Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 63. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1916. évben

491 Ezérl azonban a Curiát sem gáncs, sem dicséret nemjilleli. Határozataiért felelősséggel senkinek sem tartozik. A bírálat pedig ilt nagyon kényes dolog. , • ' V. A büntetőjog általános része köréből: Immár állandó gyakorlata a Curiának, hogy a szándék előre megfontolt volta (Blk, 278. §.), tartalma, minősége és genesise a legegyéniesebb személyes tulajdonság. Ezérl azt bűnrészesség esetében egyénileg kell vizsgálat tárgyává tenni s abból, hogy a tettes előre megfontoltan cselekedett, nem lehel arra következtetni, hogy az clŐremegfonlolás a bűnrészesre is fennforog (B. IV. 1568/4916). A halmazatra vonatkozólag fonlosabbak a következő kijelentések: két bűncselekményt (Blk. 222. •§.) kell megállapítani, mikor ;i vádlott két személyt bár ugyanegy időben és ugyanazon körülményre törekedett hamis lanuzásra reábírni (B. ÍII. 1892 1916). Magzatelhajtás bűntettében (Blk. 285. §. 2. p.) és emberölés vétségében bűnös a szülésznő, aki a magzat elhajlása céljából fémtárggyal történt behatolással elvetélést és egyszersmind halálos kimenetelű fertőzési idézett elo (B. IV. 3468/1916). A közveszélyes munkakerülés vétségének megállapítása nem zárja ki, hogy a vádlott egyidejűleg elkövetett lopás miatt is elítéltessék (B. IV. 5898 1016). Anyagi halmazat van megvesztegetésnél akkor is, mikor a közhivatalnok azonos módon és címen, de különböző egyénektől fogad el jutalmat (B. II. 264/1916). Ellenben egységes a bűncselekmény, mikor a közhivatalnok egy és ugyanazon hivatalbeli cselekményre vonatkozólag kövelelt több ízben 'jutalmai (B. I. 10328/1915). Nincs halmazai akkor sem, mikor a vádiolt külön-külön eladta azokat az ingókat (Blk. 350. §.), amelyeket különböző követelések erejéig nála lefoglaltak és utóbb felül foglaltak (B. III. 8049/1916). A Curia állandó gyakorlatának felel meg az a határozat (B. L 8555/1916), mely szerint ugyanazon személy sérelmére ugyanazon időszaki lapnak egymásután megjelenő több számában közzétett cikkben elkövetett rágalmazás esetében anyagi halmazatol, nem pedig folytatólagosságot kell megállapítani még akkor is, ha az utóbbi közlemény tartalmilag az elsőnek folylatásakép jelentkezik. A sajtójog köréből említésreméhó a B. I. 10307 1016. számú határozat. Ebben kimondotta a Curia, hogy politikai tárgyú az a sajtóközlemény, mely az osztrák-magyar monarchiának eddig követelt balkán politikájával, valamint, a háború folyamán kialakuló új nemzetközi helyzettel foglalkozik. A nyomda tulajdonosát — tekintettél a St. 40. és 42. §-aiban körülírt anyagi felelősségre — felebbezési jog illeti meg a kir. törvényszék iléleíének pénzbüntetést megállapító része ellen a büntetés enyhítése végett (B. III. 2216/1916.). Ha a rágalmazást vagy becsületsértést időszaki lapban követték el, az Ítéletnek közzétételére (Sl. 43. §. 4. bek.) az időszaki .lap szerkesztőjét kell kötelezni (B. I. .10413 1010.). Ide kívánkozik a tiltott közléssel elkövetett sajiórendőri vétségek tárgyában hozott némely határozat is. A Sl. 21. §-a alapján és a Sl. 30. §. 2. pontjában meghatározón kihágás miatt tartott tárgyalást a halóság engedélye nélkül (Bp. Élt. 20. §.) nem szabad közzélenni (B. III. 5010 1916.). A Pp. Élt. 96. §; 2. pontja alá eső bűncselekmény lényálladéka szempontjából közömbös az, hogy a vádlott a halósági irat, tartalmáról a felektől értesült. A bűnügyi eselekel mint társadalmi eseményeket, a sajtó hatósági engedély nélkül is közölheti, de a halósági ügyállás, a hatósági iratok és a halósági beadványok engedély nélkül nem közölhetők (B. IV. 433 1010.). Ez a rendelkezés (Pp. Élt. ,96. §. 