Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)
1932 / 1-2. szám - NÉHÁNY BÜNTETŐ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN LEROVANDÓ TÖRVÉNYKEZÉSI ILLETÉKEK
Joggyakorlat. 39 JOGGYAKORLAT Házadó H. H. ö. 5. §. (2.) bek. 2 p. 1. Megilleti a 25 éves ideiglenes házadómentesség azt az épületet, amelyet olyan üres telken emelnek, amely csak évekkel azelőtt volt beépítve. Indokok: A nem vitás tényállás szerint az adózó fél 1928. évi március 8-áról kelt szerződéssel Cs. J.-né N. M.-tól üres telket vásárolt, amelyen a helyszíni jegyzőkönyv tartalma szerint a vételt megelőzően 4 évvel egy ideiglenes épület állott. A kir. adóhivatal a H. H. Ö. 5. §ának (4.) bekezdése alapján, miután a háza oly helyen épült, ahol előbb épület volt, részére 10 évi időtartamra terjedő ideiglenes házadómentességet engedélyezett és ezt a megállapítást a kir. pénzügyigazgatóság is változatlanul fentartotta azzal a/ indokolással, hogy az ideiglenesen beépítve volt és évekkel ezelőtt lebontott épület helyét nem tekinthette olyan területnek, mint amelyen előbb épület nem volt. Ezen végzés ellen beadott és 25 évi ideiglenes adómentesség engedélyezésére irányuló panaszt helytállónak kellett elismerni, mert az adózó a szóban forgó épületet üres telken építtette fel s így őt a H. H. Ö. 5. §. (2.) bekezdésének 2. pontjában biztosított kedvezmény megilleti. Az a körülmény, hogy a beépített területen évekkel előbb épület állott, jelen ügy elbírálásánál közömbös. (M. kir. közigazgatási bíróság 15227/ 1929. P.) Házadó. 1929:XXIII. t. c. 14. §. 2. Fellebbezési kérelem hiányában hivatalból egy már meghozott adómentességi határozatot hatályon kívül helyezni nem lehet. Indokok: Bár a kir. pénzügyiga/.gatóság 62.493/925. sz. végzése nincs az iratok közt, mert az a kir. pénzügyigazgatóság 37087/926. sz. alatti jelentése szerint fel nem található, mégis a kir. pénzügyigazgatóság 16.438/1926. sz. alatti végzése indokolásában, valamint a kir. pénzügyigazgatóság a m. kir. pénzügyminiszterhez tett jelentéseiben foglaltakból és a félnek, azzal egyező előadásából megállapítható, hogy a kir. pénzügyigazgatóság a 62.493/1925. sz. végzésével adózó fél részére a kérdéses épületre nézve 30 évi ideiglenes adómentességet adott, s hogy a kir. pénzügyigazgatóságnak ez a végzése jogerőre emelkedett. Később a kir. pénzügyigazgatóság a kir. adóhivatalt arra utasította, hogy a kir. pénzügyigazgatóságnak az ideiglenes adómentességet megadó végzését helyezze hatályon kívül és az adómentesség kérdésében hozzon új határozatot. Erre az utasításra a kir. adóhivatal a kir. pénzügyigazgatóságnak az ideiglenes házadómentességet megadó végzését hatályon kívül helyezte s adózó felet a mentesség iránt előterjesztett kérelmével elutasította; a kir. pénzügyigazgatóság pedig a most megtámadott végzésével az adózó fél fellebbezését elutasította, s a házadómentességet nem engedélyezte, helyesen a korábban megadott mentességet megvonta. Az ez ellen benyújtott panaszt a kir. közigazgatási bíróság alaposnak találta, mert: A kir. pénzügyigazgatóság intézkedéseinek meghozatala után alkotott 1!)2!):XXIII. t. c-nek -a 14. §-a is