Békejog és békegazdaság, 1922-1923 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1923 / 1. szám
DR. MAGYARY GÉZA merülnek fel viták és az államok nem akarják azokat fegyverrel eldönteni, kell, hogy erre a célra külön bíróságot szervezzenek, miután egyik tél sem hajlandó magát a másik fél igazságszolgáltatásának alárendelni. E bíráskodás szervezése körül már hoszabb idő óta folynak igen élénk eszmemozgalmak, amelyek egyelőre abban a szabályozásban jutottak nyugvóponthoz, amely a Nemzetek Szövetségéről szóló okmá iy 12—17 cikkeiben foglaltatik. Ha magánegyén kerül ellentétbe idegen állammal, nincs helye bíráskodásnak, kivéve az illető állam saját bíróságai előtt, mert idegen állam a magánfél bírósága előtt, némi kivételektől eltekintve, nem lehet alperes, odáig pedig a nemzetközi jog még nem jutott el, hogy erre a célra külön nemzetközi bíróságot szervezzen. Ez kétségkívül a magánfélre nézve igen visszás helyzet, melyet az államok eddig ugy törekedtek enyhíteni, hogy polgáruknak egy idegen állam elleni követelését magukévá tették s azt ugy mint saját követelésüket érvényesítették az idegen állam ellen. Ezen a felfogáson alapszik az itt most bővebben nem tárgyalható Porter egyezmény is. Ezen az állásponton a Nemzetek Szövetségéről szóló okmány sem változtat. A jövő feladata magánfelek és idegen államok közti viták elintézésére külön nemzetközi bíráskodást és megfelelő nemzetközi bíróságot szervezni, mint azt az irodalomban már hosszabb idő óta sürgetik. A magyar békeszerződés azonban ezt a bíráskodást több vonatkozásban mégis megvalósítja. Az egyik a mi szempontunkból igen jelentős. A békeszerződés 250. cikke, mely jóformán a mi egyedüli vívmányunknak tekinthető, kimondja, hogy magyar állampolgároknak az ezen cikkben közelebbről meghatározott sérelmei miatt a hóditó államok ellen esetleg támasztott felszólalásai fölött a vegyes döntőbíróság határoz. A másik eset a békeszerződés 232. cikkének e) pontjában nyert szabályozás, mely szerint a győztes államok polgárainak kártérítési igényei fölött, amelyek őket a magyar állam által tett kivételes intézkedésekből ért károkból kifolyólag megilletik, a vegyes döntőbíróság itél. Ha pedig különböző államokhoz tartozó magánfelek kerülnek egymással ellentétbe, elvileg szintén nincs helye nemzetközi bíráskodásnak. Ekkor elvileg az egyik vagy másik fél nemzeti bíróságának, más szavakkal, egyiknek azon államok bíróságai közül, mely államokhoz a magánfelek tartoznak, kell a vitát eldöntenie. A békeszerződések ezen elv alól is tesznek kivételeket, amennyiben több igen jelentős esetben az ilyen viták elbírálására a vegyes döntőbíróságokat jelölik ki. Ezek egyike a X. Rész III. címében szabályozott tartozások körül felmerült viták. Itt azonban azt kell figyelembe vennünk, hogy a 231. cikkhéz csatolt Függelék 16. §-a értelmében nemcsak az érdekelt magánfelek, hanem a ,.Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatalok" közt is lebonyolődhatik a per. Ha azonban az utóbbiak a peres felek, ők anyagilag mégis a magánfelek érdekében járnak el. Figyelemre méltó még az is, hogy ekkor a vegyes döntőbíráskodás nem kötelező, mert a felek más választott bíróságban is megállapodhatnak. Sőt a Hitelező Hivatal kérelmére az ügy az adós lakóhelye szerinti rendes bíróság Ítélkezése alá bocsátandó. Az esetek további csoportját a 234. és 235. cikkekben szabályozott viták teszik ki. melyek szerződések, elévülések és Ítéletek tárgyában merülnek lel. És végül ide tartoznak az ipari tulajdonból felmerülő azok a viták, melyeket a 245. cikk szabályoz 2
