vizsgáló-bizottságban részt vegyen. Természetesen a miniszter korlátolva 'nem volna abban, hogy az engedélyt tetszése szerint adja vagy ne adja meg; az ítélőbíró helyzete tehát e téren is függővé tétetnék, még pedig szükség nélkül, mert nincs akadálya annak, hogy a törvény szabatosan meghatározza az összeférhetlenség eseteit, de nincs akadálya annak sem, hogy az összeférhetlenség kérdésében való döntés a fegyelmi bíróságra bizassék. A 72. §. kimondja azt is, hogy az ítélőbíró vagy ügyész törvényszerű illetményein felül nem fogadhat el nyugdíjat. Vájjon miért, ha az őt jogosan megilleti? 6. A 85. §. szerint az ügyész a megbízás visszavonása esetén nemcsak a székhelyén levő kir. törvényszékhez, hanem bárhova beosztható, illetve kinevezhető volna ugyanoly fizetési osztályba sorozott ítélőbíróvá. Ez a rendelkezés — bár az 1891: XVII. t;-c. nyomán — dekadencia a kir. ügyészségek első szervezésére vonatkozó törvénnyel (1871 : XXXIII. t.-e. 7. §-a) szemben. A 89. §. szerint pedig az igazságügyminiszter az ügyészt akarata ellenére is áthelyezheti. így pl. a bpesti ügyész meg volna fosztva attól a minimális jogától is, hogy áthelyezését elkerülendő, a budapesti kir. törvényszékhez biróvá leendő beosztását (kinevezését) igényelhesse. 7. A 87. §. változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy az itélőbirót saját; kérelmére a miniszter helyezze át. Ez úton sokan könnyű szerrel juttathatnak előnyös elhelyezéshez, különösen a pályázati út mellőzésével. 8. A 91. §-ban nincs meghatározva, hogy az ítélőbíró mennyi ideig alkalmazható szolgálattételre a minisztériumban. Ez csak arra lehet jó, amire eddig jó volt, t. i. hogy olyan ((itélőbirák)), akik talán soha életükben egyetlen ítéletet nem hozlak, de nem is hozhattak, mert jegyző-koruk óta be vannak osztva adminisztratív teendőkre, a többiek rovására állandóan soronkívül léptethessenek elő — a kúriai tanácselnökségig. 9. A 96. §. a korhatárról intézkedik, még pedig olyíormán, hogy a függő helyzet lehetőleg továbbra is változatlan maradjon. Ha a korhatár iránti rendelkezést nem teszi feleslegessé az élethossziglan való kinevezés, akkor kétféle módon lehetne a kérdést megoldani. Egyik (szigorúbb) mód az volna, ha a korhatár alól való kivételt a törvény nem engedne; a másik (méltányosabb és célszerűbb) mód pedig az volna, ha határozott időtartamra, például 5 évre szóló, csakis egyszeri meghosszabbításnak lenne helye. Egyik esetben sem állandósulhatna függő helyzet. A javaslatnak ama rendelkezése azonban, amely szerint a meghosszabbítás évről-évre lenne megújítható, lényegileg a mai helyzeten nem változtatna. 10. A 125. §. nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy ha a [felsőbb felügyeleti hatóság az alsóbb felügyeleti hatóság intézkedését hivatalból megváltoztatja, élhet-e az utóbbi felügyeleti hatóság előterjesztéssel? s ha igen, mily esetekben? Ugyanennek a szakasznak harmadik bekezdése az igazságügyi kormány főfelügyeleti jogát túlságosan kiterjeszti. Semmi szükség sincs arra, hogy a bírói személyzettel szemben kiküldött adminisztratív közegek is közvetlenül megtorló intézkedéseket gyakorolhassanak. A főfelügyeleti jog természetével különben nem is egyeztethető össze, hogy annak gyakorlása alárendelt adminisztratív közegekre átruházható legyen. Egyébként a Javaslat hű másolata a régibb törvények illető szakaszainak. Egy olyan törvényalkotásról tehát, amely valamelyes belső értékkel is birna, itt szó sem lehet. Inkább azt lehetne mondani, hogy eszme-szegénység jellemzi ezt a csaknem teljesen technikai munkálatot, mely abból indul ki, hogy a fennálló szabályokon nem kell változtatni. Sarkalatos szabálynak tekinti a Javaslat különösen azt, hogy az itélőbirák szolgálati viszonyai csakis rendeleti úton szabályozlassanak (144. §.) és hogy a törvényhozás által már 45 év előtt megalkotott külön státus teljesen megszüntetlessék. Erre tekintettel a javaslat 54. §-a változatlanul fenntartja az állami tisztviselők fizetési osztályaiba való sorozást s az olyan címzetes állásokat is, amelyek valóságos fizetéssel járnak; á 69. §. pedig változatlanul fenntartja a rangsor megállapítására vonatkozó eddigi rendelkezéseket, amelyek szerint