Békejog és békegazdaság, 1923-1924 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 5-7. szám

DK. BÁTOR VIKTOR fentemiitett országgal szemben külön-külön számoltatnak el, szintén lényeges különbséget jelent, hanem épenugy valószínű, hogy ily átruhá­zások történtek az okkupált területen maradt román és semleges állam polgárok javára is. Az összeomlás után megjelent egy román királyi rendelet, amely elrendelte mindazoknak az értékpapíroknak, követeléseknek és ingat­lanoknak bejelentését, amelyek ellenséges állampolgárokat illettek. E bejelentési kötelezettséget statuáló rendelet soha rendszeres végre­hajtást nem nyert. A román liquidációs jog további lépését jelenti a bukaresti Árgus 1920 szeptember 12-iki számában megjelent román külügyminiszteri, az igazságügyminiszterhez intézett átirat, amelyben a külügyminiszter hangsúlyozza, hogy semmi ok sincs arra a feltéte­lezésre, hogy a román kormány a békeszerződésben megengedett liquidációs jogáról lemond. Mindezek a rendelkezések nem ismétlik meg az 1916. rendelet lefoglaló intézkedéseit, senkinek, az ellenséges állampolgároknak sem, vonják el rendelkezési jogát tulajdonuk felett. Mégis e rendeletek oly jogbizonytalanságot teremtettek, amelynek során igen sokan, román magánosok és jogi személyek egyaránt, nem voltak tisztában azzal, hogy ellenséges állampolgárok tulajdonát képező és őrizetükben levő vagyontárgyak felett ezeket a rendelkezési jog megilleti-e vagy nem. E jogbizonytalanság a minisztériumok megkérdezését vonta maga után és ezen respondeáló gyakorlatban minden tételes jogalap nélkül kifejlő­dött az a jogelv, hogy a kormány sequester alá helyezte azokat a válla­latokat, amelyeiben az ellenséges állampolgárok érdeke nyilvánvalóan túlnyomó volt E vállalatok megkapták azután a sequester alóli felol­dást, ha igazolták, hogy részvényeik többsége nem képezi ellenséges állampolgárok tulajdonát. De ily részvénytársaságoknál is módjában állott a nem ellenséges részvényesnek részvényeit lepecsételtetni, ha 1916. év előtti tulajdonjogát igazolta. Oly részvénytársaságoknál, amelyeknél az ellenséges részesedés nyilván nem volt túlnyomó, e részvényekre vonatkozólag semmiféle lepecsételési kényszert a román kormány nem statuált, hanem a bankokhoz intézett köriratában köte­lezte a bankokat, hogy a náluk letétben fekvő és ellenséges állam­polgárok tulajdonát képező részvényeket zárolják. Ha tehát ily válla­latok részvényei oly módon képezték valamely ellenséges állampolgár tulajdonát, hogy az nem volt bankletétben, semmilyen rendelkezés nem tiltotta és semmilyen gyakorlat nem akadályozta a tulajdonost, hogy azt elidegenítse, vagy elidegenítés nélkül részvényesi jogait- szabadon gyakorolja. Anélkül, hogy a román speciális viszonyokra külön tekintettel lennénk, kétségtelen, hogy a sequester alá helyezett társaságok rész­vényeinek lepecsételése sok oly esetben is megtörtént, amikor a részvény a háború kitörésekor még ellenséges állampolgár tulajdonát képezte, ha tulajdonosa a háború kitörése óta átruházta román vagy szövetséges állampolgárra. Nehéz is lett volna a lepecsételés elöl ily esetekben elzárkózni, mert hiszen, mint fentebb emiitettük, az okkupáció alatt, de azután is, semminemű jogszabály az elidegenítést nem tiltotta. Meg­könnyítette a lepecsételést az is, hogy nem voltak határozott tételes jog­szabályok, amelyek a lepecsételés előfeltételeit és szükségességét általá­ban szabályozták volna, továbbá az is, hogy a legkülönbözőbb ható­ságok, külföldi államokban levő román meghatalmazottak, diplomáciai képviseletek, román helyi hatóságok is jogosultak voltak a lepecsétdésre. 68

Next

/
Thumbnails
Contents