Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 63. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1916. évben

490 tekinthető elegendőnek és megfelelő hatósági engedélynek. Még sem Ítélte el, hanem a Btk. 82. §-a alapján fölmentelte azt a vádlottat, aki az iparigazolvány kiváltásakor abban a Íriszemben cselekedett, hogy az iparigazolvány egyenértékű a halósági engedéllyel s aki az iparigazolvány alapján eszközölte a közszükségleti cikkek beszerzéséi (B. I. 5871/1916). Az ipartörvény 4. §-a értelmében az, aki iparigazolvány végett jelentkezik, a jelentkezéstől számított három nap elteltévei kereskedőnek tekintendő és a bejelentelt ipart űzheti akkor is, ha az iparigazolványt részére ki nem szolgáltatták. A budapesti kir. ítélőtábla gyakorlata szerint azonban az ilyen jelentkezés már semmiképen sem pótolja az 1916 : IX. le. 1. §-ában említeti engedélyt s az ilyen egyénnel szemben a 82. §. alkalmazásáról nem lehet szó. Ezzel szemben a kolozsvári kir. tábla 13. 1030/1916. szánni határozatában ellenkező álláspontra helyezkedett, A budapesti kir. ítélőtáblának azzal az álláspontjával szemben, hogy ezidőszerint nincs olyan hatóság, mely felruházva volna azzal a jogkörrel, hogy az Á. V. 1. §-ában említett engedélyt kiadja, a szegedi kir. tábla B. 1613/1916. sz. a. hozott határozatában kijelentette, hogy ezen engedély alatt a 4207/1915. M. E. számú rendeletnek 1., 8. és 9. §-ai értelmében kiadott engedélyt kell érleni s annak kiadására csak a belügyminisztérium vagy ennek külön felhatalmazása alapján az alsóbbfokú közigazgatási hatóság jogosult. Ugyancsak a szegedi, kolozsvári és budapesti kir. ítélőtáblák folytainak állandó ellentéles gyakorlalol abban a kérdésben, hogy az Á. V. 1. §-ában tiltott módon beszerzett közszükségleti cikket el kell-e kobozni s ha igen, minő jogszabály alapján. Az elkobzást ki kell mondani a budapesti kir. Ítélőtábla álláspontja szerint a Btk. 61. §-a alapján, a szegedi kir. Ítélőtábla gyakorlata szerint a fentebb említett 4207/1915. M. E. számú rendelet alapján; ezzel szemben a kolozsvári kir. ítélőtábla (B. 971/1916.) az elkobzást mellőzi abból az indokból, hogy az ilyen közszükségleti cikk nem olyan tárgy, mely a bűncselekmény^által hozatott létre, sem olyan, melyjannak elkövetésére szolgált. Ezt a vitás elvi kérdést fogja eldönteni a Cnria büntető-jogegységi tanácsa f. évi február 9-ére kitűzött ülésében. Igen becses hozzászólást tertalmaz ehhez a kérdéshez Angyal Pálnak cikke a B. Sz. 1916 nov. 15-én megjelent számában. Amennyire kétségtelen mindenki elolt, hogy az ily bűnös módon összchalmozott közszükségleti cikket nem szabad az elitéltnek visszaadni, épp úgy kétség fér ahhoz, hogy az elkobzás alapílbaló-e a Btk. 61. §-ára, vagy akár a csupán a kihágások tekintetében követendő eljárási szabályozó 4207/1915. M. E. számú rendeletre. De nyilvánvaló az is, hogy amennyiben az elkobzást kimondják, kivételes eljárást kell rendelni az eikobzott közszükségleti cikkek hovafordílására nézve. Meri lehetetlen fenntartani azt a mai állapotot, hogy az A. nevű árdrágítótól itélelileg elkobzott közszükségleti cikkeket a kir. ügyészség által nyilvánosan kihirdetett árverésen potom áron ismét összevásárolja egy B. nevű árdrágító. Ki kellene tehát rendeletileg mondani, hogy az elkobzott cikkeket a Hadilermény-Részvénytársaságnak vagy a Közélelmezési hivatalnak kell rendelkezésre bocsátani. De ellentétes gyakorlatot folytatnak a kir. ítélőtáblák az Á. V. egyéb rendelkezései tekintetében is. így különösen abban a kérdésben, hogy mit kell érteni az 1. §. 