Az adó, 1928 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 8-9. szám - Ujabb adómérséklés

Rendeletek. „savanyúszéna" Hegyeshalom, Lébény, Mosonszentmiklós, Mosonmagyar­óvár, Mosonszentjános és Mosonszolnok vasúti állomásokról külön enge­dély nélkül kiszállítható, de csak akkor, ha a savanyúszénát a megjelölt állomásokra kocsin vagy szekéren fuvarozzák és ha minden kocsi- vagy szekérrakományt községi bizonyítvány kíséri, amely tanúsítja, hogy a kiszállítani kívánt savanyúszéna olyan községből származik, amelynek határába a Fertőtó vagy Hanságrcsatorna esik. Idetartoznak a pénzügyminiszternek rendelkezései külföldi tengeri­nek hizlalás céljából vámmentesen való behozatala iránt. A pénzügyminiszter mindenekelőtt a már korábban is igénybe vett tengeri kikészítési engedélyek feltételeit lényegesen megkönnyítette; 126.243/1928. sz. rendeletével (Budapesti Közlöny 1928. szeptember 18-i 212 számában) lehetővé tette, hogy hizlalók a kikészítési előjegyzési el­járásban külföldi tengerit 1928. június 30-ig behozhassanak. A felhizlalt sertéseket, szarvasmarhákat és juhokat a megfelelő tengeritételek beho­zatalától számított nyolc hónapon belül, tehát legkésőbben 1930. február végéig ke'l kivinni. A behozatali vám és egyéb köztartozások biztosítá­sára egyébként megfelelő biztonságot nyújtó felektől az illetékes helyi hatóságok igazolásának feltétele mellett a fél által kiállított oly értelmű szavatossági nyilatkozat is elfogadtatik, amelyben az engedélyes kötele­zettséget vállal arra, hogy a hizlalt állatok ki nem vitele esetén az általa behozott tengeri után esedékes vámot és egyéb köztartozásokat a leszá­molás alkalmával egyébkénti végrehajtás kötelezettsége mellett késede­lem nélkül befizeti. A leszámolások az egyes hizlalók által a vámmentes tengerivel való hizlalásra beállított állatok kivitele után azonnal, leg­későbben 1930. március 1-én megejtendő. A leszámolás alkalmával az igazoltan kivitt hízott sertések minden 150 kg-ja után 500 kg, a kivitt hízott marhák minden 650 kg-ja után 800 kg, a kivitt hízott juhok minden 650 kg-ja után pedig 240 kg tengeri vámját keil az engedélyes javára írni. Hízottnak a darabonkint legalább 150 kg élősúlyú sertés, legalább 650 kg élősúlyú marha, illetve legalább 70 kg élősúlyú juh értendő. Az engedé­lyesed a kikészítéssel kapcsolatosan eddig érvényben volt szigorú és költ­séges ellenőrzési rendszabályok alól mentesítve lettek. A szóbanlevő takarmányínséggel1 kapcsolatosan nyert alkalmazást az új vámjogi törvény alapján ez alkalommal először az ú. n. behozatali jegyretidszer is. A pénzügyminiszternek 126.417/1928. és 132.977/1928. sz. rendelete (a Budapesti Közlöny 1928. szeptember 18-i 212., illetve október 10-í 231. számában) értelmében mindazok, akik a vt. 3/e. sz. a. tartozó hízott szarvasmarhát, a 4/c. sz. a. tartozó hízott sertést, az 5/a. sz. a. tartezó hízott juhot, a 11/a. és b. sz. a. tartozó friss marha-, sertés- és juhhúst, a 13. sz. a. tartozó leölt baromfit, a 25. sz. a. tartozó szalonnát és disznózsírt, a 29/a. sz. a. tartozó friss (élő is) édesvízi halat, végül a 166/a. sz. a. tartozó szalámit 1929. szeptember 30-ig bezárólag külföldre k'visznek, a kiléptető határszéli vámhivatalnál a kivitel alkalmával be­hozatalijegy kiállítását igényelhetik. A behozatali jegyet a külföldre kivitt áru 100 100 kg-ja után a hízott szarvasmarhánál 123 kg tengeriről, a kivitt hízott sertésnél 333 kg tengeritől, juhnál 37 kg, a kivitt friss marhahúsnál 250 kg, a hasított sertésnél 400 kg, egyéb friss sertéshúsnál 333 kg, juh­8—9. SZ. 331

Next

/
Thumbnails
Contents