Békejog és békegazdaság, 1922-1923 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 6-7. szám

a névértéken felül vehetők a mérlegbe abban az esetben is, ha forgalmi értékük a legutóbbi üzletév utolsó napján alacsonyabb volt. Az előbbi bekezdésben említett s a 9390/1920. M. E. sz. rendelet 11.J-a értelmében megjelöléssel ellátolt háborús államadóssági címletek közül azok, amelyek az 1921. évi XXVI. t.-c. 4. §-a szerint a vagyonváltság alól nem mentesek (nevezetesen az olyan részvénytársaságok és szövetkezelek címletei, amely társaságok az 1921. évi XV. t.-c. II. fejezete szerinti vagyon­vállságnak nem alanyai), az előbbi bekezdésben foglalt korlátozás mellett sem vehető fel a mérlegbe magasabban, mint a névértékek 80%-ával, a 100 és 50 koronás címletek pedig a névérték 85%-ával. Olyan címletek, amelyeknek a 9390/1920. M. E. sz. rendelet 11. §-a értelmében való megjelölése már végérvényesen megtagadtatott, a mérlegbe semilyen értékkel sem vehetők fel. Amennyiben az 1914. évi augusztus hó l-e óta az 1912. é\i LXIII. t.-c. 17. §-a alapján kibocsátott magyar államadóssági címletek (hadikölcsön­kötvények és pénztárjegyek) a legutóbbi iizlelév utolsó napjának megfelelő forgalmi értéküknél magasabb értékben vételnek fel a társaság mérlegébe, a társaság részvényei, illetőleg üzletrészei után nem fizethet magasabb osztalékot, mint amennyit az előző üzletévre fizetett. Az osztalék korlátozására vonatkozó fenti rendelkezések az igazgató­sági jutalékokra nézve is megfelelően alkalmazandók. 4. §. Sorsjegyek és nyereménykötvények nem vehetők fel a mérlegbe magasabb ériekben, mint amely a legkisebb nyereménnyel való kisorsolá­suk esetén kifizetésre kerülő összegnek a nyereményadó levonása után megfelel. 5. §. Ez a rendelet kihirdetésének napján lép életbe s az életbelépése előtt már közgyülésileg jóváhagyott mérlegekre nem vonatkozik. Budapest, 1923. évi január hó 27-én. 3*. A magyar királyi minisztériumnak 950/1923. M. E. számú rendelete az aranyban teljesítendő fizetések tárgyában. (Bpestí Közi. 1923 febr. 10.) A m. kir. minisztérium az 1922/23. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1922 : XVII. t.-c. 22. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli :­1. §. Kereskedelmi ügyleten, váltón vagy más magánjogi címen alapuló oly pénztartozásokat, amelyeket valóságban aranyban vagy külföldi arany­értékben (belföldi vagy külföldi aranyérmékben) kellene teljesíteni, ha a jelen rendelet életbelépése előtt keletkeztek, még ha egészben vagy részben a jelen rendelet életbelépése után járnak is le, bármely törvényes fizetési eszközzel lehet teljesíteni ; az átszámításra a tényleges fizetés napját meg­előző napon a budapesti tőzsdén jegyzett záró árfolyamoknak, illetőleg a Devizaközpont részéről közzétett árfolyamoknak (pénz és áru) átlaga, ilyen árfolyamok hiányában pedig a piaci ár irányadó. A már teljesített ügyletel, illetőleg áz ügylelnek már teljesített részét ez a rendelkezés nem érinti. 2. §. Ha az 1. § rendelkezéseinek megfelelő teljesítés — tekintettel az ügylet kötése óta megváltozott gazdasági viszonyokra, a pénz értékében beállolt eltolódásra, az adós vagyoni és kereseti viszonyaira — az adósra méltánytalan lenne, az adós kérheti, hogy a bíróság a pénztartozást, illető­leg annak még nem teljesitelt részét a méltányosságnak megfelelően le­szállítsa. Különösen helye van a méltányos leszállításnak abban az esetben, ha az adós a kötelezettséget oly ellenszolgáltatás fejében vállalta, illetőleg a kötelezettségvállalás ellenében hozzá került értéket oly módon helyezte el vagy ruházta be, amely ellenszolgáltatás, érték vagy beruházás magyar koronában kifejezett értékében vagy egyáltalában nem vagy csak aránytalanul csekély mértékben emelkedett, avagy ha az ellenszolgáltatást időközben nagyobb mértékű gazdagodás nélkül továbbadta vagy felhasználta. Nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kötvénycin és záloglevelein alapuló, az 1. § rendelkezései alá eső tartozásokat illetőleg a kibocsátó vállalat azt is kérheti, hogy hátralevő tartozása tekintetében az átszámítási árfolyamot azoknak a bevételeknek figyelembevételével állapítsák meg, amelyeket a vállalat a kibocsátott kötvények — ideértve a zálogleveleket 32

Next

/
Thumbnails
Contents