Bírák és Ügyészek Lapja, 1915 (6. évfolyam, 43-51. szám)

1915 / 50. szám

385 lat is honorálja, az akaratlanul is kitűnik a javaslal 1561. §-ból mikor a férjet a feleség hagyatékából megillető eltartás követelését attól is függővé teszi, hogy a férj a feleségével szemben nem méltatlan-e (érdemetlen) az öröklésre. A mai jog tipikus szabálya ugyanis, hogy az özvegyi jog érdemetlenség esetén megszűnik, vagyis hogy érdemetlenség fennforgásakor az özvegy nő özvegyi jogától teljesen megfosztható. Az özvegyi haszonélvezet ezen ismertetett jogi természete mellett jogosan merülhet fel az az eszme, valljon nem volna-e megfelelőbb az özvegyi haszonélvezet szabályait a javaslat családjogi részébe (házassági vagyonjog) átültetni természetesen megfelelő utalással arra, hogy mely esetben volna helye haszonélvezet megvonásnak. S itt kellene akkor azt is eldönteni, hogy a megvonás esetei azonosak legyenek-e a kitagadás eseteivel. Nyilt kérdés és e tekintetben a javaslat 1555. §-hoz főzött indokolás sem nyújt kétségtelen támpontot, hogy a javaslat el óhajtja-e törölni a mai jognak azt a szabályát, mely szerint az özvegyi jog bizonyos esetekben nemcsak korlátozható, de teljes egészében el is vonható. A mai jogban nincsen kétség abban a tekintetben, hogy az érdemetlen nőtől a férj végrendeletében az özvegyi jogot megvonhatja. Azt, hogy érdemetlenség alatt oly cselekményeket kell érteni, a mi az örökségből való kizárást eredményezi, mondani sem kell. Az özvegyi jog megvonásának kérelmezése továbbá utólagos érdemetlenség esetén megilleti nemcsak az örökhagyó lemenőit, hanem bármely érdekelt örököst, a kinek az özvegyi haszonélvezet sérelmére szolgál és itt nem áll az ideiglenes törvénykezési szabályok azon intézkedése, a mely az özvegyi jog korlátozását csakis a lemenő örökösökre szorítja. A javaslat rendelkezéséből illetve jobban mondva hallgatásából arra kell következtetni, hogy az özvegyi jog megvonásának fogalmát ki akarta küszöbölni. Be kell vallani, hogy ezt a tervet kissé radikálisnak mondhatjuk. Különösen ha a közszerzemény elvesztésének kérdésénél elfoglalt állásponttal állítjuk szembe azt. Semmi esetre nincs összefüggésben azzal a szellemmel, a mely ily kérdésekben a túlzások elkerülése mellett kívánatos. A leszármazók nélküli házaséletben teljesen szabad utat enged a legvadabb erkölcstelenségnek vagy érdemetlenségi esetek gyakorlásának; ámde leszármazók létében sem egészen mindegy a család erkölcsi integritásának védelme szempontjából, váljon az özvegyi jog megszorítását az anyagiakban való szűkölködés, avagy az özvegy erkölcstelensége vagy egyéb érdemetlen magatartása (Hármaskönyv I. R. 52. czím 1—5. §§-ok exheredatio esetei) eredményezi-e. Ezeket a szempontokat most, a mikor az immateriális javak védelmének fontossága fokozatosan növekszik — teljesen figyelmen kívül hagyni — talán nem egészen kívánatos. Annál csodálatosabb a javaslat ezen intentiója, mert az özvegyi jog megvonásának eltörlése, mondjuk inkább az özvegyi jog megvonása iránti jogosultságnak a jogból való kiküszöbölése helyeit sokkal közelebb fekvő lett volna, annak a kérdésnek lisztázása, váljon helyes-e a mai joggyakorlatnak az az iránya, a mely az özvegyi jog megvonása kérdésében csak anyagjogi korlátokat ismer, ellenben a jog gyakorlását kizárólag a vagyoni érdekeltség (örökösi minőség) kimutatásához köti. Hisz ez a korlátlalanság már odavezet, hogy olyan hangokat is hallunk, hogy az özvegyi haszonélvezet folytán neki juttatott hagyományhoz nem jutó hagyományos abban az esetben is, ha a hagyományos nem leszármazó, követelheti az özvegyi jog megszüntetését, ha igazolja, hogy annak feltételei fennforognak. Ha ez a felfogás érvényesül, úgy az eddigi jog egy ősrégi szabálya dül össze, hisz mostanáig nem volt vitás, hogy a hagyományos nem örökös — ha egyébként nem törvényes örökös — hanem hitelező, a hagyaték hitelezője. A hagyaték hitelezője pedig az örökhagyóval szemben fennálló követelését, esetleg az özvegyi haszonélvezet megszüntetésének lehetősége mellett, vagyis az özvegyi haszonélvezetre való teljes tekintet nélkül — érvényesíthette ugyan — ámde ez a jogérvényesítés sohasem esett az özvegyi jog azon megvonása illetve korlátozása alá, a melyet az érdemetlenség fennforgása, vagy az anyagiakban való szűkölködés vont maga után. Az