Bírák és Ügyészek Lapja, 1915 (6. évfolyam, 43-51. szám)

1915 / 51. szám

393 A háború idejére, kivételes intézkedésekről gondoskodó 1912 : XLIII. t.-cz., az anyagi büntetőtörvénykönyvet és a bűnvádi eljárást érintő rendelkezésein kívül, mélyen belenyúl, a törvényhatóság és község önkormányzatába. Az élükre rendelt kormánybiztosokat, félelmetesen abszolút jóitokkal ruházza fel. Elmozdíthat az helyéről bárkit: Megsemmisíihel közgyűlési határozatokat, melyeket a hadviselés érdekeire sérelmesnek tart. S az ilyen határozat ellen, sem a kormányhoz felírást, sem panaszt a közigazgatási bírósághoz meg nem enged. Korlátozza a magántulajdont, a szabad kereskedelmet, az egyesülési és gyülekezési jogot. Majd elkobozza azt. Behozza a postai és sajtó czenzurát. Rzerekre menő gyanús embert megfosztanak egyéni szabadságától, s olyan helyre internálják, a hol nem árthatnak. Még csak fel se szisszen senki, meri ilyen a háború ! Megindul útjára a gyorsított bűnvádi eljárás, első formájában 12,00-2 1914. I. M. E. szám alatt a mozgósításkor. Ellenségesen fogadják. A sajtóban, az utczán, a tárgyalóteremben. Szabadságjogok pusztulását hirdetik. Nem tudom igazán, hogy miért ? Elvekért, melyei nem ad lel ? Szabadságjogokért, miket el nem koboz, esak megszorít? Azt is egy időre, míg a háború tart. De a mint megindul a háborús bűnper, elül lassan a morajlás. Csak a tárgyalóteremben folyik a küzdelem. A megriadt védelem s az erőben megnöti vád közön. Ellanyhul azonban idővel az is. A mint kiviláglik, hogy az ész halalmi körének, az elsőfokú bíróság fölébe helyezéséről táplált nézet, csak egy gonosz álom. S a biró előli csak az a czél lebeg, hogy ítélete legyen igazságos és okos. Az egész vonalon, az 1896 : XXXUI. t.-cz. (Bp.) szabad szelleme leng. Mindenki tudja, hogy a gyorsított eljárás, 2. §-a szerint csak eltérés attól. \lú> a háború tart. Ez a vezérlő jíondolal világít nekünk itt-ott, az útvesztő homályban. Mindjárt a 0. §-náf. A hatáskörnél és illetékességnél. A melyik, a táblák székhelyén működő törvényszékek kivételes hatásköréről, elfelejteti intézkedni. A bíróság a Bp. főszabályához lartofta magái. S a kivételes hatáskört fennállónak tekintette. Kivéve, a nyomtatvány útján elkövetett bűncselekményeket. Mert a gybp. 21. $-a, hatályosságának területén, minden törvényszéknek sajlóbirósáiu hatáskört adott. A legtöbb vitára — úgy hallom — mégis a gybp. 18. ^-ának 2. bekezdése adott okot. S ennek meglélelőleg, a gyakorlat is kapkodó volt. Hogy vájjon kell-e a bíróságnak határozni a szabadlábra helyezés tárgyában vagy sem ? Foganatosítandó-e a szabadlábra helyezés, ha az ügyész csak az ítélet ellen fellebbezett, de a szabadlábra helyezési rendelő végzés ellen nem éli felfolyarftódással ? Viszont ha az ügyész, az Ítéletben megnyugodott, a szabadlábra helyezést elrendelő végzés ellen bejelenteti felfolyamodásnak van e halasztó hatálya ? A Bp. 330. S-ának 3. bekezdésében foglalt ama főszabály pedig, hogy: «a perorvoslalra vonatkozó nyilatkozatok előterjesztése után a törvényszék, a vádlottnak további fbgvatartása, illetőleg fogságba, vagy szabadlábra helyezése tárgyában határoz)), világossá leszi a kérdést. Ettől eltérően ugyanis, a gybp. 18. §-ának 2. bekezdése azt rendeli, hogy «a kir. ügyészség állal bejelentél! perorvoslatnak, a fogva levő vádlóit szabadlábra helyezésért; néz\e halasztó hatálya van». A mi azt jelenti, hogy az esetben hiába való dolog a vádion szabadlábra helyezéséi elrendelni, meri a inig a másodbiróság Ítéletet nem hoz, úgy sem foganatosítható az. Tehát nem is kell határozni. Ez évi június hó 17-én megjelent — 9580/1915. I. M. E. szám alatt — a második forma. Ez a (i. § homályosságát oszlatta el. A 18. §-ra világosságot, a nov. 6-án életbelépett 18,700 1915. I. M. E. számú rendelet vetett. De még ezektől sem szállt fel az a köd, mely megülte a gybp. 8. §-ának 2. bekezdését. Azt, hogy: «a védő a vádirat benyújtásiig a terhelttel, csak halósági személy ellenőrzése mellett érinlkezhetikv. Különösen az 1915: XIX. t.