1. bekezdésében említett hivatásszerűség alatt? A budapesti és a szegedi kir. ítélőtáblák ezt csak abban az esetben állapítják meg, ha a vádlott már ennek a törvénynek életbelépése előtt tényleg foglalkozott az illető iparággal. Nem pótolja ennek a kelléknek hiányát sem a szabályszerű iparigazolvány birtoka (B. I. 7689/1916), sem a cégbejegyzés ténye (B. I. 4570/1916). Ezzel szemben a győri kir. Ítélőtábla (B. 838/1916), a kassai kir. ítélőtábla (B. 1461/1916) és a kolozsvári kir. Ítélőtábla (B. 1030 1916) álláspontja szerint a hivatásszerűség a formális ipari jogosultság alapján megállapítható. Ha tehát pl. valakinek gyümölcskereskedésre szóló iparigazolványa van, azt jogosítottnak tekinti a zöldségkereskedésre is annak vizsgálata nélkül, hogy ezt tényleg üzle-e. Ellentéles határozatokat hoztak egyes kir. ítélőtáblák (győri és budapesti) abban a kérdésben is, hogy mikor forog fenn az A. V. 1. §. 3. bekezdésében említett közvetítéssel foglalkozás (egyszeri v. többszöri közvetítés szükséges-e) és hogy miként kell értelmezni a törvény 4. §. második bekezdésének azt a rendelkezését, hogy a nyereség megállapíthatásának esetében a pénzbüntetés legmagasabb mértéke (20,000 K) méi* a nyereség kétszeresével fölemelhető (az elért nyereségnek benn kell-e foglaltatnia a pénzbüntetés összegében). Ha ezekben a kérdésekben továbbra is ily ellentétes marad a gyakorlat, nem lehet kitérni az elől, hogy a gyakorlat egyöntetűsége újabb jogegységi döntvényekkel biztosíttassék. IV. Es hogy a háborús büntetőjoggal végezzünk, lássunk néhány határozatot a gyorsított bűnvádi eljárás (Gybp) köréből. Különösen két fontosabb kérdésre vonatkozólag kívánom a gyakorlatot ismertetni. Az egyik az, hogy a Gybp szabályai szerint eljáró bíróság mcgállapíthat-e oly cselekményekben való bűnösséget, amely a Gybp hatálya alá nem tartozik és viszont, B. IV. 10001/1915. szánni ügyben a Hvm 16. §-ában megjelölt cselekmény (megvesztegetés) volt a vád tárgya s így az eljárás a törvényszéknek 5 tagból alakított tanácsa elolt a Gybp szabályai szerint folyt le. A Curia azonban, bár a Bn. 49. §-ba ütköző lopást, tehát oly cselekményt latolt fennforogni, amely nem tartozik a Gybp alá, nem semmisítene meg az eljárást, hanem az ügy érdemében ítélt. Viszont más ügyekben (B. II. 8460/1915. és B. III. 10580/1915.) a Curia az eljárást hatáskör hiánya miatt a Bp. 384. §. 4. pontja alapján megsemmisítene és az elsőbiróságot a Bp. szerinti eljárásra utasította, mert a törvényszék a Gybp szerint járt el oly cselekmény tárgyában, mely a Curia megítélése szerint más és pedig nem a Gybp alá eső cselekmény megállapítására lehel alkalmas. Ha ellenben a Gybp alá lartozó cselekmény miatt a rendes hatáskörű bíróság a Bp. szabályai szerint jár el, hatáskörtúllépés nem forog fenn. Nem alkalmazható azonban ez a szabály akkor, ha az 1915 : XIX. te. 16. §-ában felsorolt bűncselekményekről van szó, amelyek felelt az 1915: XIX. tc. 15. §-a szerint a kir. táblák székhelyén működő kir. törvényszékek öttagú tanácsban ítélkeznek. Itt már nemcsak az eljárási szabályok módosulnak, hanem a hatáskör is változást szenved s így a Bp. 384. §. 