Bírák és Ügyészek Lapja, 1917 (8. évfolyam, 62-70. szám)

1917 / 63. szám - Büntető igazságszolgáltatásunk az 1916. évben

489 céljára teljesítendő (B. II, 14/1016). Alszállító és alvállalkozó az is, aki egy közbeeső alszállítóval vagy alvállalkozóval kötött szerződéssel vállalja a főszállíló részére vállalt kötelezettség teljesítését (B. IV. 10853 1916). Már nem ilyen- egyöntetű és megállapodott a gyakorlat abban a kérdésben, hogy meg lehet-e állapítani alszállítónak bűnösségét szerződésszegés miatt akkor, ha az alszállító vagy alvállalkozó a löszállítóval létrejött megállapodás értelmében vele szemben jogosan állott el a szerződéstől. Amíg 1915-ben ilyen esetben inkább a felmentés felé hajlott a gyakorlat, addig a következő évben nagyobbára az az álláspont győz, hogy a közbeeső alszállító magánjogi szerződésszegése a vele szerződött másik alszállító büntetőjogi felelősségét nem érinti, mert a magánjogi jogviszony a bűnösség kérdését nem érintheti (B. II. 2015/1916)! A szándékosság és gondatlanságnak ezeknél a cselekményeknél különösen nehéz kérdésében is találunk ellentétes kijelentéseket. Mert amíg egyrészről az előző évi gyakorlatnak megfelelőleg gondatlanságot (Hvm 4, §.) állapított meg a kir. Curia annak terhére, aki abban a tudatban vállalt a szállítás iránt kötelezettséget, hogy a szállításra anyagi viszonyainál fogva nem lesz képes (B. III. 2134/1916). Addig viszont, szándékosságot állapított meg hasonló esetben a következő indokolással: «Vádlott tudta, hogy a vállalt két szerződés megfelelő teljesítésére képtelen ; mégis vállalta a kötelezettséget, melynek becsületes és pontos teljesítését maga sem akarta, libben a tudatban cselekedve, szándékosan cselekedeti, midőn a két szerződést nem megfelelően teljesítette)) (B. Hl. 3193/1916). Sőt ngyenez a határozat ennek a vádlottnak alkalmazottait is szándékos cselekményben találta bűnösnek, mert «az általuk elkövetett cselekmények természete és ismétlődése mutatja, hogy azokat máskép, mint szándékosan nem is lehetett elkövetni)). Nem nagyon biztat a zavarosban halászásra sem ez a határozat, amely az igazságkutatás rellektorával világít arra a szállítóra, aki ((engedményekre, elnézésekre alapította vállalkozását és azt remélte, hogy a háborús viszonyok zavaraiban az ellenőrzés csekély formaságokra fog szorítkozni)). Keményen odavág a kijárok soraiba is az igazságszolgáltatás pallosa, amidőn nemcsak a hivatásos (díjazott) közbenjárót sújtja. A I). II. 978'1916. számú határozat kimondja ugyanis, hogy: «a hadviselés érdekéi minden olyan közbenjáró ténykedése veszélyeztetheti, aki valamely vállalkozni szándékozó egyén érdekében a hatóságnál közbenjár avégett, hogy a fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatás iránt a szerződés azzal költessék meg; hacsak ajz nem olyan egyén, akinek megbízhatósága, vagyoni helyzete és egyéni képessége a vállalni szándékolt szolgáltatás teljesítése iránt kellő biztosítékot nyújt)). Teljesen méltányolja azonban a hibáján kívül bajba jutott alszállítónak keserves helyzetét a B. III. 9042/1916. számú határozat. Ebben fölmenti a Curia a vádlottat, aki a tengerit, amelynek szállítására kötelezettséget vállalt, azért nem tudta beszerezni, mert