Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 62. szám - A szent korona viselője - A nyugdíjazás törvényszerűségének birája

482 A találmányi szabadalmakról szóló törvényiavaslat előadói tervezete. (Befejezés.) Aztjiangsúlyoztuk az előbb, hogy az elnök mint kész ember kell,' hogy a hivatal élére álljon. Természetes, hogy ez a követelmény a 24. §-ban bizonyos pozitív intézkedést tesz szükségessé az elnököt illetőleg is. A 26. §-ban intézményes biztosítékot kell teremteni a megfelelő kezelőszemélyzet javára. Bizonyos könnyedséggel siklunk ál rendesen a tervezetek azon szakaszain, amelyek a kezelőszemélyzet sorsáról intézkednek. Pedig azt hiszem, minden vezető szívesen megegyezik velem, hogy a kezelő hivatalok helyes ellátása igen fontos és súlyos kérdéseket vet fel. És még fonlosabb és súlyosabb problémákat fog felvetni a háború után. Emellett a szabadalmi hivatal kezelése lényegesen más fázisokból áll, mint az iktatás, kiadás és irattározás. A levéltárnok, a lajstrom kezelője, a védjegy és mintatár főnöke — akár a nagyobb törvényszékek eéghivalalának főnöke — részéről olyan intelligenciát, előtanulmányt és képzettséget, sőt épen a hivatal körében nyelvtudást kell megkövetelnünk, amely az illetői a közönséges kezelők sorából magasan kiemeli. Hogy a megfelelő munkaerőt biztosítsuk, arra nézetem szerint nem elégséges biztosíték az állami költségvetés, mely rendszerint súlyos harcok között születik meg. E tekintetben a törvénybe kell felvennünk valamelyes intézkedést, amely a kezelők bizonyos számának a VII. osztályba való előmenetelét biztosítsa. Biztos vagyok benne, hogy a nagyobb emelkedés lehetősége a létszám apasztását vonhatja maga után, mert a magasabb kvalitás rendszerint intenzivebb kötelességtudással és gyakorlati képzettséggel együtt jár. Már reputációnk érdekében sem engedhető meg, hogy a túlnyomó részben internacionális ügyekkel foglalkozó hivatal kezelésének legfontosabb ágait kedvveszlett díjnokok lássák el. Tisztán presztízs kérdése ugyan, de nem tartom szerencsésnek, hogy a 27. §. szerint a szabadalmi hivatal elnöke, alelnöke és az V. fizetési oszlálvba sorozott tagjai felett a fegyelmi hatóságot ugyanaz a fórum gyakorolja, mely a tanács kezelőszemélyzete és díjnokai felelt ítélkezik. A magasabbrangú bírákra talán a tanács plénuma megfelelőbb halóság volna. A 28.^§. utolsó bekezdésének kiegészítéséül ki kellene mondani, hogy jogorvoslatnak nincs helye kizárólag amiatt, mert a hármas, illetve ötös tanács túlnyomó részben műszaki, illetve jogi képesítéssel biró tagból állott. Nagyon üdvös a 29. §. által felállított egyes biró intézménye. Nézetem szerint azonban bizonyos kautelákat megkövetel, nehogy a bírói osztály lehetetlen helyzeteié állíttassék. A lelnek az egyes bíró határozatára "beadott nyilatkozatát (49. §. 6. bekezdése) nézetem szerint feltétlenül hármas tanácsban kellene referálni és nem szabad azt az előadó kívánságától és a tanács elnökének hozzájárulásától függővé tenni, mert ellenkező esetben a bírói osztályt felfolyamodásokkal elárasztják, ami a félre is érzékeny anyagi és időveszteséget okozhat. Igaz ugyan, hogy végeredményben a hivatal szempontjából alig van különbség, vájjon a bejelentési vagy bírói osztály hármas tanácsa intézi-e el az ügyeket, mégis a helyes munkamegosztás a bírói osztálynak ily felfolyamodásoktól való tehermentesítését megköveteli, mert a 30. §. értelmében ez az osztály amúgy is túlon-túl el van látva súlyos ügyekkel. A felek és az ügy érdekében nem mulaszthatjuk el a szerző kiváló jogi érzékét kiemelni, amikor a megállapításból folyólag szabadalomsértés megszüntetése, sértéstől való eltiltás, gazdagodási és kártérítési ügyeket is a szabadalmi halóságok elé utalja. Tudtommal rendes bíróságaink, de meg különösen a felek ennek életbeléptetése esetére fel fognak lélekzeni. A rendes bíróságoknál ez ügyekben kínos volt a helyzetük. Túlnyomó részben szakérlők véleményére kellett ítéletüket alapítani, amely nagy részben abszolúte nem nyugtatta meg a bírói lelkiismeretet, mert igen gyakran minuciózus technikai kérdésekkel foglalkozván, azokat nem volt képes szabadalomjogi szempontból úgy megértetni, hogy az idegen terrénumon álló biró felfogásával minden kérdésben megegyezzen. Utóvégre is a szabadalmi jog ma oly óriási kört ölel fel, hogy e talajon csak az azzal hivatásosan foglalkozó jogász mozog teljes biztonsággal, míg a nagy élettapasztalat és judiciummal rendelkező jogász is síkosnak fogja találni a talajt, ha azon otthonosnak nem érzi magát. Annyi bizonyos, hogy emberfeletti kívánalom, ha egy-egy ügy miatt megkívánjuk a bírótól, hogy egy elölte teljesen idegen jogterület mélyére hatoljon, huzamos előtanulmányt végezzen olyan időben, amikor egész tehetségével más és szerinte talán