Bírák és Ügyészek Lapja, 1916 (7. évfolyam, 52-61. szám)

1916 / 53. szám - A Pp. első éve

400 határozott korlátozással — a saját egyesített dolgát el is választhatja és elviheti. Ezt az általános jus tollendi-t azonban már a 2-ik szöveg elejtette s mellőzte azt a javaslat is, szerintem helyesen, mert az egyesítés mint tulajdonszerzési mód érvényesül a magánjogban, mint ilyen van konstruálva a törvénykönyvekben, már pedig ez a jellege le van rontva s így jogi természetének quasi negatiója, ha az érdekelt felek egyike vagy másika — bár korlátozással — az új tulajdonkeletkezést önkényszerűleg megszüntetheti; azonfelül nem szabad ügyeimen kívül hagyni, hogy pl. ingóknak telkekkel egyesítése esetében sokszor a volt tulajdonos érdekénél fonlosabb közérdekek kívánják' meg, hogy az új állapot fennmaradjon. A J. (és a B. Sz.) szerint a jus tollendi megilleti rei vindicatio esetében a birtokost, továbbá gyakorolhatja azt a haszonélvező, a záloghitelező, a haszonkölcsönvevő és végül a bérlő.. Nézzük ezeket közelebbről. A J. 497. (B. Sz. 493.) §-a.szerint a birtokos a kiadandó dologtól elválaszthatja azt a dolgot, a melyet vele alkotó részként egyesített. Az elválasztott dolgot elviheti; az elvitel által megszerzi annak tulajdonát. Az idézett §. 2-ik bekezdése az elvitel jogának gyakorlását korlátozza oly módon, hogy a birtokos nem választhalja el az előbb említett dolgot, ha az elválasztásból haszna nincs, hogy ha megtérül neki az az érték, a mely értéke a dolognak az elválasztás után reá nézve volna, avagy ha az egyesítés a tulajdonos dolgának fenntartására szolgált és ő a fenntartás költségeinek megtérítését a J. 490. (B. Sz. 486.) §-a szerint nem követelheti. Ha tehát a birtokos az általa biitokolt ingatlanon épületet emel s a tulajdonos által az alaptalan gazdagodás visszatérítéséül fizetendő, avagy ettől függetlenül általa felajánlott összeg fedezi azt az értéket, a melylyel az épület az ingatlantól való elválasztása mellett birna, akkor az épületet az ingatlanon visszahagyni köteles. Megjegyzem, hogy elválasztás alatt nem kell szükségkép az épület lebontását és anyagának elhordását érteni, mert a technikai eszközök mai fejlettsége mellett az épület esetleg lebontás nélkül eltolható arról az ingatlanról, a melyen emelték. A J. 553. (B. Sz. 550.) §-a szerint a haszonbérlő; a J. 603. (B. Sz. 600.) §-a szerint pedig a záloghitelező- elviheti azt a szerelvényt, a melylyel a dolgot ellátta. ' A J. (és B. Sz.) 1090. §-a szerint a haszonkölcsönvevő; a J. 1248. (B. Sz. 1247.) §-a szerint pedig a bérlő elviheti azt a szerelvényt, a melylyel a dolgot kötelezettség nélkül ellátta. Az a körülmény, hogy a J. (és B. Sz.) a haszonkölcsönvevő és bérlő elviteli jogát azokra a szerelvényekre állapfija meg, a melyekkel a dolgot kötelezettség nélkül látták el, míg a haszonélvező és záloghitelezővel szemben ezt a korlátozó kijelentést nem használja, arra a különbségre vezetendő vissza, hogy az utóbbiak dologi, az előbbiek pedig kötelmi jogviszony alapján állanak. Kérdés, mit kell «szerelvénye alatt érteni. A J. (és B. Sz.) ennek meghatározásával adós marad. Itt elsősorban arra az eltérésre kell figyelemmel lennünk, mely az Imént ismertetett rendelkezések szerint egyrészt rei vindicatio esetében a birtokos