a kormány egyrészről a tengerit rekvirálta, másrészről az orsz. gazdasági bizottságnak megengedte, hogy a tengerit a maximális áron felül és szabad kézből vásárolhat. Ilyen esetben sem szándékosság, sem gondatlanság nem állapítható meg. II. Szorosan folyik a különféle hadi visszaélésekből a megvesztegetési esetek elszaporodása. Ezek elbírálásánál is szigorú irányzat uralkodik a kir. Curián. Már a tavaly megkezdett gyakorlatnak felelnek meg azok a döntések, melyek szerint a közhivatalnoknak eredményes aktiv meg\esztegetése nem a Btk. 470. §-a alá esik, hanem felbujtói részesség a 467, §-ba ütköző megvesztegetésben, illetve az 1915: XIX. tc. 8. §-a alá eső bűnteltben (B. III. 7926/1916, B. III. 10119/1916). Leszögezi ezt a gyakorlatot a B. III. 10279/1915. számú határozat következő indokolása: «a kir. Curia áilandó gyakorlata szerint a Btk. 470. §-a csupán a sikerleien felbujtási bünteti mint különálló bűncselekményt. Ha a felbujtás eredményre vezet és ennek folytán a Btk. 467. §-ba ütköző jogsértő eredmény létesül: az ebben a bűncselekményben közreműködők a bűnrészesség címén vonandók felelősségre*). Természetesen előfeltétele ennek a minősítésnek, hogy a vesztegető ébresztette legyen fel a kötelességszegés elhatározását a közhivatalnokban. Állandó gyakorlat a felmentés a Btk. 470. §-a alól, mikor az a cselekmény, melyért a jutalmat adták, nem volna kötelességszegés (B. I. 10854,1916). így pl. mikor vádlott azért adoll jutalmat a) a géppuskaosztály parancsnokának, hogy fiát szakácsnak alkalmazza (B. I. 5502/1916); b) az Őrmesternek, hogy őt a menetszázadból kihagyja (B. I. 5828 1916); c) a kalonaorvosnak, hogy ez könnyebb szolgálathoz juttasson egy tényleg beteg és minden katonai szolgálatra alkalmatlan egyéni (B. I. 2656/1916). Ellenben az 1915 : XIX. tc. 10. §-a alá esik annak cselekménye, aki a községi bírónak jutalmat ajánlott lel avégett, hogy valakit az 1912 : LXVIII. le. 4. §-a értelmében teljesítendő szolgáltatásra (hadimunkára) ne rendeljen ki (B. IV. 133/1916), vagy aki a katonai számvevő közegnek ajándékoA, adott avégett, hogy ez a szerződés alapján kiszolgáltatandó árú átvétele körül az árú mennyiségének és minőségének ellenőrzésében álló hivatali kötelességét megszegje (B. IV. 10869/1916). . A passzív megvesztegetést illetően kiemelhetők a következő határozatok: Ajándék ((követelése)) (Btk. 465. §.) a közhivatalnoknak az a cselekménye, hogy ajándék hiányában a hivatalánál fogva teljesítendő cselekményt késedelmesen végezte és ezzel érezlelte, hogy a hivatali cselekmény szabályszerű teljesítésére csak akkor számíthat a fél, ha ajándékot ad (B. 1. 9606 1916). Az a körülmény, hogy valamely hivatalban szokásos a közhivatalnoknak hivatalánál fogva teljesítendő cselekményéri való jutalmazása, nem szünteti meg a Btk. 465. §-a alá eső cselekménv büntetendő voltál (B. IV. 9933/1916). Természetesen a Btk. 470. §-a kapcsán közölt gyakorlat álláspontja nem érvényesül a Btk. 465. §-ába ütköző cselekmény elbírálásánál, mert ez a cselekmény akkor is fennforog, ha a közhivatalnok a jutalmat nem kapja kötelességének megszegése végett (B. III. 4234 1916). Ugyanez a határozat azt az elvet is látszik kimondani, hogy a Btk. 