Békejog és békegazdaság, 1921-1922 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 7-8. szám

DR. LERS VILMOS lés nélkül vannak nála odavetve, tehát nyilván eredetiben már nem is jutottak volt kezeihez.) „A különállás és függetlenség hiányának hatása az örök semlegességre" című ötödik fejezet részint egy ügyesen összeállított történelmi essay benyomását leszi, részben ott, ahol az érzelmi elhajlások jelentős kihatásait fejtegeti, a nép lélektanának jó átérlését mutatja nagyon ügyesen publicisztikai modorban festve. — De sokszor szerző is a számos, s itt-ott ellentmondó tendenciájú publicisztikai anyag bonyolódása közben már-már elveszti az elméleti iránytűt, hogy a felállított elvek sérelme nélkül hogyan lehessen mégis megtalálni az Ariadné fonalát a jelenségek zavaros tömkelegéből. Szinte kíváncsian, de azért kissé fáradtan érkezünk a hatodik és utolsó fejezethez, amelyben a tanulságok leszűrését keressük. Szerző az „örök semlegességet" a maga megtépázott értékével is odarakja az elméleti jövő oltárára, bokrétába szedi a semleges államok területén létrejött nagyon számos különféle nemzetközi jogi kollektív egyezményt, általános államközi érdekű tudományos, félhivatalos és hivatalos konferenciát, helyesen kiemeli a két hágai békekonferencia nagy horderejét, az interparlamentáris unióknak a semleges országokhoz fűződő fonlosabb mozzanatait, nemzetközi pacifista intézeteknek semleges területen történt elhelyezését stb., de mikor azután az önmaga által fáradságosan összehordott nagy anyag- és eseményhalmaz szempontjából szeretne a jövőt illetően rózsás prognosztikont állítani, akkor vesszük rajta észre a csüggetegséget, mellyel nem képes bizlatólag kimagyarázni, hogy a semleges országok, melyek mindegyike tulajdonképen „PuíTerstaat" minőségben is jött vala létre, a jövőben mit fognak érni, mikor szerzőnk is ma már kénytelen elparentálni Belgiumnak és Luxemburgnak semlegességét, és így egy hosszú történelmi fejlődésnek a jövőre nézve elvethető termés nélküli levirágzását félig-meddig bevallottan konstatálja. Szinte szeretnénk tépelődésein kömryiteni es az igazsághoz mérten helyette is kimondani azt, hogy az utolsó világháborúiban óriási technikai haladás közepette kifejeződött stratégiai erőlendületek és ütköző felületek számára méretben és kiterjedésben teljesen meg vannak haladva az évszázadok előtti határviszonyok konfigurációiban kialakult kicsiny (semlegesített) ütköző államok, amelyek felett ma adott esetekben látatlanba is elviharzik az óriási disztanciákra dolgozó hadi lőszerek ballisztikája, a légi háborúknak újszerű dinamikája, a tengereken kifejlődött uj hadviselési módoknak messzire elkerülő, de mégis hatályosan sújtó erejű, félelmetessé váll blokádpraecedense ; és kivált az a tény, hogv a világháború rémes praecedensei után a nemzetközi jog teoretikusa már úgy sem kopogtathat korábbi századok foliánsainak elsárgult kommentárjaira, de még csak arra sem hivatkozna lik, hogy a háborút csakis a szervezeti katonai hatalmak közti erőpróbának, illetőleg mérkőzésnek akarja tekinteni, amikor bizony, sajnos, a háború lényege felől az angol-amerikai felfogáshoz legközelebb álló az a felfogás tört vala keresztül, mely a háborút nem szervezett haderők, hanem az illető népek összes stratégiai, gazdasági s etikai erőinek küzdelmévé tette, beledobva a mérleg serpenyőjébe az összes hadszinvonalak mögötti szenvedéseket: az aggastyánok és 234