fontosabb kérdésnek kell nekifeküdnie. Másrészt veszélyesebb dolgot alig tudunk elképzelni, mint mikor a biró az óriási joganyag egyetlen kérdését kiragadva, azt egyéb jogtételckre való tekintet nélkül kénytelen eldönteni. De mi lehelne akadálya annak, hogy a pozitív megállapítás, az eltiltás, gazdagodási és kártérítési ügyek a szabadalmi halóságok hatáskörébe utalhassanak ? Az a körülmény, hogy kártérítési ügyekkel rendszerint nem foglalkoznak, önmagától elesik, mert hiszen a törvény rendelkezése folytán rendszeresen fognak foglalkozni. Talán a bíróság összeállítása tenné lehetetlenné ez ügyeknek a szabadalmi hatóságok körébe való vonását? A rendes bíróság ez ügyekben három, illetve legfelsőbb fokon öt jogászból áll, a hivatal bírói oszlálya három, a jogélet minden terén beavatott jogászból és két technikusból; a tanács pedig négy, a magyar szent korona területén működő legfelsőbb bíróságok tagjaiból és három technikusból. Hogy a bíróságok ez az összeállítása az ügyek határozott előnyére szolgál, azt hiszem felesleges hangsúlyozni. A szakértői elemnek a bíráskodás körébe való beievonása általános törekvés, amelyet erősen hangoztattak annak idején, amikor a kereskedelmi ülnökök intézményének eltörléséről volt szó. A közjogi akadályok hangsúlyozása nem a mi dolgunk, ha azt más oldalról szóvá nem teszik, illetőleg, ha — amit elvárhatunk — a rendezésben kifejezetten megegyeznek. Szóval bőven van okunk e szakaszt, mint üdvöst és helyest üdvözölni. A magam részéről csak még azt tartanám kimondandónak, hogy a szabadalmi hatóságok ebbeli hatásköre kizárólagos, ne hogy különösen az átruházás (21. §.) kérdésében hatásköri kérdések merüljenek fel. A szabadalmi tanács elnöki állását illetőleg (34. §.) ugyancsak helyes megoldásnak kell találnunk, mely szerint az elnök a magyar szent korona országának területén működő legfelsőbb bíróságok tanácselnökei közül — ideértve a zágrábi hétszemélyes táblának alelnökét is — neveztetik ki. A nélkülözhetetlen kapcsolatot a szabadalmi hatóságok és a rendes bíróságok között ilyenformán megteremti, ami a jogszolgáltatás előnyére és hasznára kell hogy legyen. Alaptalan az az aggodalom, hogy az^elnök a rábízott munkakört — tömegénél fogva — alaposan ell nem láthatja. A magam részéről erre csak azt jegyezhetem meg,jjiogy bár beválnék ez a jóslat mielőbb, mely azt jelentené, hogy hazánk az ipar és kereskedelem terén nagyot haladt. A mult statisztikáját figyelembe véve, ez áz aggodalom szinte komikusnak tetszik. A felügyeleti jogról talán célszerűbb volna külön szakaszban intézkedni, mert így, ahogy most szól, a 34. §. a zsúfoltság benyomását teszi. A 35. §. lényeges újítása, hogy a kereskedelemügyi miniszter a szabadalmi tanács elnökének előterjesztésére a hivatal egy vagy több tagjának ülnöki megbízást ad, akik a szabadalmi tanácsban az állandó előadók. Az osztrák szabadalmi törvény, illetőleg a Gcscháftsordnung des Patentgerichthofes 20. §-a értelmében a szabadalmi hivatal képviselőt küld a tanács üléseire, aki a 24. §. értelmében — miként tervezetünk indokolása idézi — álláspontját és felfogását kifejtheti, s így a tanács és hivatal közli szükséges kapcsolatot létesíti. Elvi szempontból a tervezet álláspontját hasonlílhallanul helyesebbnek tarlom és célravezetőbbnek. Némileg talán szokatlan az az intézmény, hogy az alsóbiróság egy, különben teljesen érdektelen .tagja előadói minőségben szerepeljen a felsőbíróság előtt, de mindenesetre kevésbé különös, mint amikor az alsóbiróság kvázi védőt küld a felsőbíróság elé, aki Ítéleti álláspontját megvédelmezze. Mindkét álláspont indoka ugyanaz, és ha a kérdés másként meg nem oldható, a tervezet álláspontját feltétlenül helyeselni kell. Úgy, ahogy ma áll .az ügy, a tanács és hivatal közti minden kapcsolat híján nem maradhat. Adminisztratív szempontból a megoldás ellen bizonyos aggályom van és a kérdést szívesebben oldanám meg a kültagok intézményével kapcsolatban, ami a rendelkezés különösségét feleslegessé tenné. Nem szívesen ártom magam abba a harcba, melyet a tervezet 39. §-a már is kiváltott, amely szerint a szabadalmi hivatal bírói osztálya által első fokban eldöntendő ügyekben a felek kötelesek magukat ügyvéd, vagy szabadalmi ügyvivő által képviseltetni. Ezt a harcot küzdj ék ki mások, a magam részéről a tervezet álláspontját objektíve igazságosnak tartom. Az eljárást illetőleg már a jelen dolgozat elején tettem meg azt a kijelentést, hogy azt inkább rendeletileg szabályoznám, mert ennek módosítását az élet hasonlíthatlanul gyakrabban és sürgősebben követeli, mint az anyagi intézkedések reformját. Másrészt a rendelet a magyarázatot is könnyebben tűri meg, mint a szigorú formák közé szorított törvényhely. Természetes, hogy ebbeli észrevételem nem azt jelenti, hogy