Az adó, 1938 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1940 / 4. szám - A számlához hasonló íratok illetékkötelezettsége

Dr. Dely: A számlához hasonló iratok illet ékkötelezetts. 63 ben a követelés bizonyságául szolgáljon.« Ezek szerint annak elbírálása és megállapítása, hogy, valamely iratot számlának kell-e tekinteni, elsősorban attól függ, hogy az iratban jut-e valamilyen követelés kifejezésre, vagyis követel-e a szállító a szállított árukért ellenértéket az átvevőtől vagy nem. Felmerül azonban az a kérdés, hogy csupán az egységárak feltüntetése biztosítja, illetőleg fenntartja-e a követelés jellegét vagy sem. A kereskedelmi életben az egységár feltüntetése tájékoztató jellegű ós még nem jelenti a követelést. Az ilyen iratok tehát azok szerint, akik a követelés jellegének kitünésétől teszik függővé az illetékkötelezettség fennállását, nem esnének illeték alá. Ennek az álláspontnak elfogadása és követése esetén azonban a számlához hasonló iratok túlnyomórésze az illetékkötelezettség alól mentesülne. Ez viszont ugyancsak nem volt a törvényhozó szándéka. A helyes állásfoglalás a kél álláspont között adódik. Az 1920: XXIV. törvénycikk 10. §-a értelmében illetékköteles számlának vagy, ahhoz hasonló iratnak csak az olyan iratot lehet tekinteni, amelyet a kereskedők és iparűzők saját üzletük tárgyairól állítanak ki és azokon az üzletük tárgyaiból származó követeléseiket akár végösszeg, akár pedig egységár alakjában feltüntetik. Ilyen körülmények között azok az iratok, amelyek az ügyletből keletkezett követelést sem végösszeg, sem egységár alakjában nem tüntetik fel, nélkülözik a számlajelleget s illeték alá nem vonhatók. Ezek az iratok legtöbbször nem is maradnak a címzett birtokában, hanem azt a célt szolgálva, hogy az áru leszállítását bizonyítsák, visszakerülnek a kiállítóhoz. — Ha pedig az iratot ilyen rendeltetéssel állítják ki és küldik meg, akkor az nem számla, hanem kereskedelmi levél. A már elmérgesedő viták megszüntetésére kétségtelenül eredményes hatással lenne a számlák illetékére vonatkozó rendelkezés újraszövegezése, abban a számla fogalmi meghatározásának megadása és a számlaadási kötelezettség bevezetése. Az utóbbi kívánalom tekintetében i észben már intézkedés is történt. A m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszternek most megjelent 29.100/1940. K. K. M. számú rendelete szerint ugyanis az; a kereskedő illetőleg iparos, aki árut, az illető áru továbbeladásával vagy feldolgozásával foglalkozó kereskedőnek illetőleg iparosnak elad, vagy bizományba ad, köteles a vevőnek illetőleg a bizományosnak számlát vagy jegyzéket kiszolgáltatni. A számlának vagy jegyzéknek tartalmaznia kell a) az ügylet megkötésének időpontját; b) az áru átadásának helyéi; c) az eladó cégét, illetőleg nevét és üzleti telepét; d) a vevő cégét, illetőleg nevét és üzleti telepét; e) az áruk megjelölését (raktári számát, nevét, minőségét; és mennyiségél; f) az egységárat és a vételár teljes összegéi. Valószínű, hogy a számlakiállítási kötelezettség részbeni bevezetésének és a számla tartalmi kellékeinek megállapítása már is <a vitás esetek nagy részének kiküszöböléséhez vezet. A további lépések megtétele már törvényhozási feladat.