Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / Tartalommutató
XI Oldal talnak a kitermelt tűzifa eladására vonatkozó szerződései akkor is illetékkötelesek, ha az ügylelet az egyetemi alap képviseletének leglőbb szerve, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter kölölte meg. (14. 178/1938. P. ) 36 Ill. díjj. 89. tétel. IV. 1883: VIII. t. c. 12. §. 22. Ha az állatbiztosítási szövetkezet egyedüli célja közvetíteni azt a kölcsönös segélyezést, amelyet a tagok betegség miatt a közfogyasztásból kizárt állatoknak elkobzása folytán szenvednek és a díjbevételeknek a károk kifizetése után jelentkező maradványát a tagoknak visszatéríti, vagyis a biztosításból nvereségre nem tesz szert, az 1883: VIII. t. c. 12. §-ában meghatározott segélyző pénztárnak minősül s mint ilyen a biztosítási szerződések, illetve a károk kiűzetése után járó illetékre nézve mentességei élvez. (7646/ 1937. P. szám. ) 35 Ill. díjj. 89. tétel. V. 1928: XXIV. t. c. 18. §. 56. Az 1920. évi XXIV. t. c. 18. §-ában megállapított illetékkövetelés jogosultságának megállapításánál az az ügy döntő, hogy a nyugdíjintézet a szolgáltatást biztosítási szerződés alapján teljesíti-e vagy sem. A biztosítási Szerződés alapján teljesített minden — tehát nemcsak a szerződésben kikényszeríthetőleg kikötött — szolgáltatás után jár az 1%-os illeték. (15. 447/1938. P. ) 70 Ill. díjj. 92. tétel. 50. A törlési engedély illetékének alapja akkor is a jelzálogjoggal biztosított követelés, ha a jelzálogul lekötött ingatlan vagy aljelzálogul lekötött egyéb dologi jog értékesebb, mint a bekebelezett tartozási követelés összege. (14. 344/1938. P. ) 59 Ill. díjj. 98 tétel. 5100/1331. M. E. 63. §. 34. Pusztán azon az alapon, mert a váltón levő bélyegjegy postai felülbélyegzése a váltón feltüntetett keletnél későbbi időpontban történt, a váltóilleléket utólagosan, vagyis szabálytalanul leróttnak minősíteni nem lehet. (1014/1939. P. ) 51 i Oldal 1928: XI. t. c. 168. §. 1927: XXI. t. c. 204. §. 69. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetétől felvett kölcsönre vonatkozólag kiállított kötelezvény illetékköteles. (14. 447/1938. P. ) 77 1920: XXIV. t. c. 3. §. 36. Ha az állam a szállító fél, akkor az 1920. évi XXIV. t. c. 3. §-ának az állammal, stb. kikötött áruszállítási szerződésekre vonatkozó különleges rendelkezését alkalmazni nem lehet. (4839/1937. P. ) 53 1920: XXIV. t. c. 5. §. 108. Valamely üzleti könyv illetékkötelezettségének elbírálásánál nem az az ügydöntő, hogy a könyv a könyvelési rendszer szempontjából jelentőséggel bír-e, vagy sem, hanem az, hogy szorosan vett üzleli eseményeknek a feljegyzésére szolgál-e, vagy sem. (2042. elvi j. h. ) 182 1920: XXIV. t. c. 7. §. (3) bek. 100. Nem perek vitelére adott és nem a Ppel szabályozott eljárásokban felhasznált meghatalmazási másolatok nem az 1914. évi XLIII. t. c. 30. §., illetve az 5100/ 931. M. E. 44. §. 4. pontja, hanem az 1920. évi XXIV t. c. 7. §. (3) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint esnek illeték alá. (1547/1939. P. ) 1G2 1920: XXIV. t. c. 10. §. 4. p. 72. Az 1927. évi XXI. és az 1923. évi XL. t c. alapján működő biztosító intézetekhez kiiizetés végett benyújtott számlák után nem lehet nyugtailleléket követelni. (342. sz. jogegys. m. ) 112 1900: XVI. t. c. 35. §. 1936: XXXVI. t. c. 1. §. 16. Az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézetnek a Közigazgatási Bírósághoz intézett panasza illetékmentes. (174/1939. P. ) 34 1898: XXIII. t. c. 47. §. 20. Az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelekébe tartozó szövetkezetnek egy idegen pénzintézet javára bekebelezett kölcsön törlését kérő beadványa illetékköteles. (14 247 1938. P. ) 35 1898: XXIII. t. c. 47. §. 17. Az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó tagszövetkezeinek zálogjog bejegyzési kérvényéhez csatolt azt a