által, másrészt a haszonélvező, záloghitelező, haszonkölcsönvevő és bérlő állal elvihető tárgyakra nézve jelentkezik. Utóbbiak a ((.szerelvény/,» vihetik el, a birtokos pedig azt a doIgol,ra melyet alkotó részként a kiadandó dologgal egyesített. Ugyancsak kiemelendőnek tartom itt azt a különbséget is, mely a bérlő elvileli jogának szabályozására nézve a Tervezet első szövege és a J. közt van. A Tervezet első szövegének 1565. §-a rendelkezett a bérlő elviteli jogáról és pedig akként, hogy a bérlő elviheti azokat a dolgokat, a melyeket a bérelt dologgal a használat czéljából egyesített volt; azokat azonban, a melyek a bérelt dolog alkoló részeivé váltak, csak akkor, ha a bérbeadó azt az értéket, a melylyel azok az elválasztás után birnak, meg nem téríti neki. A Tervezet első szövege tehát a bérlő elviteli jogának szabályozásánál a ((.szerelvénye kifejezést nem használta. Ellenben a aaszerelvénye-völ szólt a haszonélvező, záloghitelező és a haszonkölcsönvevő elviteli jogának meghatározásánál. Az első szöveg 1565. §-ának indokai szerint: a Tervezet azzal, hogy a bérlőt nem az általa a bérelt dologgal összekapcsolt Szerelvénynek (berendezésnek), hanem azoknak a dolgoknak visszatartására, illetve elvitelére jogosítja, a melyeket Ő a bérelt dologgal a használat czéljára egyesített volt, csak konkrétebben és tekintettel a ((szerelvénynek)) (berendezés) talán nem eléggé kétségtelen értelmére, közérthetőbben akarta az elvilel jogának tárgyát meghatározni. E körülírás — mondja tovább az indokolás — egyúttal alkalmas lesz arra;' hogy támpontot nyújtson arra nézve, mily érielemben használja a Tervezel más helyeken a «szerelvény)) szót. Ezekből következik, hogy az eltérő szövegezés daczára egyrészt a bérlő, másrészt a haszonélvező, záloghitelező és haszonkölcsönvevő által feltétlenül elvihető tárgyakra nézve a Tervezet első szövege sem kivánt különbséget felállítani. Mindenesetre helytelen volt azonban az eltérő szövegezés, mert különösen az indokolás ismeretének hiányában, épen ez adott volna okot az eltérő értelmezésre. A J. ezt a hibát helyrehozta, mert mint láttuk, a bérlőnél is a ((szerelvénye kifejezési használja. Az ismertetelt adatokból következik továbbá, hogy a J. (és B. Sz.) idézett §-aiban használt ^szerelvény)) kifejezés alatt olyan dolgokat kell érteni, a melyekkel a haszonélvező, záloghitelező, haszonkölcsönvevő és bérlő a fennálló dologi, illetve kötelmi jogviszonyból folyó használás czéljából látta el a dolgot. Az a kérdés pedig, vájjon az összekapcsolás, egyesítés ilyen használás czéljából történt-e, ténykérdés, mely minden egyes esetben a íennforgó körülményekhez képest állapítandó meg. Ilyen használás czéljából való egyesítésnek kell minősíteni, ha a bérlő a bérelt ház kertjében gyümölcsfákat ültet; a haszonbérlő a haszonbérelt mezőgazdasági birtokon istállót, magtárt épít. Mindezeket tehát a bérlő, illetve haszonbérlő a bérlet megszűntével elvihpti. Ellenben, ha a bérlő pl. rakodó helynek bérelt valamely üres telken utóbb lakóházat épít, azt a bérlet megszűntével nem viheti el, mert annak tulajdonát a telek tulajdonosa szerezte meg, a mennyiben a lakóház építése nem esett a kérdéses bérlettel járó használás körébe s így ezt az épületet nem lehet szerelvény-nek minősíteni. Bizonyos, hogy a J.