Az adó, 1936 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5-6. szám - Az ügyfelek elsődleges felelőssége a törvénykezési illetéknél

148 l)r. Szegő: Ügyfelek elsődleges felelőssége A tisztességtelen verseny megállapitása, illelőleg abbahagyása miatt indított perek megillelékezése tekintetében ugyanis egész világosan két ellentéles felfogás uralkodott az utóbbi 10 év alatt. A 13.640/927. számú közig, birói iiélet azt a felfogást vallja, hogy tisztességtelen verseny megállapitása és ebből származtatott kártérítési követelés iránt indított per meg nem becsülhető, mert a főkövetelés mellett járulékként követelt kár az érték megállapításánál nem jöhet figyelemben. Ez a felfogás nyilván a törvénykezési illetékről szóló 1914. évi XLIII. t. c. 31. §-ának 2, bekezdésére támaszkodik, amely azt mondja, hogy a főkövetelés mellett járulékként követelt kamat, gyümölcs vagy költség az érték megállapításánál figyelmen kivül hagyandó«. Ez a nézet a kárt járuléknak tekintette, noha az idézeti § 2. bekezdése a kárt a járulékok között kifejezetten fel nem emliti; a kár a §-ban csak a 4. bekezdésben szerepel, noha ez a bekezdés nem a szóbanlévő esetre vonatkozik, hanem arra az esetre provideál, amidőn az eljárás tárgya csupán (tehát főkövetelés nélkül) a gyümölcs, a haszon, a kamat, kár vagy költség, — mégis a törvénymagyarázat felfogásának megerősítését látta abban, hogy 4. bekezdés a kár és az egyéb járulékok között a szóbanlévő vonatkozásban különbséget nem tesz és ezért nem koncentrálta figyelmét a döntésnél a második bekezdés taxativ felsorolására, amely a kárt a járulékok között nem emliti fel. Ennek a mérlegelésnek felfogásunk szerint fontos alátámasztásául szolgálhalott, hogy a Pp. 8. §-ának 2. bekezdése, amely a járulékok befolyását szabályozza az értékmegállapitásra, azt az alapvető szabályt állítja fel, hogy a főkövetelés mellett járulékként követelt haszon, — ideértve a kamatot és a gyümölcsöt is, - a kár és költség az értékmegállapitásban nem számit. Felhozható ugyan, hogy egy polgári perrendtartási szabály nem lehet akkor irányadó a pénzügyi jogban, ha a pénzügyi jogi rendelkezés a Pp. szabályozásától eltérő, de ezzel szemben viszont érvényesíthető, hogy korántsem világos, mintha a Pp. az 1914. XLIII. t. c.-kel feltétlen ellenkeznék. Másodsorban kétségbevonhatatlan, hogy a törvénykezési illetékek pénzügyi jogi rendelkezése, — aminthogy az máskép el sem képzelhető. — a Pp. rendszerére támaszkodik. Igaz, hogy a Pp. értékmegállapításához perjogi, a törvénykezési illetékszabályozásához pedig pénzügyi jogi hatások fűződnek. Tehát ab ovo még seni lehel jogosulatlannak mondani azt a felfogást, amely a szóbanlévő vonatkozásban, — amidőn a perjogi rendelkezés szinte észrevétlenül fonódik ál pénz-