Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 10. szám - A társulati adó reformja

Dr. Baamgarten Nándor: A társulati adó reformja. nek létjogosultsága a jelenlegi körülmények között megszűnt. Az 1922 : XXIV. t.-c. számos egyéb intézkedése is igazságtalan megterheléseket jelent, így a látszólagos nyereség megadóztatása, ha a készletek „azonossága" nem igazoltatik, az értékelési szabályok egyoldalúsága, a tartalékolási lehetőségek lényeges megszorítása stb. Az ily törvény előkészítése azonban hosszabb időt venne igénybe és előreláthatólag nagy ellenállásra találna. A jelenlegi viszonyok között nem annyira alapvető reformra, hanem elsősorban a legnagyobb igazságtalanságok kiküszöbölésére kell törekednünk, hogy társulataink az adóterhek aránytalan emelkedése nélkül mutathassanak ki nagyobb jövedelmeket. Ez a cél elérése kívánatos a részvényesek szempontjából, hogy nagyobb osztalékhoz jussanak, de kívánatos a kincstár szempontjából is, mert arányos adóztatás és több jövedelem kimutatás esetén végeredményben az eddiginél magasabb és folyton emelkedő jövedelemhez fog jutni. Ugyanebből a nézetből indul ki „Az Adó" ez évi 8—9. számában Túry Zoltán is, de javaslata, mely a Wekerle-féle 1909-i, illetőleg 1912-i adótörvényekre hivatkozik, a részvénytársaságok adóterheit nem csökkentené, hanem lényegesen nagyobbítaná, amint erre az adómérséklésre irányuló törvényhozási rendelkezéseknél már gyakran láttunk példát. A Wekerle-íéle 1909 : VIII. és X. törvények a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokat úgy kereseti, mint jövedelmi adó alá vonták, oly módon, hogy a kereseti adókulcsot 1909 : VIII t.-c. 20. §-a 10%-ban (bányavállalatnál 7%-ban) állapította meg és az adóalapból levonásba hozta a földés házbirtokból eredő jövedelmet, a tőkekamat- és járadékadó alá eső jövedelmet és a hazai vállalatok részvényei után élvezett osztalékot (17. §. 2—4. pontja). Mindezek levonása kettős adóztatás elkerülése végett történt. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok jövedelmét pedig a legmagasabb fokban, 120.000 koronán felül, 5%-os jövedelemadóval rótta meg, melynél a^ adóalapból nemcsak a hazai részvényekből eredő osztalékjövedelem volt levonható, hanem még az alaptőkének (1909 : X. t.-c. 19. §. 2. b) pont), valamint az alapszabályszerü és a már megadóztatott üzleti jövedelemből eredő tartalékoknak 3V2%-a (1912 : LIII. t.-c. 20. §.). Ez utóbbi intézkedés célja ugyancsak a kettős adóztatás kikerülése, illetve csökkenése, minthogy a törvény az osztalékot élvező egyes személyeket ugyancsak a jövedelmi adóskála szerint a legmagasabb fokban 5%-os jövedelemadóval rótta meg. Az 1909. évi Wekerle-féle társulati adó tehát 10% (7%) és a saját tőke 3V2%-át meghaladó jövedelemnél rentabilitási pótlék, melynek legmagasabb kulcsa 5%. Amily konzekvens és helyes lenne az 1909. évi Wekerle-féle adótörvényekre visszatérni, annyira igazságtalan volna ezeket az adóztatásokat a jelenleg érvényben levő társulati adókulcsok mellett (16—30%) és a jövedelmi adókulcs mellett, amely már 360.000 pengő jövedelemnél a 25%-ot felülmúlja és a legmagasabb 356 10. sz.