Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 52. szám - Minima non curat praetor

403 • ad Bp. 386. §. 1. b) pont. Az esküdtek a ténykérdésre hozott határozatukkal a szándékos emberölés bűntette tényálladéki elemeinek megfelelő ténykörülményeket állapították meg, a kisegítő jogkérdésre adod válasz alapján azonban az esküdtbíróság a vádlottat halált okozott súlyos testi sértés bűntettében mondotta ki bűnösnek. A Curia a közvádló-semmiségi panaszára az esküdtbíróság Ítéletét a Bp. 385. §. I. I>) pontjában meghatározott semmiségi okból a Bpnj 33. §-a alapján megsemmisíti és vádlottat szándékos emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek (13. IV. 675). Az alsóbiróságok állal valónak elfogadóit lényekből tehát a Curia állapítja meg kö\étkeztetés ólján, vájjon a y.ádlott szándéka ölésre vagy testi sértés okozására irányult-e^? Hasonló döntések történték a íí. 111. 835, B. IV. 839, B. 1. 1229, B. I. 2057. és B. IV. 2099. számú ügyekben. ad Bj). 385. §. 1. c) pont. Olyan esetben, midőn az esküdlek a Blk. 76. §-ára vonatkozó jogkérdésre kimondották; hogy vádlóit a terhére megállapított cselekményeket öntudatlan állapéiban kö\ette el, a Curia a vonatkozó ténykérdésre adoll válaszból azt a következtetést vonta le, hogy vádlott a cselekmény elkövetésekor öntudatián állapotban nem leheléit, az 'esküdtbíróság Fölmentő iléletét megsemmisítette és vádlottat 8 é\i fegyházra ítélte el (B. IV. 893), Egy másik esetben, midőn az esküdtek a jogos védelem halárainak túlhágására föllett jogkérdésre igennel feleltek, a Curia megsemmisítette a felmentő Ítéletet és a Blk. 281. §. második bekezdése alapján 27s évi börtönt állapított meg, mert imem hivatkozhatik jogos önvédelemre az, a ki mást oly helyzetbe hoz, hogy az közelláiva önvédelme szükségességének bekövetkezhessél sikeres védekezése lehetőségének biztosítása végett fegyverhez kap» (B. I. 2 12). Hasonló megsemmisítések történtek a vádlottak terhére a Bp: 385. §. 1. c) pontja alapján a B. Ili 388, R. Hí. 3458, és B. IV. 4172; számú ügyekben. Ugyancsak tágított a Curia jogkörén a Bpn. 33. §. 2. bekezdése, mely szabad kezel enged a Curiának a büntetés kiszabása tárgyában hozott határozatok revíziójára. Állandónak tekinthető a Curia joggyakorlata abban a kérdésben is, hogy a Bpn. 29. §. 6. pontja alapján az esküdi bíróság ítélete ellen nincs semmiségi panasznak helye azon az alapon, hogy az esküdteknek a jogkérdésre adoll válaszuk ellentmond a ténykérdésre adott válaszuknak. Az a körülmény, hogy pl. az esküdtek a ténykérdésben foglalt és határozatukban valónak elfogadott tényekben bűncselekmény tényálladékát fel nem ismerik vagy más bűncselekmény lényálladékát isinerik fel, még nem teszi a határozatukat önmagának ellenmondóvá. Ez csak jogi tévedésnek minősíthető, melyei a Bp. 385. §-a alapján lehet orvosolni. Helyesbítő eljárásnak ilyen esetben szintén nincs helye (B. I. 873., B. I 229. és B. 5K30.). Kétségessé vált annak a régi gyakorlatnak a helyessége, mely szerint az erős felindulásra vonatkozó kérdést a beszámítást kizáró okra vonatkozó kérdés után telték fel. Előfordult ugyanis, hogy a Curiának a jogkérdésben az esküdtekétől eltérő döntése következtében jelentőssé vált egy olyan ténykérdés (Blk. 307. §.), mely az esküdleknek egy előző jogkérdésben (Btk. 79. §.) döntése folytán jelentőséggel nem bírt. Minthogy a Curia a jogos védelem