Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 59. szám - Régi ügyek. [2. r.]

45? modoruk réven a legnagyobb könnyedséggel és sikerrel képesek oly intézkedéseket tenni, amelyek nem a megfelelő formában és módon végrehajtva céljukat tévesztenék. Az úgynevezett romantikus elnök nagy emberismerete a tárgyalás és különösen a bizonyítás irányításánál igen fontos szolgálatokat fog tenni az ügyeknek. Az ily elnök az embereket könnyen bírja szóra és simán szab korlátot a felesleges szóáradatnak is, míg a klasszikus jogász a maga félszegségében a pervezetésre rendszerint alig lesz alkalmas. A klasszikus jogász nem képes a spontán elhaiározásokra s lassú s habozó intézkedéseivel kerékkötője lesz a tárgyalásnak. Az elnöki székben nem lévén a megfelelő helyen, ennek tudatában félszegül viseli magát s minthogy az élőszónak nem mestere, szavai a felekben visszatetszést keltenek s gyakran azt a hamis képzelet váltják ki bennük, hogy az elnök jogászi képességében sem bízhatnak. Ennélfogva az elnök minden intézkedését bizalmatlansággal fogadják, mert a formák meg nem felelő volta még a helyes intézkedéseknek is oly színezetet ad, mintha azok a felekre sérelmesek volnának. Az így vezetett tárgyalás léhát sokszor lesz színhelye oly jeleneteknek, amelyeket még az avatott tárgyaló elnök tapintata és ügyessége is csak nehezen volna képes elsimítani. Annál képtelenebb lesz az ily jelenelek megszüntetésére az az elnök, aki azokat szerencsétlen ténykedésével felidézte s ily módon a tárgyalás oly fordulatot vesz, hogy a lelkeken a szenvedély válik úrrá s az ügyben tiszta és elfogulatlan ítélet hozatala lehelellenné válik. Az az elnök azulán, akinek a tárgyalásai már többször így sikerültek, elveszd önbizalmát, a tárgyalás gyeplőit kiadja a kezéből s így a tárgyalás a kellő mederbe nem terelt hosszadalmasság unalmába fullad és bekövetkezik az az álmos hangulat, amely az ítélkezésre hivatott bírák éberségét is elszcnderíti. Az ily tárgyalás tulajdonképen nem is lesz igazi szóbeli tárgyalás. Csak az történik, hogy a felek eddigi perirataikat élőszóval adják elő egymásután s a bíróság akkor fejezi be az eljárást, amikor a felekből már kifogyott a szó. Holott a szóbeli tárgyalásnak nem egymást követő kerek beszédekből kell állania, hanem a szóbeliség elvének helyes felfogása mellett annak az a célja, hogy a per minden egyes részlete külön külön az elnök által megszabott rendben a dráma dialógjához hasonlatos módon megvitatlassék. Az ügy ekként tisztázható csak igazán s ekként fog elesni sok felesleges szó kiejtésének szüksége is. A klasszikus jogász tehát akiből a gyors cselekedetekre való képesség hiányzik, rendszerint nem lesz alkalmas a szóbeli tárgyaláson az elnöki tiszt betöltésére. Eddig az írásbeliség melleit ő volt a lulajdonképeni elemében, most azonban a szóbeliség azt a tisztet, amelyet az elnök hivatott betölteni, számára idegenné telte. Az ő igazi talaja az ítélkezés lesz. A tárgyaláson csak gyűjtse azokat a benyomásokat, amelyeket a hivatott einök az ő romantikus könnyedségével és leleményességével elébe hordott s legfölebb akkor lépjen előtérbe, amidőn a tárgyalás kiegészítéséről van szó s oly terrénumok feltárásáról, amelyeket az elnök a tárgyalás élénksége közben csak futólag érintett, de ne kívánja meg azt a helyet, amely nem őt illeti meg s ahol csak árt, az ügynek is és a maga jogászi reputációjának is. Annál fontosabb szerep vár rá az ítélkezésnél, a lulajdonképeni bírói alkotásnál, amidőn a tárgyalás összehordott anyagát megbirálni, a ténybeli és jogi következményeket megállapítani és a romantikus álláspontot a klasszikus állásponttal összeegyeztelni kell. A romantikus itélőt, aki egy ideális álláspont szépsége érdekében könnyen ugrik át a törvény korlátain, ő fogja mérsékelni az Ítélethozatalt megelőző tanácskozáson s ő fog ügyelni arra, hogy az ilélet a jogrendszerébe beleilleszthető legyen. ő lesz az, aki az írásbeli indokolás elkészítésével az Ítéletnek klasszikus formál lud majd adni s így ép ő lesz az, aki az ítélkezés legfontosabb jogtudományi részét fogja végezni. Ezt ő klasszikus tudásával mint képzett essayiró már sokkal jobban fogja teljesíteni, mint ahogy az a romantikus karakterű elnöktől várható volna, mert az írásnak — mint láttuk — a klasszikus és nem a romantikus alkoló az igazi mestere. Ha azonban az indokok lényegének nyilvános szóbeli ismerteté•,éről van szó, ami a tárgyaló eínök feladata, azt a klasszikus jogász megint csak hagyja meg a romantikus jogásznak. Köztudomású, hogy mily kínos dolog néha az elnöki székbe nem való neves jogászaink Ítélethirdetéseit végighallgatni. Nyugodjanak meg tehát a klasszikus birák abban, hogy a szóbcliséggeí az eddig háttérbe szorult romantikus birák az elnöki tisztben teret nyertek az érvényesülésre. Ne izgassa őket az, hogy a nyilvánosság