4. pontjába ütköző, hivatalból észlelendő semmiségi ok létesül (B. IV. 9608f\916.). Ez az álláspont egyébként megfelel a Curia tavalyi gyakorlatának. A másik vitás elvi kérdés voll, hogy a Gybp hatálya alá eső ügyben újrafelvételnek a Bp. vagy a Gybp. szabályai szerint van-e helye? A B. IV. 3544 1916. és a B. I. 2913 191G. számú határozatok szerint ilyen ügyben az ügy érdemének jogerős befejezése után felmerülő intézkedések tekintetében a Bp. szabályai nyernek alkalmazást. A B. I. 2913. számú határozat ezt a következő indokolással mondta ki: aminthogy a Gybp. célját az képezi, hogy az ezek szerint kezelendő bűnügyek mielőbbi befejezési nyerjenek, nyilvánvaló, hogy a bűnügyek befejezése után felmerülő egyéb intézkedések már nem a {Jybp., hanem a Bp. rendelkezései alá esnek. A 9150/1915. ImE. számú rendelet 2. §-a ugyanis kifejezetten kijelenti, hogy a Gybp. alá tartozó ügyekben a rendeletből folyó eltérésekkel a Bp. rendelkezései alkalmazandók; a rendelet azonban a bűnügynek jogerősen történt belejezése utáni intézkedésekre vonatkozólag eltérő intézkedéseket nem tesz, sőt 24. §-ban az újraíelvételre és a jogegység érdekében használható perorvoslatra a Bp. rendelkezéseit jelöli követendőknek)). Ezzel szemben a B. 1. 1747/1916., különösen pedig a B. II. 6154/1916. számú határozatok szerint a Gyb]>. hatálya alá tartozó ügyben az újra/elvétel során is a Gybp. szabályai nyernek alkalmazási. Tehát a Hvm 16. §-ában felsorolt bűncselekmények esetében a fŐtárgyalást az újrafelvételi eljárásban is a kir. törvényszéknek öttagú tanácsa előtt kell megtartani és a törvényszék itélele ellen a Curiához van semmiségi panasznak helye. A Gybp. 24. §-a csak arról intézkedik, hogy újrafelvélelnek a gyorsított ügyekben is a Bp.-ban megszabott esetekben és leltélelek mellett van helye. Kiemelhető végül a jogegység érdekében hozott B. I. 3788/1916. számú határozat, mely szerint íiatalkorúaknak a Gybp. hatálya alá tartozó ügyeiben az eljárás nem a fiatalkorúak bíráját illeti meg. Kiragadván és előrebocsálván a háborús büntető jogra vonatkozó gyakorlat ismertetését, látom, hogy a rendelkezésemre álló helynek nagyobb részét máris igénybe vettem. Pedig csak néhány fontosabb elvi határozatot és kijelentést ragadtam ki a sok közül. Ezekből a határozatokból vaióban nem látjuk azt, hogy büntetőjogunk az elmúlt évben hanyatlott volna. De nem látszik ez egyáltalában sem. Kétségtelen, hogy bizonyos zordon szigorúság jellemzi az egész gyakorlatot. Ha nem is az «in dubio peius)) jelszava, mégis a lágyság, az elnézés hiánya. Enyhítő körülmény ritkán van, nehezen is található. Nem ismer el ez a gyakorlat a hadviselés érdekét sértő oly szokást, mely békében talán méltánylásra talált. «A törvénnyel; valamint az erkölcsiséggel ellenkező szokásból jogot származtatni nem lehet)) (B. í. 10620/1916.). Sok ilyen kijelentés hangzott el a szállítási perekben'a Curia ítéleteiben. S ennek «a régi erkölcsnek könyörtelen hirdetése s félelem nélkül való bátor kikényszerítése)) megtette a maga hatását,