Az adó, 1933 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A központi fűtés és melegvízszolgáltatás forgalmi adókötelezettsége

24 Rendeletek. Az érdekeltek harmadik érve is igen könnyen megcáfolíható.­Mintahogy nem ismerünk olyan magánjogi szabályt, amely megtiltja a hitelezőnek, hogy követelését részben vagy egészen elengedhesse, éppen ugy nincs tudomásunk olyan közjogi rendeli­kezésről sem, amely a kincstárt mereven arra kötelezné, hogy adókövetelési jogát minden esetben teljes szigorral érvényesítse. Igaz ugyan, hogy a kincstár részére még az irott szabálynál is erősebb valami, az erkölcsi törvény szab határt és zárja ki, hogy követelési jogának nem nem érvényesítése anyagi előnyök jut­tatásává fajuljon, ezért azonban még nem szabad kétségbe von­nunk a kincstárnak azt a jogát, hogy az erkölcsi törvényszabta határokon belül mérlegelhet és a vele szemben álló adózóval méltányosságot gyakorolhat. A kincstár (a központi fűtés és nielegvizszolgáltatás forgalmi adókötelezettségének megállapí­tásánál kétségtelenül méltányosan járt el, tette ezt pedig azért, mert nem akart az adózóktól olyan forgalmi adót követelni, amellyel ezek nem számoltak s amelyet — az ennek az adónak lényegét képező átháríthatóság dacára — utólag beszedni sem tudnak. A kincstárnak ezt az eljárását lehet kifogásolni, de semmiesetre sem lehet belőle arra következtetni, hogy a kincs­tár ezzel a ténykedésével jövőbeni követelési jogát is feladta, annál kevésbé, mert csak egy ujabb rendelet kell s akkor nem lesz akadálya annak, hogy az érdekeltek az elévülési időn belül esedékessé vált teljes adóösszeget megfizethessék. (B. la.) RENDELETEK BUSH A 178.000/1932. SZÁMÚ PÉNZÜGYMINISZTERI RENDE­LET A KÖZADÓK KEZELÉSÉRŐL SZÓLÓ HIVATALOS ÖSZ­SZEÁLLITÁS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Lapunk 1932. évi 10. számá­ban ismertettük a 9.090/1932. M. E. számú rendeletet, amely a közadók után járó kamattérítést és az árverési eljárást szabá­lyozza, illetve módosítja. A pénzügyminiszter a rendeletnek meg­felelően módosítja a hivatalos összeállítás 33. és 69. §§-ait, vala­mint annak végrehajtási utasítását. I. A rendelet szerint jogi személynek kamattérítés nem adható. Az adófizetés évét követő évre előre fizetett adó után nem jár kamattérítés. Azonban, ha az év végén az adószámlán túlfizetés mutatkozik, akkor az után január hó 1-től kezdve ka­mattérítés jár. Még pedig, ha a túlfizetés negyedévi adórészlet­nél nem több, akkor február 15-éig jár kamattérítés. Ha a túl­fizetés egynegyedévi adórészletnél több, akkor a többlet után május, illetve augusztus, illetve november 15-éig jár kamat­térítés, aszerint, hogy a túlfizetés mely negyedévig terjed.

Next

/
Thumbnails
Contents