Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 61. szám - A találmányi szabadalmakról szóló törvényjavaslat szervezete. [3. r.]

474 szabadalmat megsemmisíthesse s ebbe természetszerűen beleesnek azok a kérdések is, hogy az átruházás kimondható-e vagy sem ? De a megadott szabadalom immateriális jog, vájjon az a kérdés* begy e jog megilleti-e azt, akinek nevén áll, vagy aki azt a maga részéré' követeli, mint tiszta magánjogi eset elvonható-c helyesen a rendes bíróságok jogköréből ? Nézetem szerint ebbe a kérdésbe annyi más és idegenszerű joganyag játszik bele, hogy talán egyszerűbb lesz a rendes bíróság hatáskörében meghagyni. Vegyük csak a szerződés interpretációja, a jóhiszeműség stb. összefüggő kérdéseit, amelyek a szabadalmi jog terrénumától már meglehetősen távol esnek, ezeket mind bele kell esetleg vonni az átruházási per keretébe, holott ennek megoldása a rendes bíróságot illeti. Másrészt a semmisségi pernek célja, hogy a szabadalom köztulajdonba menjen át, ezt a kérdést helyesen utalják a szabadalmi halóságok elé, de az a másik cél, hogy a szabadalom újra magán, de az eddigitől idegen tulajdonba kerüljön (az átruházás) független a közönség érdekétől s mint kél fél magánügye a rendes bíróság elé utalandó. Végül felmerül a kérdés — és ez a tervezet álláspontja mellett is felmerül — hogy a szabadalmi hatóságok hatásköre e kérdésben kizárólagos-e? a szabadalom átruházása iránt nem lesz-e a rendelkezés dacára a rendes bíróság előtt is a per megindítható ? ha igen, a hatáskörök összeütközéséből nem merülnek-e fel inkonvenienciák ? Megjegyzem, nem állok azon az állásponton, hogy a szabadalmi halóságok a szabadalommal összefüggő magánjogi kérdésekel hatáskörükbe ne vonjanak, ellenkezőleg, helyesnek és a közönségre áldásosnak tarlóm azt a munkamegosztást, amely az egyes kérdéseket megfelelő szakbiróságra ruházza, a kérdési inkább elvi szempontból vetéltem fel, hogy az annak idején kellő világításba helyeztessék. Venimus nunc ad forlissinum és ahhoz a kérdéshez, mely e lapok olvasóit is leginkább érdekli. A tervezet szabadalmi hatóságként lenntartja a hivatalt és a tanácsol (23. §.). Ez ellen észrevételünk nem lehet. Sok támadásnak volt a tanács intézménye kitéve és megengedem, néha nem ok nélkül. Viszont azonban e támadásoknak megvoll mindenkor az a hiánya, hogy jobbat, megfelelőbbet ajánlani nem tudlak. Szívesen megengedem, hogy a szabadalmi jog is — mint minden más jogi szakma — évek állandó gyakorlatát igényli, hogy az a megfelelő magaslatra jusson, de nagyon helyesen jegyzi meg az indokolás, ebből — há jobbat nem tudunk ajánlani — nem az következik, hogy a tanács eltörlendő, hanem az, hogy a hiányon segíteni kell. A tervezet szerint, de nézetem szerint is, a hiányon, különösen ami a hivatal és a tanács közötti szerves kapcsolatot illeti, segíteni lehet s így nincs ok a tanács intézményének eltörlésére és annak valamely eddig ki nem tapasztalt más hatósággal való helyettesítésére, amely a szükséges előképzettséget talán épen olyan nehezen tudja megteremteni, mint a tanács. A 24. §. megbeszélése előtt kénytelen vagyok magam is elismerni, hogy a hivatal műszaki tagjai nemcsak számbeli túlsúlyban vannak, hanem a munkateher viselésével hasonlíthatatlanul nagyobb részt viselnek, mint a jogász