2. p.) nem tesz különbségei oly beadványok és iratok között, amelyeknek nyilvánosságra hozatala a felek érdekében történnék vagy azok hátrányára szolgálna vagy közérdekel mozdítana elő (B. I. 7274 1916.). A törvény tehát egyformán korlátozza a nyilvánosságra hozatalát minden iratnak vagy beadványnak, amelyet a hatóság még nyilvánosságra nem hozott. A hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914: XL. te. alkalmazása köréből szintén csak néhány elvi kijelentés ismertelésére szorítkozom. A 3. §-ban említeti föífciíyverkezés megállapításához nem elég a támadásra alkalmas eszköz birtoklásának lénye. Ez a minősítés ugyanis csak akkor állapílhaló meg, ha a lettes az illető eszközt támadás céljából vélte magához (B. lí. 9359 1916.) A gyakorlat ebben a kérdésben eddig ingadozó volt. Hatóság közegének hivatásából folyó eljárása alatt történt, teltleges bántalmazása akkor is a 4. §. 2. bekezdésébe ütközik, ha a halóság közegének eljárása jogszerűség szempontjából kifogás alá esik (B. I. 910/1916.); mert az eljárás jogszerűsége nem lényálladéki elem. A főszolgabírónak hivatásából folyó eljárása alatt, történt tettleges bántalmazása a 2. §. 2. bekezdése alá (B. II. 0359 1916.), a községi esküdt bántalmazása pedig a 4. §. 2. bekezdése alá esik (B. III. 031 1016.). Számos olyan értékes határozatot hozott a Curia,' amelyTaJ/rerítés bűncselekményének néhány kérdését tisztázta. A Bn. 43. §-a cselében nem a reábírás, hanem a megszerzés az elkövetési cselekmény. A 45. §. 1. pontja alá eső bűncselekmény lényálladéka szempontjából közömbös az, hogy a sérteti nő lisztességes-é vagy sem. A 4. pont alá eső kerítés hivatalból üldözendő, szemben a csak magánindílványra üldözhető Bn. 43. §-aI (B. 1. 366 1010.). A 40. §. 4. bekezdése nem önálló bűncselekmény tériyálladékát határozza meg, hanem csupán büntetési téleleket tartalmaz a 44. §. 1. bekezdésébe ütköző s a 45. §. 3. pontja szerint minősülő esetre (B. I. 0410 1916.). Az üzletszerű kerítés a sértett nő erkölcsiségére lekinlel nélkül bűncselekmény (1!. 412 1 1010), még pedig hivatalból üldözendő (B. I. 1027 1010.). Az üzletszerűséghez szükséges, hogy lettes a kerítéssel tervszerű ismétlési szándék mellett állandó*akarattal oly módon foglalkozzék, hogy a cselekmény mintegy rendes keresetforrásává váljék. Pusztán az a lény, hogy jutalom ellenében három leány szerezteted meg. nem elégséges az üzletszerűség megállapításához (B. I. 0032 1015). Az üzletszerűén elkövetett cselekmények törvényes bűncselekmény egységben állanak (B. I. 326 1916). Ezzel az állásponttal teljesen ellentétes a Curiának az a gyakorlata, mely szerint az üzlelszerűleg elkövctelt több lopás egymással anyagi halmazaiban áll. A becsület védelméről szóló 1914: XL1. tc. alkalmazása kapcsán kimondotta a Curia, hogy egy felekezeti főgymnáziumhoz ideiglenesen alkalmazón helyetles tanár sérelmére elkövetett rágalmazás az 1914: XII. tc. 9. §.' utolsó bekezdése alapján csupán felhatalmazásra üldözhető és a felhatalmazást, akár a sértett, akár felügyelő hatósága megadhatja (B. I. 8555 1910.). A felhatalmazás kiállítása különös alakszerűséghez kötve nincs s így pecsét nélkül is joghatályos a felhatalmazást tartalmazó okirat (B. í. 9300 1910). A 20. §-bán meghatározott halóság előlti rágalmazás vétsége magánindílványra üldözendő s ezen'vétség esetében az 1914: XlX tc.