Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 3-4. szám - 1923 : XXXIX. t.-c.

SZEMLE össze a jóhiszeműség és méltányosság, valamint a forgalmi szokás kívánalmaival, értve különösen a BGB. 242. §-ának az egész jogélet fölött uralkodó szabályát. Ezen ellentétben az utóbbit illeti az elsőbbség és a valutaszabályoknak háttérbe kell lépniök, mert kibocsátásukkor ilyfoku valutaromlás lehetőségével nem számoltak, s igy tehát merev alkalmazásuk tehát erre az esetre nem volt célba véve. Hivatkozik az ítélet azokra a későbbi jogszabályokra, amelyek egyes vonatkozásokban szakítottak a Mark-Mark elvével és tüzetesen utal a német judikaturának a valorizációt elismerő elvi határozataira. így különösen a haszonbérleti fundus instructus értékelésére (Entscheidungen RGZ. 104. k. 394. ü ; az eltartási és kikötményi (Altenteil) járadékok felemelésére (V. 427/23.. V. 865 22.) ; hosszú lejáratú ingatlanvételnél a pénzromlás miatt beálló gazdasági lehetetlenülésre (Wegfall der Gescháftsgrundlage, RGZ. 106. k. 7. 1.1 : költekezések megtérítése esetén a beruházott összeg átértékelésére (VII. 156/22.). „Igaz ugyan — folytatja a RG — hogy az iá. határozatok kölcsönös szerződésből eredő követeléseket tárgyaznak .. . Ámde az e határozatokban elismert átértékelési lehetőséget jelzálogos kölcsönkövetelésekre is aggodalom nélkül ki lehet terjeszteni. A kölcsönnél is, lényeg-' szerint fennáll a szolgáltatás és viszontszolgáltatás egyenértékűségének feltételezése ; annál is az átlag a hitelező javára fenntartandó. Ez kiviláglik .» BGB. 607. §. szabályából, mejyszerint a kölcsönvevő köteles a kölcsönadónak a kapottat hasonló nemű, minőségű és mennyiségű dolgokban visszaszolgáltatni. Kölcsöntartozásoknál is tehát az adós kötelezettsége (és rendszerint í felek szerződési akarata is) nemcsak azonos mennyiségű, hanem azonos minőségű (gleicher Güte) pénznek visszafizetésére irányul. Ha a felek a visszafizetendő összeget országuk pénznemében fejezik ki, ezt abban bízva teszik, hogy ez a pénznem bizonyos normális ingadozások határai közt biztos és állandó értékmérőt jelent. Igaz, hogy azt az elvet, hogy a kölcsönvevőnek azonos minőségű dolgot kell visszaszolgáltatni, a valutaszabályok bizonyos mértékig áttörik. Mert a törvényhozó azzal, hogy a tves fizetési eszközöket kényszerfolyammal látja el, azt az akaratát fejezi ki, hogy — legalább normális gazdasági viszonyok közt — a velük való fizetést a BGB. 607. §-ában megkívánt „minőségűnek" kell tekinteni. Ennyiben áll az, hogy hitelnyújtásnál a pénz értékcsökkenés veszélyét a hitelezőnek kell viselnie. De ennek az alapelvnek az előadott megfontolások miatt háttérbe kell lépnie, ha a tves fizetési eszközöknek rendkívül nagymértékű, a valutaszabályok kibocsátásakor előre nem látható elértéktelenedése oly eredményekre vezetne, amelyeket a BGB. 242. §-ával többé n%n lehetne összeegyeztetni. Hogy a pénzromlás mely fokán fog a követelés felértékelésének szükségessége a törvénynek megfelelőként mutatkozni, azt az egyes esetben a méltányosság és jóhiszeműség zsinórmértékével kell mérni. — Egyébiránt a felértékelés lehetőségéhez lényegileg hasonló módon elvezet a szerződéspótló értelmezés is, ha ugyanis a bíróság azt vizsgálja, mit kötöttek volna ki a felek az egész szerződési célnak megfelelően, ha a rendkívüli méretű pénzromlás lehetőségét előrelátták, azt szabályozták és c körben a jóhiszeműség és méltányosság parancsát követték volna (BGB. 157. §.), s ha vizsgáljuk, hogy e szerződési akarat szerint a hitelezőnek csak a megrögzített összeg járna-e, tekintet nélkül a tves fizetési eszköz mindenkori gazdasági értékére, vagy hogy az volt-e a célzat, hogy rendkívüli elértéktelenedés esetében a hitelező követelése a pénzösszeg számszerű meg határozása ellenére megfelelő mértékben bővüljön. Ily tartalmú kikötés lehetőségét már RGZ. 100 k. 79., 81. 1. elismerte. A valntaszabályok nem gátolják, hogy a kényszerfolyamot a felek szerződéssel kizárják, és hogy ily kizárás hallgatólag is történhetik." Mint látható, a RG. ítélete a valorizáció egész problémáját egységes szempontokból bírálja felül és az átértékelés egész joganyagát egybefoglalja. Az ítélet — óvatos fogalmazása ellenére is — szakkörökben nagy nyugtalanságot keltett : az esetenkénti elbírálással járó bizonytalanság helyett egységes törvényhozási szabályozást kívánnak (D. Juristen-Z. 1924. 50. I). Ámde hisz a törvény maga is, ha számol a gazdasági viszonyokkal, csak keretszerü megoldásokat nyújthat. (sz. k.) 61