természetes, hogy az esetben, ha a hagyományos egyszers- ; mind leszármazó örökös, akkor — de ez esetben is csak ezen a czímen — és nem hagyományának késben éleiének kizárólagos czéljától vezetve, joga van úgy korlátozást, mint megvonást kö\elelni az anyagjogi feltételek fennforgása esetén. A nem leszármazó hagyományos özvegyi jog megvonási jogának megállapítása eddig birói gyakorlat jellegével nem bír és ezért állandó gyakorlat gyanánt azt szegezhetjük le, hogy az özvegyi jog megvonása minden örököst egyaránt megillet. Kérdés egyrészt van-e jogi és erkölcsi alapja a jogosultság ily tág értelmezésének, másrészt nem volna-e helyes ezen anyagi érdekeltségen felül — ezen érdekeltség megfelelő korlátozása mellett esetleg a rokon örökösökre bezárólag — a családi becsületnek és családi név tisztaságának megóvása illetve fenntartása czéljából a család nevét viselő oly rokonoknak is, a kik nem örökösök, oly jogot biztosítani, a mely nem eredményezné esetleg az érdemetlen özvegy anyagi károsodását, de a családnak és a névnek immateriális védelmet nyújtana. Mindez persze tárgytalan, ha az özvegyi jog megvonása jogrendszerünkből ki lesz küszöbölve. A mai helyes joggal azonos a javaslat 1556. §-ának ama rendelkezése, hogy az özvegyi jog megszorítására csak az örökhagyó ivadéka jogosult. Kimondja ez a szakasz joggyakorlatunk által szentesített azt az elvet is, hogy a megszorítás joga özvegyi köteles részének erejéig a megszorításra jogosult ivadék özvegyét is megilleti. Egyébként a mai helyzetlel egyezően a megszorítás kérése anyagjogi feltételekhez kötve nincsen és így különösen nem szükséges annak kimutatása, hogy a megszorítás a lemenő megélhetésének biztosítására szükséges. Jogkérdést tehát ily esetekben nem igen kellett eldönteni, hanem inkább arra szorítkozott ítélkezési gyakorlatunk, hogy azokat a körülményeket hozza tisztába, a melyek a megszorított özvegyi tartás (1557. §. és nem haszonélvezet!) mértékének megállapításánál szem előtt tartandók. Természetes, hogy az özvegy társadalmi állása, a hagyaték mennyisége, az érdekeltek viszonyai, a helyi szokások, továbbá az, hogy az özvegy mit kapott közszerzemény czímén, vagy más ingyenes alapon, lesznek a tartás mértékének meghatározásánál az irányadó szempontok. Igen vitás kérdés az, váljon az özvegy külön vagyona figyelembe vehető-e vagy nem. Hiszem, hogy ezt nemlegesen kell megoldani. Ha ugyanis abból a szerintem helyes léteiből indulunk ki, hogy az özvegyi haszonélvezel tulajdonképpen a nőtarlás folytatása és figyelembe vesszük, hogy még a férjétől jogos okból különélő nő is jogosult nőtartást követelni abban az esetben is, ha saját vagyonából meg is tudna egyébként élni, hogy tehát a női különvagyon jövedelme a nőtarlás mértékének megállapításánál sem vehető figyelembe, akkor nem lehet helyes az a döntés, a melynél a nő sajál vagyonábóli megélhetésre szoríltatik, de semmi esetre sem fogadható el az a nézet, hogy akkor, ha a nő saját vagyonából meg tud élni, özvegyi haszonélvezetet nem igényelhet és így a lemenők fellépése az özvegyi jog megvonását eredményezheti. Ez a nézet már csak azért sem lehet helytálló, mert mint kifejtettük, az özvegyi jog megvonása mintegy elitélése az özvegy nőnek; (érdemetlenségi ok fennforgásának megállapítása) ez az özvegy nő jó vagyoni helyzetével nem volna megokolható, más indok pedig in concreto nem lenne. Különösen fontos ez a kérdés akkor, ha özvegyi jogok konkurrálásáról illetve két özvegyi jog egyszerre való kielégítéséről van szó. Ilyen eset pl. ha az apa özvegye (az anya) és a fiú özvegye; illetve ha az örökhagyó jogosan elvált első és egvültélő második felesége állnak egymással szemben. Természetesen fel kell tenni azt is, hogy a két özvegy lakás és illő tartás igénye kielégítésére az örökhagyó vagyona nem elégséges. A jogosultság sorrendjében talán elfogadhatjuk azt a kétségtelen tényt, hogy az anya özvegyi joga és az első feleség igénye megelőzi a fiú feleségének és a második feleség igénvél. Az is bizonyos, hogy az elsősorban kedvezményezettek tartása mértékének megállapításánál latba kell, hogy essék az, hogy van még jogos igénylő. Ámde, ha a vagyonból csak egy özvegyre eső lakás és illő tartás fedezhető, juttatható-e az egész a-/ elsősorban jogosultnak, a mikor a másik jogosultnak nem lesz megélhetése, vagy meg-