Az adó, 1933 (21. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - A központi fűtés és melegvízszolgáltatás forgalmi adókötelezettsége

Rendeletek. 25 _ A kamattérítést az előrefizetés alkalmával kell megállapí­tani és jóváírni. De nem szabad azt az esetleg* egyidejűleg- fize­tendő késedelmi kamatba betudni, hanem külön-külön kell meg­állapítani ugy a késedelmi kamatot, mint a kamattérítést. Az adóelőírás változása a már megállapított s jóváírt ka­mattérítést nem érinti. Ha adótörlés folytán olyan túlfizetés keletkezik, amely még esedékessé nem ált évnegyedi adótartozásra esik, akkor a •túlfizetés után kamattérítés jár annak a hónapnak első napjá­tól kezdve, amely hónapban a törlést elrendelték. Aki november 15-ig az egész adótartozását befizeti, 2% ka­mattérítésben részesül. Ha november 15-éig pótlólag adót irnak elő a terhére s azt az év végéig szintén befizeti, akkor az után is kap 2% kamattérítést. Ha pedig december végéig a pótelő­irást nem fizeti be, akkor a már jóváírt 2% kamattérítést el­veszti. A megfelelő összeget előírják a terhére. Ha azonban a pótelőirás november 15-ike után következik be, akkor a már jóávirt kamattérítés érintetlen marad. II. A végrehajtók kötelesek mindent elkövetni arra nézve, hogy a lefoglalt zálogtárgyak a lehető legjobban értékesíttes­senek, a legmagasabb ajánlatot az árverés megkísérléséről szóló jegyzőkönyvben fel kell tüntetni akkor is, ha az elfogadható nem volt. A lefoglalt ingóságok árverésen kivül való értékesítéséhez a tulajdonos beleegyezése csak a második árverési határnapot megelőzően szükséges. Ha az értékesítés az előző árverés határ­napja előtt történik, akkor árverési behajtási illeték nem szá­mitható fel. A második árverésen el nem adott zálogtárgyakat ujabb árverés nélkül szabad kézből kell értékesíteni a lehető legked­vezőbb áron. Az eladásról is jegyzőkönyvet kell szerkeszteni, amelyhez csatolni kell a hirdetéseket és vételi ajánlatokat. A községi elöljáróság a szabad kézből történt eladásokról nyilván­tartást vezet. III. A rendelet meggyorsítja az adókivetés ellen beadott fellebbezések elintézését. Nevezetesen a földadó és a házadó ellen beadott fellebbezéseket lehetőleg június Ihó végéig, a többi egye­nesadók ellen irányuló fellebbezést lehetőleg szeptember hó végéig, de feltétlenül október hó 11-éig másodfokon érdemben kell elbírálni. Az adók összegének a fellebezések folytán előálló változását a községi adófőkönyvben még október hó folyamán keresztül kell vezetni. A HADVISELTEK, HADIÖZVENYEK ÉS HADIÁRVÁK ADÓKEDVEZMÉNYE. A m. kir. minisztérium 9660/1932. M. E. számú (rendelete szerint az 1933. évtől kezdve adókedvez­ményben részesülnek a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiár-

Next

/
Thumbnails
Contents