-ban (B. Sz.-ben) foglalt szabályozás mellett is nehézséggel állunk szemben annak eldöntésénél, hogy egyes esetekben mit vihet el a bérlő, haszonkölcsönvevő, haszonélvező és záloghitelező. A nehézséget pedig a ((szerelvénye kifejezés okozza, a melyről a Tervezet első szövegének vonatkozó indokolása maga is elismeri, hogy értelme nem eléggé kétségtelen. A törvénykönyvek rejtelmeket ne foglaljanak magukban és ne használjanak, pláne tudatosan, olyan kifejezéseket, a melyeknek értelme kétséges, ha pedig ilyen kifejezés használata valamely okból elkerülhetetlen, abban az esetben magyarázó rendelkezést kell a törvénykönyvbe felvenni arra nézve, hogy a kérdéses kifejezésnek a törvénykönyv szempontjából milyen érlelem tulajdonítandó. Az alkotandó törvénykönyvben, a ^szerelvény)) kifejezésre nézve magyarázó rendelkezés felvételét annál inkább szükségesnek tartom, mert a ((szerelvény)) alatt ennek a szónak a mindennapi éleiben elfogadott értelméhez képest pl. épületet nem szoktunk érteni, a haszonbérlő az általa emelt istállót, magtárt sohasem fogja ((szerelvényének nevezni, holott a J. (B. Sz.) szerint, a mint azt előadtuk, dszcrelvény)) lehet épület is. Végül még felemlítem, hogy a J. (és B. Sz.) 889. §-ának czímirata az ccElviiel joga)), hololt ebben a §-ban arról van szó, hogy a ki az elvitel jogát gyakorolja, a dolgot saját költségén az előbbi állapotba köteles helyezni; továbbá arról, hogy a másik fél, ha a dolog birtokát már megszerezte, köteles a szerelvény elvileiét megengedni s hogy az engedélyt megtagadhatja addig, a míg az elvitellel járó kárra nézve biztosítékot nem kap. Nyilvánvaló, hogy e §-ban nem az elvilel joga nyer szabályozást, mert nem azt tartalmazza, hogy ki és mit vihet el, e felől a már ismertelett egyéb §-ok rendelkeznek. A czím és tartalom tehát nem fedi egymást. le Fevre Dezső a kir. közigazgatási bíróság ilélőbirája. A Pp. első éve. Immár közmeggyőződéssé vált, hogy az önmagában és kihalásaiban egyaránt kárhozatos világháború adta a legjobb alkalmat a perjogi reform élelbclépleléséhez. A moratóriumi rendeletekkel kapcsolatos keresetindítási tilalom és a perek nagy részének a felek és ügyvédeik hadbavonulása okából történi felfüggesztése a bíróságok — még pedig leginkább az elsŐbiróságok — munkáját jelenlékenyen apasztotta; és ez tette lehetővé a zökkenés nélküli átmenetet az új eljárásra. Bebizonyult, hogy a szóbeli törvényszéki perek tartama hasonlíthatatlanul rövidebb, mint a régi rendes pereké; a mi pedig a szóbeliség- és közvetlenségnek az anyagi igazság alaposabb szolgáltatására való befolyását illeti, arra — jogászok előtt — kár szót vesztegelni. Értékes tapasztalatokat szereztünk a lefolyt esztendőben, a melyek útmutatásul szolgálnak arra nézve, hogy a normális állapotok helyreállása ulán a forgalom nagymérvű emelkedésével súlyosbodó feladatoknak miképen tegyünk elegei. Az egyik — bár csak szórványos — tapasztalat az, hogy a felek az előkészíted kötelességet nem. kellő módon teljesítik. Vagy egyáltalában nem adnak be előkészítő iratokat, vagy pedig periratokat szerkesztenek. Ezek ugyan csak kivételes jelenségek; de ha e visszaéléseket a legnagyobb szigorral csírájukban el nem fojtjuk, az új eljárás csődöt fog mondani. Ne riadjunk vissza a pillanatnyi