lagok. Mindazonáltal ezt magába véve nem tartom oknak, hogy a hivatal elnöki állására is műszaki képesítés kvalifikáljon. Természetesen nincs kifogásom, hogy a műszaki elem nagyobb létszáma és intenzivebb működése a legnagyobb mértékben honorállassék, de az elnöki állás betöltésénél, nézetem szerint, csak objektív okok lehetnek irányadók. Az egyes konkrét műszaki kérdések elintézése körüli teendő nem kicsinylendő ugyan, azonban az irányadó s a joggyakorlatot megalapozó jogviták elintézése mellett másodlagos. Tulajdonképeni súlyát az elnök működése itt kell hogy éreztesse, miként az adminisztráció is nagyrészt a jogi tételek egész komplexumával áll összefüggésben. Annak kilenni az elnököt, hogy örökös függésben legyen a jogi kvalitású alelnöktől, esetleg a hivatal más jogászlagjálól, nem szabad. A jogászi tudást, széles látókört nem lehel abban a szűk keretben elsajátítani, amelyet a hivatal praxisa nyújt. Mint kész ember kell, hogy az élére álljon. Csakis ez nyújthat garanciát arra, hogy a súlyos és kényes problémákat is felvető szabadalmi ügyek megfelelő elbánásban részesüljenek. Miként az elnöki állás tekintetében, úgy eltér a tervezettől álláspontom a bírákat illetőleg is. A tervezel úgy, miként az eddigi törvény, egy státusba osztja a műszaki bírákat a jogászokkal. Nézetein szerint ez a beosztás nem válik sem a kar, de különösen nem a hivatal előnyére. Ellekintve attól, hogy a tervezet a hivatal hatáskörét — előrebocsátom igen helyesen — nagy mértékben kiterjeszti, az egységes státus nem válik a hivatal s a kar előnyére. A hivatal gyakorlata, legyünk őszinték, jogi léren aránylag szűk keretek között mozog. Jogásznemzedék neveléséről, s arról, hogy a hivatal keretében minden ágában a jognak erős pozíciói teremtsen magának az éleinek nekiindult jogász, alig lehet szó. Nem kicsinyleni le a helyes theoriát, sőt a könyvcsinálla jogászt is ludom értékelni, de az élet izzó tüzében, a felek örökös háborúsága közben nyeri gyakorlattal a könyvekből merített tudomány és gyakorlat nem versenyezhet. A kezdő jogász, miként a más pályán működők, szörnyen megijed a törvény betűjétől. Óriási, szinte emberfeletti energiát kívánnak az élet gyakorlatán át nem esell jogásztól, hogy a betű mögé nyúlva az anyagi igazságot hozza napfényre. Csak ott nevelhetünk jogászt, ahol nap-nap után az anyagi igazság kutatása a feladat és ahol az esetek tömege, az élet láza a jogászt végigvezeti minden ágába, minden lerén a jognak. Erre a hivatal módot nem nyújt. Az elnökre az előbb azt hangoztattam, hogy mint kész ember kell, hogy a hivatal élére álljon. Ugyanez áll a hivatal jogász tagjaira. Azok a súlyos és kényes jogkérdések, melyek a szabadalmi ügyekben felvelődnek, nem nevelésre valók, nem alkalmasak tanításra, hanem kész emberek megoldását várják. A magam részéről tehát a hivatal jogászlagjait kivenném az általános és külön státusba osztanám az V. és VI. fizetési osztály keretében. Akkor bátran fűzhetnők hozzá azt a feltételt, hogy a hivatal tagjává csak az a jogász nevezhető ki, aki legalább tíz évi rendes birói vagy ügyvédi gyakorlatot igazol, viszont nyugodt lélekkel bízhatnék kezükre a legkényesebb és komplikált pereket és jogi problémákat. Természetes, hogy ez a megoldás a segédszemélyzet (20. §.) körében is némi változtatást