lúlhágását — eltérően az esküdtektől —- megállapíthatónak nem találta, de viszont a Bn. 33. §-ának megfelelően azért nem járhatoll el, mert az erős felindulás kérdésében az esküdtek nem döntöttek, — kénytelen volt új eljárást elrendelni (B. II. 2061). Egy másik esetben ez nem váll szükségessé azért, mert bár az esküdlek a Blk. 279. §-ára föltett főjogkérdésre nemmel válaszoltak, az esküdtbíróság a jogos védelemre vonatkozó kérdéseket mégis az esküdtek döntése alá bocsátotta s így lehetővé lelte, hogy a Curia tévesnek találván a főjogkérdésre adott döntést, a jogos védelem fennforgását megállapította (B. IV. 4794). Jogkérdésben mindezek szerint a Curiát teljes revízió illeti meg az esküdtek határozatával szemben, mely csak a ténymegállapítás térén maradt szuverén. De ez a szuverénilás is csak odáig terjed, hogy a Curia maga nem állapíthat meg lényállást (Bp. 437. §. 1. bek.). Nem terjed ki azonban odáig, hogy feltétlenül köteles határozatának alapjául elfogadni az esküdtek ténymegállapítását. Ha úgy találja, hogy ez lényegében téves., a Bpn. 85. §. 2. bek. alapján megscmmisílheli-az alsóbiróság ítéletét és újabb eljárási rendelhet mindaddig, a míg elfogadható tényállást nem kap. Ezt a nagy átalakulást betetőzte a Gybp., a mely a Curiát a ténymegállapítás revíziójának jogával ruházta fel azokban az ügyekben, a melyekben a főlárgyalást a Hvm; 16. §-a értelmében a kii*, törvényszéknek öt tagból alakított tanácsa előtt kell megtartani. A Gybp. :>(>. §-a értelmében a kir. Curia a kir. törvényszéknek ténymegállapítását helyesbítheti, esetleg bizonyítás felvételét rendelheti cl, szóval teljesen egy felebbezési bíróság hatáskörét gyakorolja, még pedig másod- és végső fokon. Igaz ugyan, hogy c §. álapján a Curia csak hivatalból intézkedhetik s a tények bizonyítottságának kérdésében nincs helye semmiségi panasznak (6(373), sem a Curián a tárgyaláson a felek erre nézve indítványt nem lehetnek, de viszont más irányban a Gybp. a felek jogail is kiterjeszti, a mikor a semmiségi panaszt — a Bp. 12& íj ának I. bekezdésében említeti okokon felül — a büntetés súlyosbítása és enyhítése végeit, is, sőt egyedül e végett is megengedi. Ha összehasonlítjuk a Curia jelenlegi gyakorlatát azzal, melyei a Bp. életbelépése utáni esztendőkben kö\eleit, óriási változást észlelhetünk. Igaz, hogy ezt részben a háború számlájára kell írnunk, de ettől eltekintve is, az átalakulás nagy és igen mélyreható. Dr. Mendéléwii L<hzló ii m. kir. Curia elnöki tanácsosa. KÜLFÖLD. Német birák a .hareztéren. Utoljára lapunk 50. számában emlékeztünk meg nénid kartársaink hősies viselkedéséről a most dúló világháborúban. Őszinte sajnálattal és megdöbbenéssel közöljük, hogy azóta ismét 71 némel kartársunk szenvedeti hősi halált. Ezen szomorú ténynyel szemben örömmel állapítjuk meg, hogy ugyancsak múltkori közlésünk óta 175 német kartárs nyeri legfőbb kitüntetést hősies magatartásáért. A bajor bírói Cfjylct a második német hadikölesönre 8000, a harmadik némel hadikölcsönre 7000 márkát jegyzett, ebből 5000 márka úgy a második, mint a harmadik jegyzésnél a nevezeti egylet árvaalapja részére történt. Megjegyezzük azt, hogy a bajor árvaalapra újabban 553 márka 20 pl', folyt be. Minima non curaí prsetor. A Deutsche .Bichlerzeilung hasábjain már több ízben panaszokai olvashattunk abban az irányban, hogy kisjelenlőségű ügyek tulajdonképén nagy apparátus