-nek a felhatalmazásra vonatkozó rendelkezései nem irányadók (B. I. 3030 1016.). Régi gyakorlatnak felel meg az az álláspont, mely szerint a becsületsértés lényálladékához sértési célzat nem szükséges. A szándékosság megállapításához elég, ha a vádlott tudja, hogy a használt, kifejezés megtámadja a sértettnek személyi értékét (B. III. 107 1916). A meggyalázás fogalmát, kimeríti oly kifejezésnek használata, amely mind nyelvtani, mind közhasználatú értelme szerint megalázó és gúnyos lekicsinylést jelent. Viszont rágalmazás megállapítására alkalmas tényállítások pl. a következők: közlisztviselőről annak állítása, hogy nem járt el a kellő pártatlansággal (B. 1. 2817/1916), főszolgabíróról az a nyilatkozat, hogy gazságot kövelett, el, mikor vádlottat hadiszolgálatra rendelte be (B. |. 1145 1916), egy postatisztről — távirat, feladással kapcsolatos díjszámításból kifolyólag — az az állítás, hogy: ^kilopják az ember zsebéből a pénzt)) stb. A testi sértésre vonatkozó judikatura kél, fontos elvi kijelentést váltott ki. Az egyik az erős felindulásban elkövetett testi sértésre vonatkozik és szakítást jeleni azzal a régebbi joggyakorlattal, mely szerint a 307. §. 1. bekezdése alá eső erős felindulás csak akkor érvényesülhet, ha erre a sértett vagy az ő személyével kapcsolatos valamely körülmény adott okol. A B. IV. 1806. és B. 4002/1916. számú határozatok szerint, ugyanis a Blk. 307. §. és a 281. §. 1. bekezdései szempontjából közömbös az, hogy az erős felindulást, kiváltó inger a sértettből vagy más forrásból indult ki. Ez csak a 2. bekezdés alkalmazásának fellételej méri csak ez határozza meg az erős felindulást kiváltó inger jellegét és annak forrását is. Ha azonban a sértett nem a vádlottat vagy ennek hozzátartozóját, hanem ezeken kívül álló más személyt bántalmazott s a lettes ennek láttára jött erős felindulásba, nem a 2-ik, hanem az j. bekezdést kell alkalmazni. Ezl az állásfoglalást az említett határozatok a törvénynek magas színvonalú lélektani magyarázatával is támogatják. A másik kijelentés a vitriollal kiöntés minősítésére vonatkozik s azt, a Blk. 309. §-a alá vonja: minthogy azonban a vitriollal leöntés az élei tapasztalata szerint csak a (esti épségre káros, az életet, azonban nem veszélyezteti, ez a cselekmény nem minősíthető sem a 309. §. első bekezdésének második tétele, sem második bekezdése szerint, melyek csak akkor alkalmazhatók, ha az életveszélyes szert akkép adják be vagy alkalmazzák, hogy az a beadás módja vagy alkalmazása állal veszélyezleli az életet (B. 2169 1010). Ennek a döntésnek alapul vétele mellett a törvénynek az a hiánya lép előtérbe, hogy ha a vitriollal leöntés 8*303. §-ban felsorolt következmények valamelyikére irányult, nincs gondoskodás a 305. §-nafi megfelelő súlyosabb minősítésről. A csalásra vonatkozó határozatok nagy része fpglalközikfa Bn. 50. §-a szerinti fondorlat fogalmának a Blk. 379. §~ában szerepeli ravasz fondorlattal szemben meghatározásával! Igv különösen a 1>. III. 5941 1916., B. III. 2698 1916; és a B. III. 8788/1915.. számú határozatok. Ezek szerint a Bn. 50. §-a alá esik a lettesnek minden olyan rosszhiszemű, a közönséges óvatosság kijátszására alkalmas magatartása, mely a tévedést létrehozza vagy fenntartja. Csalási állapítottak meg hadisegélynek jogtalan felvétele esetében a B. III. 1100.