tenne szükségessé, amit azonban el lehetne érni akként, hogy az előkészítő szolgálatba a szabadalmi hivatalnál eltöltött gyakorlat beszámíllalik. Annyi bizonyos, hogy ezzel modern, a kor színvonalán álló jogászkart biztosítanánk, ami ma, hogy úgy van, inkább csak a véletlennek köszönhető. Más elbírálás alá esik a technikus. Természetes, hogy itt is kívánatos volna a gyakorlati előiskola, sőt némi tekintetben elengedhetetlen feltétele a bíróvá leendő kinevezésnek. Viszont azonban számolnunk kell egyrészt a nehézségekkel, amellyel ez a követelmény betartása jár, másrészt pedig számolnunk kell azzal a körülménnyel, hogy a technikus a gyakorlati tudást hasonlíthatatlanul rövidebb idő alatt sajátítja el, mint a jogász a feltétlenül preciz ítélkezési, a minden irányban megbízható jogérzéket a betű ellen való küzdelemben. A praktikus nehézségei abban látom, hogy a technikus, ha egyszer a lábát a gyakorlati éleiben megvétellé, nem igen lesz kapható arra — bármily rövidre tűzik is a gyakorlati kiképzés idejét — hogy szabad és tehetségének megfelelően dotált- pályáját többékevésbbé bürokratikus tevékenységgel felcserélje. Arról pedig, hogy az a technikus kerüljön a hivatalba, aki az életben boldogulni nem képes, azt hiszem, szívesen lemondunk. A dolog tehát, nézetem szerint, úgy áll, hogy vagy rövid gyakorlatot kell kikötnünk, ami végeredményben nem is volna hátrány, vagy ha — miként félek — ez is bizonyos nehézségbe ütköznék, a gyakorlat előfeltételét egészen elejtjük és inkább a hivatal keretében keresünk módot a. további gyakorlati kiképzésre (tanulmányutak, kiállítások látogatása stb.). Mindkét esetben a technikus minden hátrány nélkül megkezdhetné pályáját a VIII. fizetési osztályban. A státus kétfelé oszlásából előálló azok az inkonvenienciák, amelyek a kicsi státussal rendszerint járnak, kiküszöbölhetők a tervezetnek azzal az intézkedésével, hogy annak a tagnak, ki a VIII. fizetési osztályban öt ével, vagy a VII. fizetési oszlályban ugyancsak öl évet, vagy a VI. fizetési oszlályban tíz évet eltöltöli, a vonatkozó magasabb fizetési osztálynak megfelelő cím és jelleg adományozható, különösen ha ezzel a megfelelő fizetés élvezetét is egybeköthetnek. A tervezet egészen mellőzi a kültagok intézményét, amely az életben nem vált be. Mégis, nézetem szerint, az intézménynek van egy helyes magja, amelyet érdemes volna fejleszteni. Az irodaiján dolgozó technikusnak ép olyan szüksége van az élet friss levegőjére, miként a jogásznak, hogy intézkedései a bürokratizmus bilincseit ne éreztessék. A jogászt programmunk szerint megóvja ettől a szóbeliség, a felekkel való folytonos érintkezés, az ügyvédekkel való közreműködés úgy, hogy mire a hivatalhoz bírónak kinevezhető, a bürokratizmus hatását nem érezteli. A technikus ettől el van zárva. A felszólalási tárgyalások s néha-néha egy-egy per anyaga nem pótolják az élettel való közvetlen érintkezést. S erre a magam részéről nagyon megfelelőnek tartanám a kültagi intézményt. Annyi bizonyos, hogy az élet friss levegőjét, a bürokratizmus által meg nem romlott gondolkozást vinné a tárgyalásba. Szívesen koncedálom, hogy mint referens a kültag nem váll be. A szabadalmi ügyek megkívánják a teljes embert, annak minden erejét, azokkal úgy mellékesen foglalkozni nem lehet. Viszont azon-