megmozdulását veszik igénybe az igazságszolgáltatás mai formái közölt. Most Amtsrichter Albert Frank végtelen érdekesen mutat rá arra, hogy a némel büntető perrendtartás rendelkezései egészen jelentéktelen ügyekben mennyi munkát rónak a hirói karra, milyen sok munkaerőt, időt, pénzt vonnak el más hasznosabb czéloktól és hogy mindezzel a nagy veszteséggel szemben milyen kiáltó elleniéi van az elintézett ügyek kis jelentőségéi véve alapul. A polgárok az ilyen dologgal csak akkor törődnek, ha maguknak kell azokban eljárni és ekkor látják, hogy az mennyi kellemetlenséggel, időrablással és hoszszadalmassággal van egybekötve és akaratlanul is a bürokratizmust szidják, pedig ez nem egyéb, mini az igazságügyi politika kérdése és a parlamentnek áll módjában a gyökeres reformokat megvalósítani. Dr. Frank kimutatja, hogy a némel büntető perrendtartás szeriül egy kihágási ügyben összesen 49 bírói hivatalnoknak kell eljárni és pedig 4- ügyésznek, 10 bírónak, 2 Scjiöffen-birónak, 3 jegyzőkönyvvezetőnek. Ha tehát Münchenben egy kocsis ellen azért tesznek feljelentést, inert szolgálatában túlságosan ronda czilindert használ és így a nyilvános járművekre vonatkozó rendőrségi szabályzatot megsérti, akkor a kocsisnak megvan az a joga, hogy 19 hirói személyt foglalkoztasson tisztán csak azért, hogy megérdemel-e 1 márka büntetést. Ez a példa csak egy az ezer közül. A hivatkozóit czikkből kiderül, hogy Bajorországban 1909. évben 246,605 személyt, 1910. évben 250,928 személyt, 1911. évben 260,933 személyt, J912. évben 261,317 személyt és ,1913. évben 273,000 személyt, vagyis összesen 1.292,783 személyt jelentetlek fel kihágás miatt. Ezek közül utczarendészeti kihágásért az előbb említettek kb. egy ölödét, vagyis összesen 267,761 személyt Ítéltek cl. Ha már most figyelembe vesszük, hogy ezek a kihágások elkövettetnek, ha pl. egy háziasszony a portörlőt kirázza az ablakon, ha nyáron nem öntözik" meg vízzel az utczákat, ha a kocsis ostorával tújhangosan csattogtat, akkor kb. képet alkothatunk arról, hogy mily kisjelenlőségű ügyekkel kell a bíróságnak foglalkozni, oly ügyekkel, a melyek rendészeli jellegűek, de büntető vonatkozás úgyszólván semmi sínes bennük. A bajor igazságügyi statisztika szerint. Bajorországban 1913 évben 271,088 büntető parancs kHsrocsájtására tellek indítványt. Ebből befejezlek az első folyamodású hatóságnál büntető parancs kibőesájtásával 236,044-et, itélellel 13,318-al, más módon 8640-et, a fellebbezési bíróságnál 2044-et, a revíziónál 89-et, összesen tehát 260,135-öt. Maradt tehát hátralék 1914-re 10,95:;. Hogy az említett 271,088 ügy elintézhető legyen, az foglalkoztatót! 214 ügyészi, 287 Amtsrichtert, 5995 SchöíFent, 287 jegyzőkönyvvezetőt az első fokon; 39 Landgerichtsdirektort, 1?44 Lándgerichtsrathbt, 100 Staaisanwallot és 36 jegyzőkönyvvezetőt a felebbezési bíróságnál; I elnököt, 4 bírót, 3 ügyészt és 1 jegyzőkönyvvezetőt a legfelsőbb bíróságnál. Összesen tehát 7108 személyt. Ha már most azt akarjuk megállapítani, hogy a kihágási ügyek mennyi időt, vetlek igényin1, akkor a következő adatok jönnek felszínre: az ügyész az indítvány elbírálásával tölt 3 perczet, ez 271,088 ügynél 813,264 perez, a biró az indítvány elbírálásával és a büntető parancs kibőesájtásával lölt 2 perczet, cz 236,044 ügynél 472,088 perez; a Schöffen-biróságnál a biró a főtárgyaláson egy ügygyei 10 perczet foglalkozik.