előtt az elnök egy oly pozícióhoz jutott, amely a felületes gondolkodó előtt díszesebbnek és fontosabbnak látszik, mint az a szerep, 'amelyet ők maguk betöltenek. A szemmel és füllel érzékelhető ephemer külső siker mindég hangosabb, mint a lelkek mélyén meghúzódó maradandó belső siker. A bíráskodásnál az elnöké a külső ephemer siker. Az a siker, amely a tárgyalás bezártával eltűnik. Míg az ítélőbíró maradandó jogi alkotásával az írásba foglalt, klasszikus formába öntött ítélettel előre viheti a jogtudományt s egyegy ítéletével nevét az utókor jogtudósai előtt is ismertté és "becsültté teheti. Hisz a polgári perrendtartás az itélct indokolását a tudományos essay színvonalára emelte fel s az ítéletet szerkesztő birák e tudományos dolgozatai viszik előre a jogtudományi s\ álnak a jogfejlődés útmutatóivá. Mindezeket azért tartom időszerűnek ép birótársaim előtt elmondani, mert azt látom, hogy az elnöklésre való kijelölést bíráink általában rangkérdésnek tekintik, holott az arra való alkalmasság speciális tehetségtől függ, amely tehetség a legnagyobb jogászból is hiányozhat, a nélkül, hogy e képesség hiánya értékéből valamit levonna. A bírónak sem belső értéke s amint tudjuk, pályáján való előhaladása sem függ attól, hogy tárgyalás vezetésére alkalmas-e, vagy nem. Ellenben már nagyon sok bíró veszteit külső értékéből azáltal, hogy az elnöki tiszttel járó külsőségeket megkívánva az elnöki székben lehetetlenné telte magát. Úgy vélem léhát, hogy nem felesleges munka oda hatni, hogy úgy biráinkban, mint a jogkereső közönségben az'elnöki képesség meghatározása és az elnöki liszt értékelése körül a hamis képzelek kipusztuljanak. Biráinknál a kollegiális egyelérlést is nem egyszer rontották meg ezek a hamis képzetek, mert az elnöklésre kijelölések és a tanácselnöki állások betöltése folytán gyakran képződölt bennük a mellőzés által fakasztott keserű érzés, holott aki az elnöki tevékenységet a másnemű bírói tevékenység fölé emeli, az nem lényeges, és belső, hanem csak lényegtelen és külső szempontoknak hódoí. Kívánatos tehát, hogy ez az érzékenykedés megszűnjék, mert ha a polgári perrendtartást a gyakorlatban áldássá akarjuk lenni, akkor nem szabad megtűrni azt, hogy a jó elnökök ne elnököljenek, az elnöklésrc nem képes kitűnő bíráink pedig az elnöki székekben ártsanak maguknak is és a jogszolgáltatás érdekeinek is. Dr. Székács Aladár, kir. Ítélőtáblai bíró, Régi ügyek.* Ha tehát a felsőbíróság az ÉR. és Tüsz. intézkedéseinek azl az értelmezést fogja is adni, hogy a régi polgári ügyekben a tanácsülésről jegyzőkönyvet készíteni nem kell, az ekként értelmezeti rendeleteket mégis kénytelen lesz egyszerűen figyelmen kívül hagyni és a törvény alkalmaztatása végeit maga lesz kénytelen lényeges eljárási szabályként kimondani azt, hogy az ülésről jegyzőkönyv veendő fel; s minthogy az általa kimondandó eme lényeges eljárási szabály a jegyzőkönyv elmulasztásával megsértetett és e miatt az ügyet a panaszolt alaki sérelem kérdésében eldönteni nem lehet, a döntést lehetetlenné tevő ilyen szabálysértés pedig a nov. 39. §. o) pontja szerint már egymagában is semmiségi okot képez, a felsőbíróság a felhozott esetben minden egyébtől eltekintve már pusztán az ülési jegyzőkönyv hiánya miatt lesz kénytelen az ítéletet megsemmisíteni, épen úgy, amint meg kellelt volna azt semmisítenie akkor, ha az eset a Tüsz. életbeléptetése előtt történt volna s a régi Ü. Sz. a tanácsjegyzőkönyvről nem intézkedtek vagy annak készítését eltiltották volna. De a novella 39. §. utolsóelőtti bekezdése szerint a tanácsülésben vagy azzal kapcsolatban felmerülhető némely alaki sérelem, így épen az érintett l) pont alatti is hivatalból veendő figyelembe; ha tehát a fent leírt, vagy más, hivatalból figyelembe veendő ilyen szabálytalanság panasz tárgyává nem is tétetik, e szabálytalanságoknak már lehetőségével is számolniok kell a felsőbíróságoknak és hivatalból kell vizsgálniok azt, hogy ezek a lehető szabálytalanságok az alsóbiróság tanácsülésében, vagy azzal kapcsolatban előfordultak-e vagy sem; s minthogy tanácsjegyzőkönyv nélkül e tekintetben a tényállást meg nem állapíthatják s a hivatalból figyelembe veendő semmiségi okok fennforgásának kérdését el nem dönthetik, a régi polgári ügyekben tanácsjegyzőkönyv készítése nélkül hozott * A lapunk 58. számában megjelent cikk első részlete közlésénél sajtóhiba folytán a cikk ü-ik bekezdése tévesen közöltetett. A 6-ik bekezdés helyesen így szól: '(A Ppé.-nek és az ÉR.-nek életbeléptető és hatályon kívül helyező rendelkezései nem bírnak visszaható erővel s azért csak az új ügyekre nézve érvényesek; ejlenben, hogy a régi polgári ügyekben minő jogszabályokat kell alkalmazni, erre nézve csakis az átmeneti rendelkezések irányadók, amelvek a Ppé. :><><;!). §-aiban és az ÉR. 3—87. §-aiban foglaltatnak.