Békejog és békegazdaság, 1922-1923 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 1. szám

DK. SZLADITS KÁROLY b) Fizetőképtelenség. A 231. cikk függ. 4. §. szerint az adós államának kormánya nem felelős a tartozásért, ha az adós már a hadüzenet idejében „csődben volt, fizetésképtelen lett vagy fizetéseinek Beszüntetését bejelentette". Az angol-német Vdb. (Seligman c/a Liebermann, Recueil I. 730. és Friedensrecht I. 193. 1.) a fizetésképtelenséget formailag, megszükitően értelmezi. Nevezetesen nem elég az u. n. anyagi csőd állapota, Jianem minden esetben a fizetésképtelenségnek formai hiteles tanusitása kívántatik meg. ,,Bankruptey" — csődnyilás : „failure" a francia jog értelmében (déconfiture) a nemkereskedővel szemben legalább is a sikertelenül vezetett végrehajtásról felvett jegyzőkönyvet feltételez ; mig a „formai indication of insolvency" (mely az id. 4. §. szerint az angol jog értelmében veendő) azt a helyzetet jelenti, amelyben az adós a csőd elkerülése végett kéri a bíróságtól készpénzvagyonának liquidálását hitelezői kielégítésére (the debtor can claim the protection of the Court in order to ensure the generál liquidation of his assets for the payment of his creditors). Nézetem szerint nálunk ennek analogonja a csődön kívüli kényszeregyezség kérésében található fel. Helyesen utal rá a Friedensrecht jegyzete (id. h. 195. 1.), hogy a „formai indication of insolvency" a Bankruptcy Act (1883) 4. a) és h) pontjaiban foglalt tényállásokat öleli fel, s hogy ez utóbbi azt az esetet is födi, amelyben az adós hitelezőinek bejelentette fizetései megszüntetését. c) Fclmondásos kölcsönök. A német Ausgleichsamt megkísérelte, hogy a háború alatt fel nem mondott kölcsönöket kirekessze a clearingből. Német jog szerint, ha fizetési idő nincs kikötve, 300 M-n felüli kölcsönt 3 hónapra fel kell mondani (BGB. 609. §.) ; ez a felmondás a hitelező részéről nem történvén meg, a kölcsön csak a ratifikálás után válhatik esedékessé és így nem esik bele a clearingbe. Német részről arra is hivatkoztak, hogy a kölcsönszerződés a Bsz. 238. függ. 2. §. a) szerint a hatálytalanság alól ki van véve, mert a kölcsön is „ingó javak átruházása". Az angol-német Vdb. (Kitzinger c/a Dann, Recueil I. 847., Friedensrecht I. 197. 1.) ezt a védekezést elvetette. Csakugyan alig lehet elképzelni, hogy angol vagy francia jogi felfogás szerint a kölcsön ingó dolog tulajdonának átruházására irányuló szerződésnek minősüljön. A Vdb. további okoskodása azonban sokkal kritikusabb. A kölcsönszerződés a háború folytán hatálytalanná válván, hatálytalanokká váltak a lejáratra vonatkozó törvényes vagy szerződéses kikötések is. A szerződés alapján felvett pénz eszerint alaptalan gazdagodás cimén jár vissza (conditio ob causam finitam vagy sine causa ; persze a Vdb. nem minősit ily szabatosan) ; ez a tartozás pedig azonnal lejárván, a háború alatt vált exigible-lé. Ugy gondolom, ez mégis kissé messze megy. A pénzköveteléseket (dettes) — a Bsz. 231. cikkből és a 234. cikk a) pontjából kitetszöleg — eredeti lejáratukban akarta fentartani. Különben mit jelentene a 231. cikkben a ratifikálás előtt vagy után lejárt tartozások megkülönböztetése ? Ez az álláspont végletes következményekre vezetne, melyeket itt részletezni felesleges. Az esedékességhez szükséges felmondás mellőzésének sokkal plauzibilisebb indokolása foglaltatik a clearing-hivatalok strassburgi értekezletének abban a megállapodásában, mely szerint „az entente-hitelezőnek (créancier allié) nem lehet ellenvetni oly alakiság hiányát, amely valamely követelés érvényesithetővé válásához szükséges, ha ezt az alakiságot a háború alatt nem lehetett teljesíteni". (Békejog I. mell. 9. füz. 82. 1.) 10