-cz. életbelépése után. A mikor, az ebben konstruált új fajta háborús bűncselekmények nyomozása közben az ügyészség, iiyakorlatomban egyetlen egyszer képviselt reIrogrrtd irányt. Eltiltván vádlottal attól, hogy védőjének infonnácziót adhasson. S az érintkezést, téves szómagyarázattal csak arra szorította, hogy a vádion a védőnek meghatalmazást, s a jogorvoslatra utasítási adjon. Egyik haj szülvén a másikat, a birói gyakorlatnak — döntésre kerülvén a kérdés — először azt is lisztázni kellett, hogy az ügyésznek intézkedése ellen van-e panasznak vagy előterjesztésnek helye ? A mi bíróságunk azi igenlőleg oldotta meg. Megint csak összehasonlítás utján. Kereste a főszabályt. Ezl a Bp. 08. és 113. §-ában találta meg. A 98. i;. szerint ugyanis a nyomozás folyamán, «a rendőri halóság intézkedése ellen., a bíróságnál lehelő előterjesztés*. A 113. §. pediií azt mondja, hogj «a vádló, a terhelt és a magánfél, a vizsgálóbíró minden intézkedése, vag) mulasztása ellen a vádtanácsnál szóval vagy írásban panaszt emelhetnek)). Azután az eltérést. A gybp. 0. 5;-ának abban a rendelkezésében, hogy: «a nyomozásban a kir. ügyészséget ugyanazok a jogok illetik meg, mini a Bp. szerint a vizsgálóbírót a vizsgálat folyamán». s a 12. §-ban, a mely azt mondja, hogy : «a nyomozó hatóságnak intézkedései ellen . . előterjesztésnek van helye». S mivel a vizsgálóbíró jogaiba az ügyészség üli. ,s a 0. § szerint «a nyomozást a kir. ügyészség maga is teljesítheti)), tehát nyomozó hatóság, a Bp. 98. és 113. §-át rá is alkalmazta. De nem a vádtanács, hanem a gybp. 12. s-ának első bekezdése alapján, az eljáró hiróság. A terhelt és védőjének érintkezését, a megbeszélésig tágította. Az igazságügyminiszter azóla, a f. évi szeptember hó 22. napján 48,455. I. M. szám alall kell rendeletében, szintén e mellett foglal) állási mondván : certem felelne meg a (örvény czélzatának az oly magyarázat, bogj a felügyelet a védekezésnek megszorítása és az eljárásra vonatkozó minden kérdés megbeszélésének kizárása végett szükséges)). Sok fejtörési okozóit még a gybp. I I. §-a. Különösen a 9550 101'). I. M. E. számú sorrendben második — rendelet előli. A melyik az egyéni szabadságot legsúlyosabban érinti. A 12,002 191'/. 1. M. E. számú első rertdelel 11. §-a szűkszavú és éppen ezért homályos volt. Nem intézkedett arról, hogy ki határoz az előzetes letartóztatás meghosszabbítása felől. A bíróság megint csak a Bp. 150. §-ában foglalt ama főszabályban talált a helyes útra, a mely a vádtanácsra ruházza ezt a jogol. Eltérés nem létében azért a gybp. 12. §-a alapján a vádtanács helyett maga a bíróság határozott. S ez az ügyészség által is elfogadott birói gyakorlat közmegnyugvással találkozol!. A 9530 101.'). I. M. E. számú második gybp. rendelet ettől eltérőleg azonban akképpen intézkedett, hogy «az előzetes letartóztatás meghosszabbítása tárgyában a kir. ügyészség határoz*. Nem szerencsés megoldás. Az ügyészre terhesebb. S azt hiszen nem is szívesen fogadták. Az érdekeltek meg zúgolódtak érte. A budapesti ügyvédi kamara, már említett jelentésében ezt, fel is panaszolja. Azt a kérdési azonban, hogy az ügyészre ruházott ez a jog abszolul-e. vagy van-e abba beleszólása a bíróságnak, a rendelet is nyitva hagyja? A meghosszabbítás az ügyészségnek, tehát nyomozó hatóságnak intézkedése lévén, az nézetem szerint a gybp. 12. §-a alapján előterjesztéssel megtámadható. A birói gyakorlatnak nem volt módjában nálunk megnyilatkozni, mert a felek egyszer sem kívántak e tekintetben döntési.