elfogadható indok nélkül össze vannak keverve a címzetes felső-, de valósággal alsóbbfokú bírák a valóságos felső bírákkal, ellenben külön vannak választva a törvényszéki elnökök, a főügyészek és helyetteseik az ugyanolyan fizetési osztályba tartozó felsőbbfokú ilélŐbiráktól. Vájjon mivel tudnák indokolni a Javaslat szerkesztői azt, hogy ha a törvényszéki biró, ügyész és járásbiró egy rangsorba tartozik, miért nem tartozik egy rangsorba a törvényszéki elnök s a főügyészhelyettes az ítélőtáblák bíráival? a valódi indok talán az, hogy a soronkívüli előléptetések ne legyenek olyan kirívóan feltűnők, mint valóban aminők. És mivel lehetne elfogadhatóan indokolni a Szilágyi Dezső által alkotott, de azóta a fizelésrendezési és egyéb alkalmi törvényes intézkedések folytán a maga valójából rég kiforgatott címzetes táblai birói állásnak további fenntartását akkor, amikor a címzetes táblai biró a törvényszéki tanácselnöki állás szervezése folytán alárendelt helyzetbe került? A birói karnak tisztességes javadalmazásra s annak igazságos arány szerint való megállapítására van szüksége, evégből pedig a cím és jelleg szükségtelenek. Különben a címzetes felsőbirói állások fenntartása a felsőbb birói címek gyakori adományozásával kapcsolatban nem alkalmas az ítélőtáblai és kúriai birói tisztség külső tekintélyének emelésére. Nem válthat ki kedvező hatást az a tapasztalat, hogy úgyszólván minden helységbe jut egy lényleges vagy nyugalmazott címzetes táblai vagy kúriai biró. A címek bőkezű osztogatása csak a címkórságot élesztheti s ha e téren következetes akarna maradni az igazságügyi kormány, akkor arra a mintára, hogy a törvényszéki biró lényleges állapotában táblai, nyugalomban pedig kúriai birói címet nyerhet el, a kúriai birói címmel és jelleggel felruházott törvényszéki elnöknek a táblai elnöki, a valóságos kúriai bírónak pedig tényleges szolgálata alatt a kúriai tanácselnöki és nyugalomba vonulásakor a másodelnöki címet adományozlathatná és így tovább. A birói szervezet kétségen kívül reformálást igényel s az erre vonatkozó javaslat néni térhet ki a külön státus visszaállítása és újból való szabályozása előí, mert ez a célszerűség követelménye is. Akadályként szokták ugyan hangoztatni a költségvetési fedezel hiányát, ez azonban komolyan számba nem jöhet, mert a külön státus a rendes költségvetés keretében is bármikor megvalósítható úgy, hogy a javadalmazás végleges megállapítása a törvényhozás által alkalmasnak talált időre halasztassék. Azt hiszem a fenti rövid ismertetéssel eléggé megvilágítottam ennek a javaslatnak tarthatatlan voltát s tárgyi alapon kimutaltam, hogy az, a birói hatalom gyakorlása szempontjából, semmiféle előnyös új rendelkezést nem tartalmaz, ellenben számos helytelen régi és olyan új rendelkezést rejt magában, amely a birói függetlenség elvével össze nem egyeztethető. Hogy ennek ellenére a Javaslat nagyobb megütközést és mozgalmat nem idézett elő, annak az a magyarázata, hogy a birói kar jól tudta előre, hogy ez a Javaslat, úgy amint van, törvényerőre nem emelkedhetik, mert fel sem tételezhető, hogy a törvényhozás a birói függetlenség elvén réseket üssön; amely törvényhozó testület ehhez hozzájárulna, az már túlélte volna önmagát. De nincs is az országban olyan politikai párt, amely egyetértene a Javaslattal abban, hogy a birói függetlenség korlátozandó s így lulajdonkép nincs okunk tartani a Javaslathoz hasonló kísérletek sikerétől. Ha nem gy állana a dolog, akkor a birói kar, amely évtizedek óta nemes elszántsággal és a legnagyobb önmegtagadással, némán tűrte és tűri az elnyoinoltságig mostoha anyagi helyzetét s érdekeinek minden léren való háttérbe szorítását, noha meg volt és meg van most is győződve, hogy ezt a helyzetet nem az állam pénzügyi egyensúlyának megmentése igényelte, hanem a bürokrácia szűkkeblüsége teremtette meg: országos egyesülete útján bizonyára már régen és kellő nyomatékkal felemelte volna tiltakozó szavát a birói függetlenség további megszorítását célzó irányzat ellen. Olchváry Zoltán kúriai biró. Az újév bíróságainknál. A m. kir. Curia f. hó 9-én tartotta meg évnyitó teljes üléséi, melyet Günther Antal v. b. I. t. elnök a következő beszéddel nyitott meg: