Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám

BÉKEJOG ÉS BÉKEGAZDASÁG államokhoz való viszonylatban elvileg nem vonta szabályozási körébe. Ennélfogva kétségtelen, hogy pl. a francia hitelezők kezében levő és még ki nem sorsolt magyar kötvényekre (kivéve a háborúban lejárt szelvényeket) sem a 231. cikk, sem a_ magyar-francia pénztartozási egyezmény ki nem terjed. Nem lehet vitás, hogy ily kötvényekre sem a clearing-rendszer, sem az átszámítási árfolyam nem vonatkozik. A koronaértékben szóló ilynemű kötvények tehát kétségtelenül tovább is magyar1 koronákban törlesztendők. Elvileg ugyanígy állana a kérdés az átcsatolt részek polgáraival szemben. Csakhogy ebben a viszonylatban az a további vitakérdés merül fel, hogy az egységes koronavalutának nemzeti valutákra széttördelése folytán a koronaértékben kifejezett tartozások tekintetében a korona helyébe melyik valuta lépett. Ezt a vitakérdést a 254. cikk nem oldja meg. Magából az utódállamok állásfoglalásából is látszik, hogy a megoldást ők sem a 254. cikkben keresik. Csehszlovákia pl. az u. n. Srobár-rendelettel, amely tényleges végrehajtásra nem került, a jelzálogos adósokat feljogosította arra, hogy tartozásaikat névértékben magyar koronákban fizessék, ami nyilván nem állhatna meg, ha a kérdésre a 254. cikk volna alkalmazandó. Ám viszont nem lehet feltételezni, hogy a békeszerződés a valuta széttördeléséből folyó ezen nagy vitakérdésre vonatkozólag semmiféle szabályozásról nem gondoskodott volna. Csakugyan gondoskodott is, de nem a 254. cikkben, hanem egészen más helyen. A felvetett vitakérdés eldöntésének alapjául én a külföldön folytatott tárgyalásaim során már kezdettől fogva a 198. cikket jelöltem meg. E cikk értelmében mindazokat a pénzügyi szabályozásokat, amelyeket a volt osztrák-magyar monarchia feldarabolása és a pénzrendszernek ebből folyó újjászervezése tesz szükségessé, „az érdekelt kormányok egyezményesen fogják olyképen megállapítani, hogy minden érdekelt fél a legjobb és legméltányosabb elbírálásban részesüljön". A cikk világosan utal arra, hogy ezen egyezményes szabálvozás körébe vonandók be különösen a bankok, takarékpénztárak, a jelzálog- és földhitelintézetek is. Mindezen intézetek követelési és tartozási viszonyainak a pénzrendszer újjászervezéséből folyó rendezése eszerint az utódállamokkal kötendő pénzügyi egyezményeknek van fentartva. Ha pedig — folvtatja a 198. cikk — „az érdekelt kormányok nem tudnának a kérdéses pénzügyi feladatokra nézve megegyezést létesíteni", „a jóvátételi bizottság valamely érdekelt kormány kérelmére egy vagy több döntőbírót nevez ki, akinek vagy akiknek határozata végérvényes". Az átcsatolt részek iránt fennálló követelési és tartozási viszonyok rendezése ezek szerint külön egyezmény vagy döntőbírói határozat tárgya lesz. 34