465. §-a szempontjából közömbös az, vájjon ' a vádlott a jutalmat a hivatali cselekményt megelőzően vagy követőleg kapta. De közelebbről vizsgálva ennek az esetnek tényállását, látjuk, hogy bár a jutalmakat a sértettek esetenkint a rendes hivatalos leendő teljesítése után adták s aziránt a vádlottal előzetesen szóbelileg meg nem állapodlak, mégis a jutalmazásra szánt összegeknek a kifizetéseknél ismétlődő elfogadásából jogos következtetés volt vonható arra, hogy a vádlott hivatali leendőjét a jutalmazásra való igény ellenében teljesítette. Ez az eset tehát nem zavarja meg annak a gyakorlatnak immár egyöntetűségét, hogy a hivatali cselekmény teljesítése után elfogadóit ajándék nem esik a Btk. 465. §-a alá. Előfordult, hogy a szállító részban adott, részben ígért jutalommal reábírta a katonai élelmezési lisztet, hogy lőle tálmagas egységáron vásároljon. A Curia Őt az 1915: XIX. tc. 8. §-a alá eső bűntett miatt ítélte el, annak dacára, hogy szerződéssel -vállalt .kötelezettségét megfelelően teljesítette. Indok: a katonai élelmezési lisztnek lihalaü kötelessége a fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatás iránti szerződésnek megkötése körül a kincstár érdekeit lehetőleg előmozdítani (B. III. 10119 1916). III.. Külön fejezetei kell szentelnünk az árdrágító visszaéléseknek (1916: IX. Ic). Ezek tudvalevőleg a gyorsított bűnvádi eljárás alá tartozó ügyeknek ahhoz a csoportjához tartoznak, amely fölött másodfokban és végső fokon a kir. Ítélőtáblák bíráskodnak. Azok az aggályok, amelyek bizonyos ügyeknek a Curia ítélkezése alól elvonása ellen a jogegység szempontjából kifejezésre jutottak, leginkább az A. V. körül kifejlődött gyakorlat tanúsága szerint bizonyultak alaposaknak, mert — amint ezt az alábbi határozatok mutatják — a kir. ítélőtáblák sok kérdésben követnek ellentétes gyakorlatot. Nincs eltérés arra nézve, hogy az 1916: IX. tc. 1. §. 1. bekezdésébe ütköző vétségnek nem eleme, hogy a cselekmény adoll esetben árdrágítást előidézett legyen (forma 1-deliclum), sem az, hogy tettes szándéka árdrágításra irányuljon (nem kell dolus speciális), de még az sem kell, hogy a cselekmény alkalmas legyen az árdrágítás előidézésére. Ellenben arra nézve, hogy mit kell érteni a törvény 1. 1. bekezdésében említett hatósági engedély alatt, már eltérőek az álláspontok. A budapesti kii*. Ítélőtábla gyakorlata szerint sem ez a törvény, sem más újabb törvény vagy rendelet nem jelölte meg közelebbről azt a hatóságot, amely ily engedély kiadására jogosult és valójában semmiféle hatóság ezzel a jogkörrel sem törvényileg, sem rendeletileg mindezideig fel nem ruháztatott. Fölmerült az a kérdés, hogy az iparigazolvány nem tekinthető-e ilyen hatósági engedélynek. Eleinte a budapesti tábla annak tekintette, de csak szorosan azon üzletág tekintetében, amelyre vonatkozik (B. I. 2678 1916 és B. I. 4112 1916). Utóbb azonban talán azon éleseiméjű fejtegetések hatása alatt, amelyek Tarnai János tollából jelentek meg a Bűnügyi Szemlében kimondotta, hogy miután a közszükségleti cikkek eladása az 1916 : IX. le. hatálybalépte következtében megszűnt szabad ipar lenni: a közszükségleti cikkeknek forgalombahozalal céljából beszerzésére az iparigazolvány nem