Az adó, 1943 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1943 / 2. szám - Az 1940. évi VII. és XXII t. c.-nek korlátolt felelősségű társaságot érintő egyes rendelkezései a Közigazgatási Bíróság gyakorlatában

24 Joggyakorlat. JOGGYAKORLAT &MS> l Eiázadó. H. H. Ö. 8. §. (7) bek. 3. pont. 16. §. (1 174 Rendőrileg engedélyezett találkahely céljára szolgáló lakó­háznak berendezéssel együtt való bérbeadása esetén a berendezés és felszerelési tárgyak használatáért a bérlők által fizetett díj házadó­jogi szempontból az üzlet felszerel és, nem pedig a közönséges értelem­ben vett bútorzat fogalma alá esik. Következéskép a 11. H. ö. 8, §. (7) bek. 3. pontjának a rendelkezéseit alkalmazni nem lehel, hanem a házadóalap megállapításánál a nyers názbérjövedelemből levon­ható részt becsléssel kell megállapítani. INDOKOK: Az iratokból megállapítható tényállás szerint a panaszosok ler­hére a m. kir. adóielügyelőség az 1940. évi február hó 9. napján 21/1—1940. Vili. a. szám alatt hozott végzésévei az 1927 1933. évekre helyesbítés címén házadó pótelőírási rendeli el azért, meri meg­állapítást n yert, hogy a panaszos, aki az adótárgyul szolgáló B-n, C-u. 18. szám alatt ievo, reiidőrségiieg engedélyezett találkahely céljána szolgáló lakóhúzat 1926, évi szeptember hó 25. napján kötött bérleti szerződéssel az 1923. évi november hó 1. napjával kezdődő 10 évj időtartamra 40,000000 K évi bér mellett bérbeadta W. M. és neje G. B. b-i lakosoknak, a megjelölt évekre kiállítóil házbérbevallási ívekben nyersházbérjövedelemként csupán az imént említett évi béri vallotta be, elhallgatta azonban azt. hogy a következő napon kell másik, ugyancsak bérleti szerződésnek nevezett okirattal az épület berendezési és felszerelési tárgyai! ugyancsak bérbeadta, helyesebben használatra átengedte a nevezett bérlőknek évi 80,0000000 K bér­összeg, illetőleg használati díj ellenében. Az iménl említeti összeg­nek megfelelő 0409 P-ből az adóí'elügyelőség bútorhasználat címén és ia H H. (). 16 §-a értelmében foganatosított becslés alapján az összeg 20.°/o-át-: 1280 P-l levonván, az álláspontja szerint további tiszta 'Dér­ként jelentkező 5120 P alapulvételével, az említett évekre külön­külön pótelőírást foganatosíollí, amelyet a végzés ellen az adózó állai beadott fellebbezéssel szemben a megtámadott határozatban ,a pénzügyigazgatóság is helyesnek fogadott ei. A panasziratban az adózó elsősorban azt kifogásolja, hogy a H. H. Ö. 8. §-ánald (7) bekezdé­sében és ennek 3. pontjában lett rendelkezés megsértésével 'bútor­használat címén nem a 'nyersházbérjövedelem 30<>/o-át vonták le. ha­nem az e címen levonható részt becsléssel, éspedig a nyersbérjö­vedelemnek csupán 20'Vo-ában állapították meg. Igaz ugyan, hogy a lí. !í. Ö. hivatkozott szakaszának felhívott bekezdésében és ennek 3. pontjában tett rendelkezés szerint nem számítandó a nyersházbér­be búíjprozott lakásoknál a búíorhasználatra eső összeg, amely címen a nyersházbérjövedeiemnek 30<>/o-a számítható le; mint­hogy azonban az adótárgyul szolgáló épülete!, amely a házbérbevállási ívek tartalma szerint 13 lakrészből és 4 mellékhelyiségből áll, a bérlők - nem vitásan rendőrségüeg engedélyezett találkahely, léhát üzleti vállalkozás céljára, éspedig felszereléssel! együtt vettek bérbe, azok a berendezési és felszerelési tárgyak, amelyeknek hasz­nálatáért a bérlők a fentebb előadottak szerint - évi 6400 P használati díjat fizetnek, házadójogi szempontból az üzletfelszerélésí Bem V'edig a közönséges értelemben vett bútorzat fogalma alá esik

Next

/
Thumbnails
Contents